Választás!

Idáig is elérkeztünk. Ahogy előző cikkünkben már jeleztük, az Egyesült Királyság elkerülhetetlenül haladt az elmúlt hetekben-hónapokban egy újabb előrehozott választás felé. A Kormány három sikertelen kísérlete után negyedszerre sikerült átvinnie akaratát a londoni parlament mindkét házán és sikerült december 12.-re kiírni a következő általános választás időpontját. A dolog egyszerűnek tűnik, de az idáig vezető út messze nem volt egyenes. Ebben a cikkben ezt a folyamatot nézzük végig.

A korai előzmények, előző választások

A 2016-os Brexit népszavazás idején a konzervatív kormánynak David Cameron vezetésével ha nem is túl nagy, de kényelmes abszolút többsége volt az alsóházban, 330 képviselővel a 650 tagú parlamentben. A népszavazás eredménye viszont az egész világot meglepte és David Cameron lemondott. Az új kormányfő, Theresa May belátta, hogy a Brexit végigvitele nem lesz könnyű, és ehhez meg szerette volna erősíteni a parlamenti többségét, ezért 2017-ben előrehozott választásokat tartottak. A választás fordítva sült el, és ugyan a Tory párt maradt a legerősebb, elvesztette többségét - kisebbségi kormányzásra kényszerült az északír unionisták, a DUP, külső támogatásával. Az amúgy is szinte megoldhatatlan Brexit végigvitele egy megosztott parlamenttel (angolul "hung parliament") ahol egyik félnek sincs többsége, még kilátástalanabb lett. May ezt "tisztességgel" végigharcolta ez év tavaszán, amikor a saját EU megállapodását megpróbálta határidőre átvinni a parlamenten, de elbukott. Jól jelezte a parlament megosztottságát, hogy amikor több opcióból kellett választani, egyszerre akár többet is, akkor sem kapta meg egyik javaslat sem a képviselők többségének támogatását. Határidő hosszabbítások és újabb viták során alakult ki az október 31-i Brexit határidő, amit az EU kényszerített rá a brit politikára, nem is nagyon titkolva azért, hogy találjanak és végigvigyenek egy olyan belpolitikai folyamatot (legyen az előrehozott választás vagy újabb népszavazás), ami valamilyen irányba eldönti a Brexit sorsát.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetőjeként a fülkébe invitálja a szavazókat. Legutóbb erre 2017-ben került sor. (PA)

Ahelyett, hogy egy ilyen nagyobb lépést tettek volna, a kormánypárt megelégedett May lemondatásával és egy új pártelnök, miniszterelnök, Boris Johnson megválasztásával. Johnson karizmája, energiája adott némi reményt a holtpontról történő elmozdulásra, de mivel a parlament nem változott, az oddsok nem voltak túl jók. Johnson bebizonyította, hogy az EU oldaláról sincs minden kőbe vésve, hiába állították sokszor, hogy a megállapodást nem lehet újra nyitni. Johnson-nak sikerült újratárgyalnia a deal-t, ami egyesek szerint jobb lett, mivel kikerült belőle az egész UK-t potenciálisan örökre a vámunióban tartó tartalékmegoldás ("backstop"), ugyanakkor mások szerint pont rosszabb lett, hiszen Észak-Írországot külön kezeli a királyság többi részétől, és ezzel előrevetítheti annak leszakadását, gazdasági visszaesését. Nem meglepően lettek az új megállapodásnak új támogatói, ugyanakkor a koalíciós DUP hevesen ellenezte azt.

Johnson az alsóházban. (BBC)

A végeredmény ismert: bonyolult szavazások, módosító javaslatok során sikerült eljutni odáig, hogy a kormány visszavonta a megállapodás ratifikációját, majd felfüggesztette a megállapodást a hazai jogrendszerbe emelő törvény tárgyalását is. Ahogy a folyamat haladt előre, egyre világosabb lett, hogy a jelenlegi parlamenttel nem lehet a megállapodást végigvinni. Johnsonnak ugyan nem lett volna ellenére egy megállapodás nélküli (un. no-deal) Brexit kierőszakolása sem, de a parlamentnek ezt is sikerült megakadályoznia (Benn Act).

Közvetlen előzmények, Fixed-term Parliaments Act

Először szeptemberben, még a parlament később törvénytelennek ítélt felfüggesztése előtt, kezdeményezte Johnson az előrehozott választásokat a határozott idejű parlamentről szóló törvény alapján. Másodszor, akkor amikor az EU szerződés ratifikációja elakadt, majd harmadszor miután a belső UK törvény vitájának gyorsított tárgyalása sem sikerült. Érdemes megvizsgálni, hogy hogyan fordulhat az elő, hogy míg a kormány kezdeményez, támogat egy előrehozott választást, addig az ellenzék ellenállásán elbukik a javaslat. Ennek eljárásjogi, választásmatematikai és "Brexit-okai" is voltak.

Míg Angliában (engedtessék meg a bonyolultabb Egyesült Királyság helyett néha ezt az amúgy teljesen hibás egyszerűsítést hozni, ha ez nem félreérthető) gyakorlatilag a királyságot is meg lehetne szüntetni a szavazásban részt vevő képviselők egyszerű többségével, addig a vonatkozó törvény (FTPA) az előrehozott választások esetén az összes képviselői hely kétharmadát írja elő limitnek. Azért fontos megemlíteni, hogy a képviselői helyek és nem az összes képviselő számához kötődik a többség meghatározása, mert a Sinn Fein hét képviselői helyet nyert el, de ők egyáltalán nem ültek be a parlamentbe. Rajtuk kívül nem szavaz még a Házelnök és három helyettese sem, így a valós többség még a kétharmadnál is több kell, hogy legyen, ami csak az ellenzék nagy arányú támogatásával lett volna lehetséges, de ez nem volt meg a következő okok miatt.

A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján a Tory párt áll messze a legjobban, talán nem meglepően ez is szerepet játszhatott a javaslatukban. Ugyanakkor nem garantálható a jelenlegi képviselők újraválasztása; többen nem is indulnak a választásokon, de főleg a nemzeti alapú pártok és a Liberális Demokraták több körzetben akár le is győzhetik a jelenlegi képviselőt. Ennek ellenére a Tory képviselők döntő többségben beálltak a csatasorba és rendre a kormánnyal szavaztak, még azok is akiket egyébként szeptemberben kizártak a frakcióból. A Munkáspárt volt a legnehezebb helyzetben, mert nem állnak jól a közvélemény kutatásokban, ugyanakkor ellenzékként nem szavazni egy választás lehetőségére nehezen védhető a szavazók felé. Ezért is lehetett, hogy a munkáspárti képviselők nagy többsége tartózkodott a szavazástól, ami természetesen a szavazás kimenetele szempontjából az ellenszavazattal volt egyenértékű. A kisebb pártoknak nincs sok vesztenivalójuk, saját szavazóbázisukban nem állnak rosszul így őket a választási matematika talán kevésbé zavarta.

A konzervatívok számára kedvezően alakultak a felmérések adatai. A feltörekvő kék csík jelzi a támogatottságuk növekedését. (Wikipedia)

És mindehhez itt jött a Brexit körüli vita. Minden választási forgatókönyvben benne volt, hogy az ország átmenetileg parlament nélkül marad és közben lejár a Brexit határidő hosszabbítás, ami az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kiesését jelentené az Európai Unióból. Ez a parlamenti többség szerint olyan katasztrofális következményekkel járna, aminek elkerülése mindennél fontosabb, így ez volt az elsődleges cél, nem a kormány esetleges, reménybeli leváltása.

Mi változott?

Kérdés ezek után, hogy hogyan sikerült a hétfői elutasítás után másnap, kedden mégis elfogadtatni az előrehozott választásokat. Három lényeges változást érdemes kiemelni:

Egyrészt az Európai Unió megadta a hosszabbítást január 31-ig. A hosszabbítás ugyan rugalmas, de a rugalmasság a londoni parlament kezében van, így ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor három hónapig nem fenyeget a kizuhanás veszélye. Ez ugyan már a hétfői szavazás előtt ismerté vált, de szélesebb körben, a sajtóban kellett néhány óra amíg mindenki számára világossá vált, hogy ezzel a Munkáspárt folyamatos érve a választások ellen - miszerint biztosítani kell a "no-deal" Brexit elkerülését minden áron - a továbbiakban fenntarthatatlan lett. A Munkáspárton belül, a hírek szerint volt némi megosztottság, de a kedd reggeli árnyékkormány ülésen végül beálltak a választások mögé.
Másrészt, a két meghatározó "kis párt", a Skót Nemzeti Párt és a Liberális Demokraták közösen szintén az előrehozott választások élére álltak, saját törvényjavaslatot nyújtottak be, december 9.-re.
Harmadrészt a kormány is taktikát változtatott és a FTPA helyett egy un. egysoros törvénnyel kezdeményezte a választások kiírását, amihez már egy egyszerű többség is elég volt, ami a skótok és a LibDem-ek támogatásával könnyen elérhetővé vált.

Mi a különbség a két eljárás között?

Ha ennyivel egyszerűbb egysoros törvénnyel választást kiírni, akkor miért próbálta a kormány háromszor a másik utat? Két nagyon lényeges különbséget kell kiemelni:

Egyrészt, a FTPA alapú szavazás azt mondja ki, hogy a Miniszterelnök jogosulttá válik új választásokat kiírni. Ennek dátuma azonban a szavazásnak nem része, az időpont tekintetében mindösszesen a Miniszterelnök ígéretében bízhatnak a képviselők. Mivel Johnson többször nyomatékosan az október 31.-i kilépés mindenáron történő átverését erőltette, a képviselőkben erős volt a félelem, hogy a Miniszterelnök valahogy elhúzza az időt az új választások kiírására, és közben "leketyeg" az óra. Ez az első szavazásoknál reális veszély volt október 31.-i határidővel, de még a harmadik alkalommal is volt némi veszélye, ha nem is az októberi, de a januári rendezetlen kilépés kierőltetésére. Ezért volt ez, a többi ok mellett, végig elfogadhatatlan az ellenzék részéről. Ezzel szemben egy választásról szóló törvény a dátumot is pontosan meghatározza, ezzel kizárva a trükközés lehetőségét is.Másrészt az egysoros törvény, ami valójában nem egy soros, hanem inkább egy oldalas, egy teljes értékű törvény, aminek végig kell mennie a jóváhagyatás teljes folyamatán. Ennek fontos része, hogy a képviselők módosító indítványokat nyújthatnak be, amivel akár teljesen szét is verhetik a törvényt. Ez viszont a Kormánynak volt veszélyes lehetőség, ezért is próbálták ezt az utat elkerülni.

Hogyan zajlott a szavazás?

Az angol törvényhozás egy többlépcsős, összetett folyamat. Mivel a parlamentnek is két háza van, még a magyar általános vita, részletes vita folyamatnál is több lépcső van. Először a képviselők megkapják olvasásra (First Reading), majd megnyitják az általános vitát (Second Reading). Az általános vita végén szavaznak arról, hogy a törvényjavaslat megkapta-e a második olvasatát (más szóval jóváhagyják második olvasatra is). Ez egy hosszabb, vitával teli szakasz, aminek a során még nem szavaznak módosításokról, csak egyben az egészről. Ezen a szakaszon sikerült átjutnia egyébként a kilépési szabályokat tartalmazó, belső UK törvénynek kicsit korábban. A második olvasatban jóváhagyott tervezet kerül bizottsági vitára. Ennek lebonyolítására léteznek bevett folyamatok, de lehetséges az előterjesztés rendkívüli, sürgősségi eljárásra is. Ez az ami a kilépési törvény által nem sikerült, és ami miatt az függő állapotba került ("limbo"). Az előrehozott választásról szóló törvény esetében viszont megszavazták, hogy a teljes folyamat egyetlen nap alatt végigmenjen, igaz a kormány véleményének ellenére engedélyezték, hogy módosítókat nyújtsanak be az alsóházi képviselők is a törvényhez.

Az alsóház ülésterme. (Wikipedia)

Ebben az esetben a különleges eljárás miatt nem egy parlamenti bizottság volt az illetékes, hanem az egész ház, mint bizottság működött. Ennek formalitása is érdekes. A királyi jogart, ami a parlament ülése alatt a központi asztalon található, a bizottsági ülés idejére az asztal alatti tárolóra helyezik. A bizottsági ülést nem a parlament elnöke, hanem első helyettese vezeti, egy, a Speaker székénél lejjebb található, bizottsági székből. Az adott esetben a bizottsági ülést Sir Lindsay Hoyle (akkor még az elnök első helyettese, hivatalos titulusa szerint Chairman of Ways and Means, ma már a parlament elnöke) vezette. Az angol parlamenti folyamat egy sajátossága, hogy nem minden módosító javaslat kerül a bizottság elé, hanem a bizottsági elnök válogathat közülük. Az adott esetben igen nagyszámú módosítást nyújtottak be a képviselők. Ezek egy része a választójog kiterjesztését akarta elérni a 16-17 évre levitt választójoggal, vagy a helyben lakó EU állampolgárok részére adott választójoggal. Más részük a választást egy Brexit népszavazás utánra próbálta tolni, vagy megpróbálta összekötni a kettőt. A kormány ezeket mind hevesen ellenezte, mind politikai, mind praktikus okokból. A választójog kiterjesztése jelentősen javította volna az ellenzék, különösen a maradáspártiak esélyeit, míg a népszavazással elviekben sem értetek egyet, de a lebonyolítást is gyakorlatilag lehetetlenné tette volna. A kormány annyira tartott attól hogy a módosításokat megszavazzák, hogy Johnson fő tanácsadója már arról beszélt a nap folyamán, hogy úgysem lesz előrehozott választást, mert meg fogják szavazni a módosításokat és akkor a kormány ezt a javaslatát is visszavonja. Ezek után nagy megkönnyebbülés volt a kormánynak, hogy Sir Lindsay ezek közül a módosítók közül egyet sem tartott vitára alkalmasnak és egyedül a pontos dátum 12-éről 9-ére történő előbbre hozásáról szavaztak, ahol a módosító alul maradt. Érdemes egy picit előre tekinteni. A házelnöknek ekkor már csak két napja volt hátra a visszavonulásáig, és Sir Lindsay is indult a pozícióért. Esélyeit gyakorlatilag lenullázta volna, ha a kormány ellenében átengedi valamelyik lényegi módosítót. Nem tudható, hogy ennek mekkora szerepe volt a döntésében, de mindenesetre a döntése a konzervatívok megelégedését is szolgálhatta, hiszen kevesebb mint egy héttel később házelnökké választották. A bizottsági szavazás után a törvény visszakerült a ház elé, ahol egy "független" (The Independent Group for Change) képviselő (Chris Leslie) megpróbálta még egyszer előhozni a saját módosító javaslatát. Az eljárás szerint a képviselőknek még ebben a bizottsági jelentéstételi szakaszban is van joguk módosító javaslatot benyújtani, de a levezető elnök dönthet arról, hogy alkalmasnak találja-e azt vitára.

Az ülést vezető elnök, (aki ekkor Dame Eleanor Laing volt, szintén egy pályázó a parlament elnökének székére,) nem engedélyezte a módosítás szavazásra bocsájtását, így már nem volt akadálya a törvény harmadik olvasatra bocsájtásának és nagy többséggel történő elfogadásának. Ezt követően a Lordok Háza is jóváhagyta a törvényt. Ott a teljes bizottsági szakasz, jelentéstételi szakasz és harmadik olvasat, hozzászólások hiányában, együtt sem tett ki talán két percet, de azért ott is szépen végigment a folyamat, átülő, majd visszaülő elnökkel.

Mit számított az a három nap?

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért volt lényeges és végződött nagyon szoros végeredményben a vita arról, hogy 9-én, vagy 12-én legyen-e a szavazás? A vonatkozó törvény szerint a parlament a kiírt választások előtt 5 héttel, pontosabban 25 munkanappal korábban feloszlik. Ez december 12-e esetén november 6-ára esik, ezért is fog a parlament végül 6-án 0:01 perckor feloszlani. A 9-i választás esetén ez a dátum október 31-e lett volna. Az ellenzék ezzel szerette volna biztosítani, hogy a kormány már kísérletet se tudjon tenni a Brexit átverésére, de - mint ez később kiderült - az ilyen irányú félelmek nem voltak megalapozottak. A kormányt más szempontok is vezérelték. Az északír országrésznek nem volt elfogadott költségvetése, és amennyiben ezt nem hozták volna tető alá, úgy az a közszolgáltatások megállásával fenyegetett volna, Ehhez kellett még néhány ülésnap, és az sem volt biztos, hogy maga az előrehozott választási törvény is időben átmegy a Lordok Házán és megkapja az uralkodói jóváhagyást. Ha a fentebb említett folyamat csúszott volna, az egész törvény érvényességét veszti, hiszen nem lett volna meg a szükséges 25 nap a kiírt választásokig. Végül ez a rész is simán lezajlott.

Ami még a dátum körüli vitákat illeti, fontos, hogy a szigetországban a választások tradicionálisan csütörtökön vannak, mivel akkor a vidéki lakosság bejárt a városokba, így növelve a választói lehetőségeket, kedvet. Mára ennek jelentősége eltűnt, de a hagyomány az hagyomány. A december közepi időpontnál még azt is többen felhozták, hogy az egyetemisták ezekben a napokban térnek haza a kollégiumból, és ha nincs meg előre pontosan az utazás napja, akkor ez nehézséget jelenthet, hiszen nem tudják hogy hol jelentkezzenek be a választásra, a lakóhelyükön, vagy ahol tanulnak.

Ezeknek azonban most már semmi jelentőségük, a dátum adott.

Mi történt még a választás kiírása után?

A fent említett északír költségvetés mellett volt még néhány említésre méltó momentum a napokban a londoni parlamentben. Csütörtökön, 31-én, John Bercow leköszönt a parlament elnökének székéből. A képviselők a szerdai Miniszterelnöki kérdések órájában, majd csütörtökön a ház napirendjének vitájában, és az ülésnap végén is hosszasan méltatták érdemeit.

Bercow távozásával megürült a még pontosan két napot ülésező parlament elnöki pozíciója, ami egy rendes országban nem vállalható, ezért a két napból egyet a parlament arra fordított, hogy új elnököt válasszon, aki elvileg lehet, hogy csak egyetlen napig tölti be a tisztséget. Ez a furcsaságot a képviselők sem hagyták szó nélkül és a múlt héten vitáztak is róla, hogy rendben van-e ez így. Többen szerették volna, ha Bercow marad még két napig és majd az új parlament választ frissen elnököt. Mások pont azzal érveltek, hogy a mostani parlament ismeri a jelölteket és tud érdemben válaszolni, míg a választások után szép számmal bekerülő friss képviselők nem fognak rendelkezni ezzel a tudással; ezért sokkal jobb, ha még a régi parlament választ elnököt. Végül, ahogy említettük, ez az irány győzött és Sir Lindsay-t meg is választották.

Pillanatok a Speaker tradicionális kinevezéséről. (Guardian)

Természetesen ahhoz, hogy ő lehessen majd az új parlament elnöke is, meg is kell választani képviselőnek, majd pedig házelnöknek. Hagyományosan mindkettő formalitás. Hivatalban lévő Speaker ellen egyik párt sem szokott ellenjelöltet indítani, habár Bercow esetében épp ennek a hagyománynak a konzervatívok által beígért felrúgása, volt a lemondásának az egyik kiváltó oka. Az új parlamenttől sem várható, hogy mást válasszon meg, miután a mostani választásban jelentős többséget sikerült elérnie az utolsó fordulóban. Ahhoz nagyon komoly politikai elmozdulásnak kellene lennie, hogy vagy képviselőnek, vagy parlamenti elnöknek ne válasszák újra. Ha mégis így lenne, akkor furcsa helyzetet teremtene, hiszen a leköszönő Speakereket bizonyos törvényes és szokásjog alapú előnyök illetik meg, amik a most választott elnököt is megilletnék egy napi munka után.