Boris Johnson és kormánya a Konzervatív Párt győzelmét követően új korszakot nyithat az Egyesült Királyság történetében. A választási ígéretek és a Brexitet követő időszakra vonatkozó retorika egyaránt azt sugallták, hogy az Európai Uniós tagság által visszafogott szigetország a kilépést követően új erőre kaphat és világhatalommá válhat. Az új, konzervatív többségű alsóház és a Johnson-kormány törvénykezése ennek az új korszaknak az alapját hivatottak letenni. Azonban az új intézkedések a Munkáspárt által sokat hangoztatott társadalmi különbségek és a szegények leszakadásának irányába mutatnak. A rendpárti választókat sikerült a toryknak elcsábítaniuk, a Munkáspárt és a baloldal pedig úgy tűnik, saját házon belüli harcait fogja vívni a következő években. Kezdetét vette tehát egy újabb populista politikus, Boris Johnson uralma.

Boris Johnson aláírta a kilépési törvényt. Teljes a győzelem. (Boris Johnson - Facebook)

Az antidemokratikus kezdetek

A Johnson-kormány egyik első dolga volt a fix parlamenti időszakok eltörlése. A szigetország alkotmányos monarchiából eredeztethető hagyománya térhet vissza, mely általában olyan időszakra helyezte a választás kiírását és a kampányok lebonyolítását, hogy az az aktuális kormánypártnak kedvezzen. Ezt küszöbölte ki a 2011-es rögzített parlament törvénye, mely szerint ötévente ki kellett írni a választásokat. Ennek a törvénynek volt köszönhető viszont az az alkotmányos csapdahelyzet is, hogy az alsóházban kialakuló kisebbségek ellehetetlenítették a kormány munkáját, időközi választásokat pedig csak bizalmatlansági indítvány vagy kétharmados parlamenti többséggel lehetett indítani. Johnson kormányának munkáját is így obstruálták 2019 végén. A jövőben azonban nagy eséllyel ismét az uralkodótól és a kormányfőtől függhet a választások kiírása – ötévente – vagy akkor, amikor az aktuálpolitikai helyzet a pártnak kedvező. A kormánypárt előtt azonban így megnyílt a lehetőség arra a jogalkotásra, amit a kétharmados győzelem után Magyarországon is láttunk.

Kiszakadás az Európai Unióból

A konzervatív alsóházi többség, ahogy az várható volt, január 9-én 330-231 arányban megszavazta az uniós kilépést. Miután átment a törvényhozáson, Boris Johnson január 24-én ünnepélyesen aláírta a kilépési törvényt. A kilépésig már csak pár nap van hátra. A britek így már biztos, hogy január 31-én elhagyják az Európai Uniót.

„Most már egy országként tudunk előre lépni – egy olyan kormánnyal, mely biztosítja a jobb közszolgálatot, nagyobb lehetőségeket és fel tudja szabadítani a ragyogó Egyesült Királyságban rejlő összes potenciált, amíg erős és új kapcsolatokat építünk az EU-val, mint barátok és szuverén egyenlő felek.” – mondta Johnson kilépési beszédében.

A kapcsolatok jövője azonban továbbra is tisztázatlan. Boris Johnson és a Jean-Claude Junckert váltó Ursula von der Leyen tárgyaltak a gazdasági blokk és a királyság jövőjéről. A tárgyalásokon ugyan abban sikerült megállapodni, hogy mindkét fél érdeke a kereskedelmi egyezmény biztosítása, a politikai játszma még nem ért véget a felek között. Az optimista becslések szerint a 11 hónapos kilépési átmeneti időszakban, 2020 decemberéig lenne ideje a két félnek kidolgozni az EU és Kanada megállapodáshoz hasonló szabadkereskedelmi megállapodást. Az európai fél azonban egyre keményebb üzeneteket fogalmazott meg a britek felé. Mivel a kanadai megállapodás kidolgozása évekig tartott, ez közel lehetetlen ilyen rövid idő alatt – állapította meg Phil Hogan EU-s kereskedelmi biztos. A közös megállapodási dokumentumba foglalt célokról ugyanis csak valamikor júliusban tudnak majd véglegesen dönteni, így még az a 12 hónap sem áll a felek rendelkezésére, melyet Johnson hangoztat. Az Európai Unió a tárgyalások előtt nyilvánosságra hozott feltételeiben egyébként is igen szigorú kulcsterületeket és szakpolitikákat illetően nem enged a briteknek. A legbölcsebb így Hogan szerint az, ha nem hoznak létre ilyen rugalmatlan határidőket, azonban valószínűbb, hogy a britek a kemény kilépéssel kiszakadnak majd az átmeneti időszak végén. Az Európai Unió azonban valószínűleg mindent megtesz majd ennek az elkerülésére, a kényszerhelyzetet és a tárgyalásokat pedig Johnson különböző zsarolásokkal egyengetheti majd. Ha az EU képtelen lesz  betartani a határidőket és ebből valami kár éri a szigetországot – esetlegesen olyan károk melyekről a különböző vészhelyzeti tervekben írtak – akkor Johnson Brüsszelre háríthatja a felelősséget és további politikai tőkét kovácsolhat belőle.

A királynő az Európai Unióból való kilépésről beszélt december 19-i beszédében. (The Telegraph – YouTube)

Az Európai Uniótól való elszakadás fontos állomása lehet a helyi bíróságok és az európai közösségi jog deharmonizációja is. Johnson előzetesen azt ígérte, hogy a Legfelsőbb Bíróságtól kisebb szintű bíróságok felülbírálhatják a közösségi jogot. Ez az ügy azonban várathat még magára, mivel Johnsont a blog írásának pillanatában harmadjára szavazta le a Lordok Háza, ahol a toryk is alkotmányos aggályokat emlegettek a visszautasítás okaként.

Populizmus a terítéken - a bevándorlás korlátozása

Az egyik ilyen eszköz a kint élő uniós tagállamokból érkező bevándorlók státusza és munkavízuma.
A miniszterelnök egyik kedvenc rendpárti témáját is visszahozta január elejével a brit közéletbe: a bevándorlás kérdését. Ez volt az a téma, amit a kilépési kampányban is ügyesen tudott a nemzeti szuverenitás és a határok fölötti kontroll „visszaszerzésének” témáihoz csatolni.
Az Európai Uniós állampolgárokkal szemben a két éves türelmi periódus helyett, rövidebb határidővel egy univerzális bevándorlási mechanizmust kíván létrehozni a kormány. Amíg az agyelszívás megmaradhat és kivételeznének a magasan képzett munkaerővel, a többség számára egészen drámai fordulatot jelenthet a 2020-as év.

„Változásokat kell eszközölnünk és fel kell készíteni a vállalkozásokat arra, hogy az alacsony képzettségű munkavállalók beáramlásának korlátozása még ebben az évben bekövetkezhet.” – jelentette be egy Johnsonhoz közel álló forrás. A Munkáspárt azonnal elítélte a kijelentéseket, szerintük Johnson intézkedései komoly bajokat idézhetnek elő az egészségügyet kiszolgáló ápolók létszámában is. A Johnson-kormány belügyminisztere, Priti Patel és csapata viszont olyan tervezeten dolgoznak, ami azonnal véget vethet az EU-s munkaerő szabad mozgását garantáló rendelkezéseknek és helyükbe újévtől egy pont alapú rendszert léptethetnek életbe. A baloldali képviselők között visszatetszést keltett az a kilépési törvénybe foglalt módosítás is, mely szerint megszüntetik a gyermekkorú, kísérő nélküli bevándorlók védelmét. A baloldal szerint a garancia amely kikerült a törvényből, - és amelyre még Theresa May vállalt ígéretet - az EU-val való alkudozás részét képezheti a tárgyalások során. Lord Alf Dubs, munkáspárti lord szerint ezzel a brit kormány megtagadta az Európában maradt, kísérő nélküli menekült kiskorúaktól a családegyesítést.
Végül Johnson a lakhellyel és munkaviszonnyal rendelkező (tehát a letelepedési státuszt kiváltó) EU-s bevándorlók kint tartózkodását is kétségbe vonta volna, esetleg deportálta volna a rendszerben lévő embereket. A Lordok Háza azonban kimondta, hogy aki rendelkezik a letelepedési státusz bizonyító dokumentumokkal, jogosult a tartózkodásra. Az alsóház legutóbb viszont nem fogadta el a lordok döntését, így az európai bevándorlók helyzetére vonatkozó jogi szabályzásokkal még hosszú ideig „ping-pongozhatnak” a törvényhozásban.

Devolúciós ügyek

Johnson egyelőre úgy tűnik kemény kézzel szeretné összetartani a korona országait. Az Európai Uniós tagság véget értével kézenfekvő volt Nicola Sturgeon és a Skót Nemzeti Párt számára, hogy újabb népszavazást írjanak ki Skócia függetlenségéről – elvégre a brit kilépés magával fogja rántani a skótokat is. A skótok korábban azért szavaztak leginkább az Egyesült Királyságban maradás mellett, hogy ne kelljen egy függetlenedés esetén ismét elkezdeni az uniós felvételi eljárást. A függetlenségi szavazás kiírása azonban ismét aktuális lett a brit kilépéssel. A kiíráshoz azonban nincs alkotmányos joga a skótoknak, ahhoz Westminsterből kellett engedélyt kérniük. Boris Johnson természetesen elutasította Sturgeonék kérését. Johnson levelében arra hivatkozott, hogy 2014-ben már megtartották azt a szavazást, amit egy generáció életében csak egyszer esedékes, majd felszólította Skóciát a közös munkára. Sturgeon számára megalázó volt ugyan Johnson levele, azonban válaszában azzal fenyegette meg a miniszterelnököt, hogy megszerzi a skót parlament támogatását a hónap végéig az újabb lépések megtételéhez. „Skócia ugyanis érvényt szerez majd ahhoz, (...) hogy kezébe vegye saját jövőjét.”

Jöhet a skót szakítás? (PA/PolticsHome)

Máshol is mozognak az uniós tagság miatt érdekelt politikai közösségek. Felmerült Wales, majd Észak-Írország szakadása is. A korona uniójának biztosítása érdekében az észak-ír részeken fontosabbak a politikai játszmák, mint eddig bármikor. Hosszú idő után visszatért a közös politikai érdek az önkormányzatiság fenntartásához Stormontba, az adminisztratív központba. Úgy tűnik, hogy az ír egységet kívánó Sinn Féin és a brit uniót fenntartani kívánó DUP képes az együttműködésre. Az egymással éles ellentétben álló pártok – megérezve a majdhogynem háborús hangulatot – mégiscsak a közös együttműködésen alapuló jövőt és a devolúciós jogok általi kormányzást választották.

Átmeneti eufória?

A konzervatív választások tehát sikeresen elhozták a Brexit megvalósulását. Az átmeneti időszakot követő helyzet körül azonban még sok a kérdőjel: a kiszakadás ugyanúgy terítéken van, mint annak a lehetősége, hogy a lehetetlent meghazudtolva sikerül létrehozni egy átfogó megállapodást az Európai Unió és a Királyság között. A Johnson-kormány és a konzervatív alsóházi többség – élve a történelmi felhatalmazással – elkezdte volna a beígért reformintézkedéseket az egészségügy és közbiztonság terén, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy jobban megy a különböző demokratikus garanciák (helyi bíróságok és közösségi jog viszonya, fix parlamenti időszak, lordok házának intézkedései, BBC média-licensz és stb.) erodálása. A sikeres kilépés és a bevándorlás korlátozására vonatkozó látszatintézkedések (na meg a királyi családot övező cirkusz) folytán egyelőre sikeresen maszkolható a leépülés. Az ország egy része biztosan euforikus hangulatban ünnepelhet majd pénteken. Ugyanakkor az angol nacionalizmus felfűtésével párhuzamosan jelentkező skót, ír és walesi nacionalizmus a konfliktusig vagy összeomlásig feszítheti a Monarchia alkotmányos kereteit.

Vajon több állam is követi majd a brit kilépést? A Brexit után folytatható az egységes piac nélkül sikeres gazdaságpolitika? A politikai szuverenitás ígérete többet ér, mint a gazdasági jólét? A januári kilépést követően a jövő vitái nagy valószínűséggel a precedensteremtés és a politikai-gazdasági következmények körül forognak majd.

Boris Johnson és a Konzervatív Párt az előzetes várakozásokat felülmúlva óriási vereséget mért a baloldali pártokra, köztük a Munkáspártra, elhódítva annak hagyományos ipari és bányavárosait, körzeteit. A jobboldal Margaret Thatcher harmadik győzelme óta nem rendelkezett ekkora többséggel az alsóházban. A maradáspárti britek táborának ezzel vége.

Az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, aki véghezviszi a Brexitet: Boris Johnson. (Facebook)

A miniszterelnök a kampányígéretei közt az elhódított munkáspárti körzetek szavazóihoz is szólt győzelmi beszédében, amikor a következő szavakkal köszönte meg az átütő sikert.

"...talán remegett a kezük a papír fölött amikor behúzták az ikszet a konzervatív négyzetre, és lehet legközelebb visszatérnek a Munkáspárthoz - de ha ez a helyzet akkor megtiszteltetés hogy belém és belénk fektették a bizalmukat"

A miniszterelnök megígérte hogy "visszafizeti" az emberek belé vetett bizalmát és éjt nappallá téve fog dolgozni a kampányban ígért programpontokon. Tehát Johnsonnak új kórházakat kell építtetnie, orvosokat és nővéreket szerződtetnie a következő ciklusban, és ami a legfontosabb: véghez vinni a Brexitet.

Johnson győzelmi beszéde. (The Sun YouTube)

A Munkáspárt hagyományos körzeteinek elhódítása azt jelenti, hogy leomlott az ún. vörös fal, tehát nincsenek már olyan helyek ahol tradicionálisan megszavaznák a munkásokat. Viszont arra is utal ez a jelenség, hogy a toryk egy eddig soha-nem-látott, mindennél sikeresebb kampánygépezetet tudtak magukénak, és ez nem kis részben Dominic Cummingsnak köszönhető.

A Konzervatív Párt sikerének és a Munkáspárt bukásának kulcsa

A Brexit-referendum kampánystratégiai zsenijének sikerült ismét összeraknia egy három szavas szlogent:

ami utalhat arra hogy véghez vinni a Brexitet, vagy véget vetni a Brexitnek. Így máris sikerült a szuverenitás és Brexit-vita felé rángatni a választókat, akiknek valóban elegük van a huza-vonából, ahová elsősorban Johnsonék hozták az országot. A 9 évig tartó megszorítások (melyek átmenetileg csak May és Hammond alatt értek véget) miatt keletkezett harag viszont a Munkáspárton csapódott le, akik kudarcot vallottak a széleskörű, állami és szociális reformokat hirdető programjukkal.

A BBC eredményjelző ábrája: 364 konzervatív, 203 munkáspárti, és 48 SNP képviselő alkotja majd a legnagyobb pártokat. (BBC)

A Munkáspárt további kudarcának oka, hogy a Brexit-álláspont elodázásával nem sikerült LibDem-et megzabolázni, és így több helyen a baloldali szavazatok megoszlottak. Ezzel szemben a Brexit Párt visszalépett és megsemmisült a konzervatívok javára, Nigel Farage pedig nem vette különösebben zokon klienspártjának megsemmisülését. A LibDem viszont nem volt elég erős, így Jo Swinson az éjszakai órákban pár száz szavazattal saját körzetét is elvesztette. Nem sokkal az első exit pollok pontosítása után egyre világosabbá vált hogy az eredmények nem fognak változni. Jeremy Corbyn bejelentette: nem vezeti a pártot az elkövetkező választásokon. A brit baloldal összes vezető politikusa így megbukott, ami egyes becslések szerint komoly hatással lehet Bernie Sandersre és az amerikai baloldal várható 2020-as szereplésére.

Elbúcsúzhatunk a Munkáspárt vezérétől. (Facebook)

A szakpolitikai kérdéseket tekintve a Munkáspárt ígéreteit sikeresen adaptálta a Konzervatív Párt, miközben a bizonyított eü. privatizáció terveit sikerrel palástolták el a szavazók elől.  A brit baloldal hiába koncentrált tehát a szociális kérdésekre, a kommunikációban a szuverenitás nyert, még akkor is, ha a miniszterelnök szerint rendben van az hogy az emberek "népkonyhákra" járnak az élelemért, és a kórházi folyosón fekvő beteg gyerek látványa mindennapos.

Mit tartogat a jövő? 

A Konzervatív Párt és Johnson hamarosan, januárban nekiláthat a tervezet elfogadtatásának és január végén végleg kiléphetnek az Európai Unióból, ami győzelmet hozhat Trump-nak, Macron politikai ellenfeleinek és az euroszkeptikus jobboldal számára, hiszen precedenst teremt a kilépéshez. Ha az EU-val sikerül megállapodni egy kereskedelmi egyezmény fenntartásán, akkor az akár évekig tartó, hosszas tárgyalási időszakot fog magával hozni - az átmeneti időszakon túl is. Az USA és az Egyesült Királyság kapcsolata viszont szorosabb lehet, ami választ ad a city jelenlegi, és az eü. várható tőkésítésére is.

A Skót Nemzeti Párt viszont megnyerte Skóciát így azt kérhetik a britektől, amit a britek az EU-tól: egy új referendum kiírását hogy kiszakadjanak a a politikai-gazdasági unióból, a korona uniójából. A példájukat követheti Belfast is, ahol mind az unionisták, mind az ír egység hívei elégedetlenek a jelenlegi észak-ír helyzettel.

Sturgeon skót miniszterelnök tombol Jo Swinson bukásának hírére. (Evening Standard)

Az új brit választások december 12-i időpontja vészesen közeleg, a szigetország ugyanis 2017 után ismét szavazni fog a parlamenti képviselőiről. A választástól az egész Brexit-folyamat további sorsa függhet. Az esemény fontosságáról és azt kiváltó okokról korábbi cikkünkben számoltunk be, a kampány viszont lassan egy hónapja zajlik, úgyhogy itt az ideje alámerülni a politikában és megnézni a kampány fordulatait és a pártok ígéreteit.

'Tartsuk tiszteletben a népszavazás [eredményét] - szavazz a Konzervatívokra' - hirdeti Johnson. Boris Johnson Facebook

Brexiter törésvonalak a politikai palettán

Rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy a politikai skálát a Brexitnek köszönhetően a szokásos jobb és bal felosztáson túl egy másik tengely mentén a ’brexiterek’ és ’bentmaradók’ tábora is megosztja jelenleg. A szokásos (1922 óta jellemző) két nagy – Konzervatív Párt és Munkáspárton – kívül, további két kisebb-nagyobb kihívóval is számolnunk kell, a LibDem-el és a Brexit Párt-al. Amíg a Brexit Párt deklaráltan a megállapodás nélküli Brexit elérésére jött létre Nigel Farage vezetésével, és a konzervatívok is a kilépés valamilyen formájában érdekeltek, addig a legnagyobb ellenzékiként a Munkáspárt nem vallott teljesen színt a Brexit-politikájával kapcsolatban – így előfordulhat hogy Jeremy Corbyn tárgyal végül az EU-val a kilépésről. A bentmaradók nagy reménye lehet a LibDem által összehozott Unite to Remain pártokon átívelő kezdeményezése, amely minden körzetben indítana jelölteket, az olyan kisebb pártok segítségével mint a Zöldek, a Függetlenek és a Plaid Cymru.
A LibDem esélyeit viszont ronthatja Jo Swinson pártelnök nyilatkozatainak retorikai bizonytalansága, illetve hogy – a kilépési folyamatot elindító 50. cikkely visszavonásán kívül – sok szakpolitikai kérdésben vegyes álláspontra helyezkedtek, mivel baloldali és zöld programjaik is vannak (például 10 milliárd font új tanárokra, 60 millió erdősítésre), de a gazdaság tekintetében liberálisok maradtak és a toryk-hoz hasonló politikát folytatnának.

 Összefoglaló a november 22-i pártvezetőknek feltett kérdésekről. Swinson összeomlott. BBC

A Munkáspárt átfogó reformjavaslatai és szinte forradalmi programja más pártoktól eltérően olyan mély beavatkozásokat eszközölne a köz szolgáltatásokon és a tulajdonosi struktúrákon ami nem feltétlenül egyeztethető a liberálisok gazdasági elveivel, de az Európai Unió szabályaival sem. Talán ennek is köszönhető a Munkáspárt „régi-új” euroszkepticizmusa.

A Munkáspárt programjának kihirdetése Birminghamben november 21-én. BBC

A Munkáspárti ígéretek egy sor Európai Uniós szabály megszegését tartalmazzák magukban. A párt államosítaná a vasutakat, állami tulajdonban tartaná az egészségügyet, új lakásépítési programba kezdene, ingyenes és egységes sávszélű internetet biztosítana, kárpótolná a korhatár emelés miatt nyugdíjtól eleső nőket, átütemezne egyes diákhitel törlesztéseket és csökkentené a nemek közti kereseti különbségeket. Az ambiciózus célok költségeinek fedezésére természetesen leginkább, az eddig a piaci helyzetből hasznot élvező nagy multicégeket adóztatná meg, amelyek a felvetésre a biztos off-shoreozás lehetőségével válaszoltak.

Corbyn Yorkshire-ben az Amazon kapcsán beszélt a transznacionális gigavállalatok megadóztatásáról. PoliticsHome/PA.

A lejárató kampányok és a médiamanipuláció világa

A fentebbiekből kiindulva talán nem is túlzás azt állítani hogy a Munkáspárt politikája igen költséges lenne hosszútávon, a konzervatívok ezt kihangsúlyozva páros lábbal szálltak bele a Munkáspárt jóléti elképzeléseibe. A jelentésük szerint 1,2 trillió fonttal költene többet a kormány öt éves távlatban ami az államháztartást a csőd szélére is juttathatja. A konzervatívoknak mindeközben alkalmazkodni kellett a jóléti narratívához, hiszen a konzervatív szavazók körében is az első két legfontosabb dolog között szerepel az állami egészségügy helyzete. Sajid Javid így 20 milliárd többletet ígért a közszolgáltatások fenntartására. A konzervatívok a kampány során tagadták hogy a kiadásaikat az egészségügy privatizációjából fedeznék, azonban Corbyn pár napja dokumentumokkal bizonyította ennek ellenkezőjét: a privatizációhoz Trump és amerikai partnerei a rajtvonalnál állnak.

Az Állami Egészségügyi Rendszert piacra dobná a kormány – állítja Corbyn. BBC

A Konzervatív Párt hatékonyan hárította a támadásokat, bár azok elhárításában legalább annyi szerepet játszott a miniszterelnök, Boris Johnson személye, mint a támadófelület szolgáltatásában. November 13-án a yorkshire-i áradások helyszínére igyekvő miniszterelnöknek megalázó fogadtatásban volt része, amikor a helyi lakosok a média nyilvánosság előtt küldték melegebb éghajlatra Johnson-t. A katasztrófa áldozataival való szimpátia kampányhoz való felhasználása tehát nem volt szerencsés választás, a manipuláció más eszközeihez folyamodtak. Kiderült, hogy manipulálták a BBC egy felvételét, ahol kivágták a Johnson-on nevető közönség hangját a videóból. A médaimanipuláció pedig egyre súlyosabb méreteket öltött a később a párt médiafelületén, hiszen a BBC-hez hasonlóan a Konzervatív Párt Keir Starmer munkáspárti képviselőről rakott össze egy manipulatív anyagot, hogy úgy tűnjön Starmer képtelen válaszolni a feltett kérdésekre a Good Morning Britain c. műsorban.

Corbyn és Johnson vitája. A tv-s eseményt egyébként utólagos felmérések szerint valóban Johnson nyerte ironikus módon a brexit-szavazásnak megfelelő 51-49% arányban. Erről a BBC valóban készített egy fact-check-et

A Konzervatív Párt egyik legmerészebb húzása később az volt, ahogy a Twitteren keresztül igyekezték interpretálni a kampány során a politikai eseményeket. A november 20-i Boris Johnson és Jeremy Corbyn vita alatt ugyanis ’factchecker’-nek nevezték át a profiljukat és elfogult üzenetekkel árasztották el követőiket, végül Johnson-t hozták ki a vita győzteseként. A tényfeltáróvá átnevezett közösségi média-fiók esete érthető módon óriási felháborodást keltett, melyet még Johnson sem akart kimagyarázni.

Így nézett ki a Twitter-fiók.

Az internetes kampányban más érdekességek is történtek: a Munkáspárt weboldalát DDoS-os kibertámadás érte és szóbahozták a konzervatív vezetés összejátszását az orosz titkosszolgálatokkal. Az orosz beavatkozás áldozataként a volt amerikai elnökjelölt Hillary Clinton szerint a 2016-os brit referendumba is beavatkozhattak a titkosszolgálatok és az erről írt jelentés nyilvánosságra hozását személyesen akadályozza Johnson. Egy héttel később Johnson egy interjúban azt állította, hogy nem tud semmiféle beavatkozásról. Egyébként a párt brexit-ügyi titkára, Stephen Barclay szerint inkább az EU és Donald Tusk azok, akik a médiában tett kijelentéseikkel zavarják a brit választókat.

Kit látna a parlamentben: az iszlamofóbokat vagy az antiszemitákat?

A Konzervatív Pártot hosszú ideje kísérti az iszlamofóbia vádja, legutóbb akkor merült fel látványosan a jelenség, amikor Boris Johnson a burkát hordó muszlim nőket postaládához hasonlította. A kampány során Sayeeda Warsi asszony – a Felső Ház konzervatív tagja – is felszólalt a párton belül terjedő muszlim-ellenességről, amivel úgy tűnik képtelen leszámolni a jelenlegi vezetés. Az ügy Anthony Browne esetével tört a felszínre aki különböző megnyilvánulásaiban terroristázta és különböző betegségek terjesztésével okolta a bevándorló hátterű muszlimokat. Warsival szemben Michael Gove azt állította leszámoltak teljesen a szervezeten belüli iszlamofóbiával.

Az ügyet megpróbálta az ellenzék a kormánypárt lejáratására használni, itt látható Dominic Raab (volt brexit-ügyi miniszter a May-kormányból) és Andy McDonald (közlekedésügyi árnyminiszter) szóváltása. Guardian News – YouTube.

A másik oldalon a Munkáspárt igyekszik megbirkózni az antiszemitizmus rendszer-szintű jelenségével, melyet leginkább a volt ’harmadik utas’, liberális párttagok emlegetnek. A párt mindenféle diszkrimináció esetén belső vizsgálatot indít, és olyan szabályokat hoztak, melyek a gyanú esetére is garantálják a tagok azonnali felfüggesztését vagy kizárását. Egy újabb lépés lett volna a Race and Faith (’rassz és hit’) program, amikor is ellentüntetők és Ephraim Mirvis főrabbi vádjai fogadták a programot kihirdető Jeremy Corbyn-t.

Hiába mondta el többször is beszédéiben az ellenzéki vezető hogy a rasszizmus, megkülönböztetés és az antiszemitizmus bármely formája gonosz és nem megtűrhető, a Mirvis szerint egy "új méreg hatja át a Munkáspártot, mely a vezetéstől származik". Antiszemita kijelentéseket a Konzervatív Párt egyes tagjai is tettek, úgy mint Amjad Bashir, aki egy 2014-ből előszedett nyilatkozatban az Izraelből hazatérő fiatalokat jellemezte agymosottként.

A Munkáspárt helyzetét később súlyosbította, hogy Andrew Neil konzervatív újságíró politikai műsorában többször bocsánatkérésre próbálták rábírni Corbyn-t, aki többször is csak a fent említett beszédrészletét ismételgette. Boris Johnson ezek után érthetően nem akarta elvállalni a kínosnak ígérkező klímavitát és beszélgetést Neil-el, viszont megragadta az alkalmat, hogy bocsánatot kérjen az iszlamofóbia által érintett muszlimoktól. A klímavitán egyébként egy olvadó jégszobor helyettesítette Johnson-t (és Farage-t), akit a Channel 4 szolgáltatói licenszének visszavonásával is hírbe hoztak. A BBC a miniszterelnök további kampányát azzal akasztotta meg, hogy a Neil-interjú függvényévé tette az Andrew Marr-interjút.

Neil műsorának kínos pillanatai. The Sun

A Brexit Párt és a munkás szavazatok elszívása

A Munkáspárt pozícióit nem csak a médiafiaskók, hanem az alternatív pártok megjelenése is veszélyezteti. A LibDem az emlegetett maradáspárti fronttal zsebelné be a baloldali szavazatokat, a másik oldalról viszont a szegény észak-nyugati, régi munkás szavazókörzeteket fenyegeti a Brexit Párt egysíkú politizálása. A Munkáspárt a háromfrontos háború miatt már november elején elvesztette a támogatóinak nagy részét – derült ki a YouGov felméréséből.

A még bizonytalan körzetek. BBC

Nigel Farage pártja igazi forradalmat hirdetve (Szerződés a néppel c. programjával), kimondottan az uniós kilépés ígéretével vette célba azokat a kerületeket, melyek munkáspártiak voltak és minden kerületbe jelölteket állított, majd bombaként robbant a hír hogy az esélyesebb konzervatívok javára a jelöltek csaknem felét (!) visszaléptetik. Farage ezzel azt akarta elérni, hogy a kilépés melletti szavazókat ne osszák meg a pártok között. A TV-s viták alapján Farage egyébként Trump-ra és Johnson-ra szövetségesként tekint és Swinson-hoz hasonlóan leginkább az uniós politika mentén akar programot adni. A BP programjának más pontjai leginkább munkáspárti és konzervatív pontok egyvelege (nincs hosszabbítási periódus a Brexitnél, diákhitelek eltörlése, üzemanyag ÁFA-csökkentés, ingyenes internet, örökösödési adó eltörlése, stb.). A LibDem-hez hasonlóan akár a mérleg nyelvének szerepét is betöltheti pártja, noha a konzervatívokhoz vándorolt az elmúlt hónapban közel a szavazóik fele.

Jo Swinson (LibDem), Nicola Sturgeon (SNP), Nigel Farage (BP) és Sian Berry (Zöldek) interjúja az ITV-n. ITV News

Sok múlhat még a skótokon

A skótok megragadták a Brexit-tematikájú választás alkalmát és előhozakodtak az újabb függetlenségi népszavazás ötletével. Nicola Sturgeon és az SNP azért kampányol, hogy Skócia újra független és később potenciális EU tagállam legyen. Sturgeon az egyik televíziós vita alkalmával elmondta, hogy a skót függetlenség kevesebb problémával járhat mint a jelenlegi Brexit-folyamat. Az SNP-nek azonban a konzervatívokon kívül a Munkáspárttal is számolnia kell, akik egy választási győzelem esetén az első két évben rendeznék le skót függetlenség kérdését. Sturgeonék viszont azzal számolnak, hogy a Munkáspártnak koalíciós partnereke lesz szüksége, így pedig ők támasztanának feltételeket. Ilyen feltétel például a Trident atomrakéták leszerelése is.

Elsöprő konzervatív győzelem várható. BBC

A 68 mandátumos tory túlsúly legyőzésének érdekében a Függetlenek csoportja és a volt miniszterelnök Tony Blair is a taktikai szavazásra szólította fel a baloldali szavazókat. Ha ez bejön és sikerül megállítani egyúttal a Brexitet is, az további milliárdokat szabadíthat fel a költségvetésben – állította Chuka Ummuna.

Konzervatív sikerek és ígéretek

A Konzervatív Párt a botrányok ellenére tetemes előnyre tett szert a hónap folyamán. November 18-án már 14%-al vezettek a közvélemény-kutatásokban, majd 20%-ra növelték az előnyüket az Opinium felmérésében, amely 47%-os támogatottságot jelent a lakosságnál. A Munkáspárt támogatása főleg a 40 év fölötti szavazóknál esett vissza. A baloldal számára ezek után inkább pozitív hírnek számított hogy Stormzy, a híres brit rapper színre lépésével és tweetjeivel megugrott a szavazásra regisztráltak száma, főleg a fiatalok körében (236%-al).

A fiatal szavazókat Stormzy hozza. Getty Images

A konzervatívok a legutóbbi, YouGov felmérés szerint így is elsöprő, 68 mandátumos fölényre tehetnek szert. A Konzervatív Párt népszerűsége az óriási médiafölényen kívül talán annak is köszönhető, hogy a fennálló problémákra egyszerű válaszokat kínálnak, szemben a Munkáspárt bonyolultabb programjával. Ilyen válasz például a bevándorlók pontrendszer alapján történő szortírozása, amely már a korábbi kampányokban is ígéretként szerepelt. A bevándorlók az egészségügy helyzetét megoldó narratívában is fontos szerepet játszanak, hiszen Johnson szerint a bevándorlóknak – akik „visszaélnek” a rendszerrel – hozzá kell majd járulniuk (egy azonnali 625 fontos befizetéssel) az egészségügy finanszírozásához. A Munkáspárt adópolitikájával szemben a tory kormány csökkentene az adókon és a miniszterelnök állítása szerint a Brexit végrehajtásával véget vetne az új kormány a bizonytalan gazdasági környezetnek. Ezen kívül a programjukban jelentős összegeket fordítanának a közbiztonságra, az egészségügyet pedig több ezer új ápolóval és körzeti orvosokkal töltenék fel. A miniszterelnök a választási programmal egy „új Britannia létrehozását” ígérte meg.

Egyszerű lájk-vadászat: dzsemet vagy krémet? Boris Johnson Facebook 

A legfrisebb közvéleménykutatások eredményeit az alábbi BBC linken érheti el:
https://www.bbc.com/news/uk-politics-49798197

A korai előzmények, előző választások

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetőjeként a fülkébe invitálja a szavazókat. Legutóbb erre 2017-ben került sor. (PA)

Közvetlen előzmények, Fixed-term Parliaments Act

Először szeptemberben, még a parlament később törvénytelennek ítélt felfüggesztése előtt, kezdeményezte Johnson az előrehozott választásokat a határozott idejű parlamentről szóló törvény alapján. Másodszor, akkor amikor az EU szerződés ratifikációja elakadt, majd harmadszor miután a belső UK törvény vitájának gyorsított tárgyalása sem sikerült. Érdemes megvizsgálni, hogy hogyan fordulhat az elő, hogy míg a kormány kezdeményez, támogat egy előrehozott választást, addig az ellenzék ellenállásán elbukik a javaslat. Ennek eljárásjogi, választásmatematikai és "Brexit-okai" is voltak.

Mi változott?

• Egyrészt az Európai Unió megadta a hosszabbítást január 31-ig. A hosszabbítás ugyan rugalmas, de a rugalmasság a londoni parlament kezében van, így ha nem sikerül megállapodásra jutni, akkor három hónapig nem fenyeget a kizuhanás veszélye. Ez ugyan már a hétfői szavazás előtt ismerté vált, de szélesebb körben, a sajtóban kellett néhány óra amíg mindenki számára világossá vált, hogy ezzel a Munkáspárt folyamatos érve a választások ellen - miszerint biztosítani kell a "no-deal" Brexit elkerülését minden áron - a továbbiakban fenntarthatatlan lett. A Munkáspárton belül, a hírek szerint volt némi megosztottság, de a kedd reggeli árnyékkormány ülésen végül beálltak a választások mögé.
• Másrészt, a két meghatározó "kis párt", a Skót Nemzeti Párt és a Liberális Demokraták közösen szintén az előrehozott választások élére álltak, saját törvényjavaslatot nyújtottak be, december 9.-re.
• Harmadrészt a kormány is taktikát változtatott és a FTPA helyett egy un. egysoros törvénnyel kezdeményezte a választások kiírását, amihez már egy egyszerű többség is elég volt, ami a skótok és a LibDem-ek támogatásával könnyen elérhetővé vált.

Hogyan zajlott a szavazás?

Mi történt még a választás kiírása után?

Boris Johnson új választásokra vonatkozó nyilatkozata után világossá vált, hogy a parlament képtelen a döntéshozásra és ezért új képviselőkre van szükség a törvényhozásban. Johnson ezzel igen nagy kockázatot vállalt, hiszen a konzervatív és munkáspárti szavazókon felkapaszkodott Brexit Párt akár meglepő fordulatot, a hagyományos nagy pártok felbomlását is okozhatja a választások után. A választásokhoz vezető út megértéséhez azonban érdemes áttekintenünk a közelmúltbeli eseményeket is, melyek kísértetiesen hasonlítanak elődjének három éves próbálkozásaihoz, és amelyek Theresa May sorsára juttathatják a konzervatív brit miniszterelnököt is.

Hosszabbítás és tárgyalás az EU-val

A miniszterelnök némileg megfeledkezett az ír vámhatárról. (BBC)

A miniszterelnök átütő győzelmet aratott október 15-én. Sikerült ugyanis kiharcolnia az EU-tól egy kompromisszumos megoldást az észak-ír, – töretlen kereskedelmet biztosító – határövezetre és vámhatárra vonatkozólag. Ez nem teljesen az EU által felvázolt backstop (vészmegoldás), hiszen azt a konzervatív brit politikum nem fogadta volna el, pont ennek okán bukott meg Theresa May és tervezete is. Johnson két nagyobb ígéret fejében lett miniszterelnök, miszerint  tartja magát az október végi kilépési dátumhoz, másrészt pedig elutasítja az északír vészmegoldást. Eddig úgy tűnik sikerült az, ami Theresa May-nek nem. Amíg elődjét jobban sarokba szorították politikai ellenfelei (köztük Johnson), az Ír-tengerre tervezett vámellenőrzést pedig nem fogadhatta el May kormánya, addig Johnson belement a vámellenőrzésbe annak ellenére, hogy a programjában ennek ellenkezője szerepelt. Az elemzők egy része már korán arra figyelmeztetett, hogy ez a parlamenti többség feladásához vezet, hiszen a DUP csoportja, (amely az észak-ír területek és a korona uniója melletti programot hirdetett) nem fogadja majd el Johnson „deal”-jét. A volt szövetségesek mellett azonban felsorakoztak a Konzervatív párt ellenfelei és a brexit más formáit támogató pártok is. A tervezet tehát, csakúgy, mint May tervezete bukásra volt ítélve az alsóházban.

“Sorakozzunk fel a terv mögött mint demokraták, egy olyan ügy esetében ami teljesíti a többség követeléseit de megengedi nekünk, hogy egyesítsük szívünk két részét, és összeillesszük nemzetünk két felét.” – mondta Johnson a szavazás előtti beszédében.

A szoros időrend miatt eddig szinte példátlan módon szombaton ülésezett a parlament, azonban saját pártjának hátsósoraiból az elégedetlen képviselők Oliver Letwin vezetésével egy összpárti javaslattal siklatták ki a miniszterelnök terveit, így 322 a 306 arányában nyertek Letwinék.

Két levél az EU-nak

Johnson a tervezet bukásának híre kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nincs törvény amely őt kötelezné a határidők betartására, sem arra, hogy az EU-tól a határidő hosszabbítását kérje.

A hosszabbítási kérelmet a saját tervezetének elfogadásának reményében két külön levélben tette meg, nehogy magára haragítsa az egyezség nélküli kiszakadás mellett kitartó szavazótáborát. Az első levélben arra kéri a Bizottságot, hogy biztosítsanak a parlamenti patthelyzet feloldására még több időt. Ez azonban azt jelentette volna, hogy Johnson nem tartja magát az október 31-re vonatkozó ígéretéhez. Így az első levelet nem írta alá, és küldött mellé egy aláírtat is, melyben arról győzködi az EU-s partnereket, hogy a halasztás megadása hiba volna, hiszen az ország végeláthatatlanul bent marad az unióban.

Az Európai Unióban vegyes fogadtatásra lelt a levél, hiszen amíg az aláíratlan levelek a miniszterelnök komolytalanságát és a válságos állapotot tükrözték, Donald Tusk mégis továbbította a tagállamok felé a megvitatásra való kérést.

A törvényhozás pattja

Johnson a második olvasat alkalmával sikeresen összehozta a konzervatívokat és brexitereket, így 329 a 299 ellen sikerült megszavaztatni a tervezetet. Ezzel messzebbre jutott, mint Theresa May valaha is. Az ellenzék azonban egy sor másik kérdésben hozott még döntést, többek közt a kilépési törvény időrendjéről is. A miniszterelnök ezúttal azzal fenyegetőzött, hogy ha nem szavaznak számára kedvezően a tervezetről akkor be kell fagyasztania a törvényhozási folyamatot és ez óhatatlanul is kiszakadáshoz fog vezetni. Johnson nem akar ezzel több időt tölteni a kelleténél, hiszen az lehetőséget nyújtana a törvényhozásban lévő ellenzéknek, hogy az kiegészítésekkel lassítsa a kilépési törvényt. Az ellenzék így az említett időrendet megtámadása mellett döntött és sikerült kisiklatniuk a 322 szavazattal a 308 ellenében Johnson elképzeléseit. A miniszterelnök be is váltotta ígéretét és ”leállította” a törvényhozási folyamatot. Ian Blackford skót nemzeti párti képviselő és több ellenzéki is megalázó vereségként aposztrofálta a helyzetet. Kiderült, hogy Johnson szerencséje is elfogyhat egyszer, és ha a miniszterelnök a törvényhozást nem tudta kézben tartani, a törvénytervezet felett pedig ketyeg az óra, úgy egyre világosabbá vált, hogy a hosszabbítást muszáj lesz nyélbe ütni az EU-val, bármennyire is szerette volna Johnson betartani az október 31-i időpontot.

Johnson és Corbyn találkozója

A vereséget követően a miniszterelnök és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője találkozott, hogy egyeztessenek a törvénytervezet menetrendjének sorsáról. Corbyn ugyanis megszavaztatta volna a pártjával a menetrendet, ha sikerül közös nevezőt találni és lebeszélni a miniszterelnököt a ’no deal’-ről. Johnson azonban hajthatatlan volt, és nem sikerült megegyezniük. Ennek ellenére a korábban elfogadott törvények szerint három hónapos hosszabbítást kellett kérnie Johnson-nak, az EU tagállamok pedig egyet is értettek egy bizonyos hosszabbítás biztosításában, így csak annak hosszáról nem sikerült azonnal egyeztetniük.

Egy héttel a kilépés határideje előtt az alsóház sikeresen megakadályozta Johnson-t a kilépésben, viszont a helyzet megoldása csak új választások kiírásával tűnt megoldhatónak. Ennek feltételei a következők:

• A képviselők kétharmada megszavazza az új választásokat.

Ezt egyes pártok még nem tekintették megléphető opciónak – kétszer le is szavazták, mivel belecsúsztak volna a „no deal” kiszakadába az EU tagság-hosszabbításra vonatkozó válasza nélkül.

• A választásokra vonatkozó, egyszerű többséget kívánó törvénykezés (one-line bill).

A BBC cikke ilyenként említi a Munkáspárt által régóta a választási programba emelt szavazati jog kiszélesítése (a 16-17 évesekre). Erre a forgatókönyvre a legkisebb az esély, és itt beleszólhat a törvénykezésbe a Lordok Háza is.

• Bizalmatlansági indítvány a kormány ellen, amit Johnson maga is kezdeményezhet.

Ez viszont kockázatos lenne Johnson-nak, hiszen a parlamentnek 14 napja van arra, hogy akár egy új vezető mögött sorakozzanak fel és elkerüljék a választásokat – csak Johnson-tól és a jelenlegi kormánytól szabadulnak meg.

December 19. vagy január vége?

A britek kérését az EU vezetői végül pozitívan fogadták és egy újabb, három hónapos haladékot helyeztek kilátásba a szigetországnak azért, hogy rendezze a belpolitikai álláspontját. Ez azonban konfliktushoz vezethet a tagországok között, hiszen amíg egyeseknek elemi érdeke a 2020. január 31-éig való hosszabbítás (pl.: a határ miatt Írországnak), addig mások nyomásgyakorlásként használják a határidőt (Franciaország) és minél rövidebb, ún. rugalmas határidő megadása áll az érdekükben. Fontos megemlítenünk a V4-eket is, akik közül Csehország és Magyarország különösen veszélyeztetett pozícióban van a gazdasági kitettségük miatt. A szavazataikkal akár meg is lehet torpedózni a hosszabbítást, egyelőre azonban elmondható, hogy következetesen Barnier és a Bizottság álláspontját követte a magyar fél. Mindazonáltal kérdéses, hogy az EU-nak milyen gyorsan sikerül reagálnia, amikor a brit ügyben szinte kéthetente EU csúcsot kell tartani és 27 ország véleményét egyeztetni.

Johnson végül a legkézenfekvőbb megoldást választotta: az új választások várható időpontját december 12-re tette nyilatkozatában. Ehhez azonban még meg kell küzdenie az ellenzékkel és 400-nál is több képviselőt kell meggyőznie az új választások kiírásáig. Minderre pedig november 6-ig van ideje, hogy tartsa magát a decemberi időponthoz, hiszen a parlamentnek 25 munkanapja van a feloszlásra.

Az Európai Unió a legfrissebb hírek szerint hajlandó megadni a határidő hosszabbítására vonatkozóan az engedélyt - legalábbis a nagykövetek erre az álláspontra helyezkedtek -, azonban ezúttal nem rendelkezett az időpontról. Ez Johnson számára kritikus lehet, hiszen mindenképp a kiszakadásra játszott és a gyors és rövid választásokra, amíg viszont a kiszakadás elkerülésére nem hoz garanciákat a miniszterelnök, addig nem fog belemenni az ellenzék az új választások kiírásába.

Ha sor kerülne új választásokra, akkor az említett Brexit Párt lehetne a nagy győztes – megszerezve a Munkáspárt szavazatait is. Abban az esetben ha a konzervatívoknak mégis sikerül egy sikeres politikai kampánnyal nyerniük, akkor a Brexit Párt lehet a koalíciós partnerük amivel hatalmas parlamenti többségben el tudnák érni az alakulást követő egy héten belül – még december 19-ig az unióból való kilépést. A jelenleg ülésező alsóházi képviselőknek egyébként 2022-ig lenne mandátuma.

Hétfőn várható legközelebb érdemi bejelentés a brit miniszterelnöktől.

A múlt hónap végén még csak spekulálni lehetett a kezdeti bukdácsolást és szimbolikus jelentőségű beszédeket követően a Johnson-féle kormányzás jövőjéről. Aztán szinte napról-napra egyre világosabbá vált, hogy a belpolitika követi a politikusra jellemző rendezetlen és kétarcú kormányzás útját, ahol a szuverenitás és a nemzeti vízió áll az egyik oldalon, a másikon pedig a demokrácia és az alkotmányos intézmények eróziója. Mindez a demokrácia nevében történik – hangzik a „brexiterek” tábora felől akik a 2016-os népszavazás eredményének tiszteletben tartására hívják fel a figyelmet. A másik oldalon az ország színes-vegyes és különböző érdekek mentén elkülönülő ellenzéki tábora áll, akik megoszlanak a szociális kérdések, az alkotmányosság, felekezetiség, nemzetiség és egyéb politikai kérdések választóvonalai mentén. Az elmúlt hetekben szinte naponta jelentek meg – magyar oldalakon is – a különböző hírközlések és véleménycikkek a témában. A poszt célja így egy kis összefoglalás az elmúlt hónap legnagyobb fordulataiból.

Say no to no deal

A populistának címkézett Boris Johnson nem akart elődjének, Theresa May-nek a kelepcéjébe sétálni, így beváltotta ígéretét: ha szükséges, az EU-val való megegyezés nélkül zuhan a világgazdaság ”szabadpiacára” a szigetország az ún. „no deal” Brexittel. Amíg a May-kormányzatot gúzsba kötötte a törvényhozás (a parlament alsóháza), addig Johnson politikai ambícióit tovább fűtötte a Konzervatív Párt babérjaira törő, Nigel Farage által vezetett Brexit Párt térnyerése.

A népszavazás óta eltelt három évben ugyanis a Konzervatív Párt Johnson-féle radikális brexiterektől többször hangoztatták, hogy ha ők nem viszik véghez a feltétel nélküli Brexitet, akkor annak a párt látja kárát. A Brexit Párt átütő győzelme az EP-választásokon és a további térvesztéstől való félelem végül biztosította a kormánypárton belül May bukását és Johnson kormányfővé válását.

A miniszterelnök az alsóházban, baloldalán May új és régi miniszterei: Dominic Raab, Priti Patel, Sajid Javid. (Kép: BBC)

”BoJo” aztán szeptember elején szembekerült a parlamenttel, ahol a többnyire a 2017-es mandátumaikkal tartózkodó képviselőkön múlt, hogy Johnsonnak bizalmat adnak, vagy megbuktatják. A Konzervatív Párt mérsékelt erői hajlottak arra, hogy összefogjanak az ellenzékkel az új miniszterelnökük ellen. Ezt azonban a tradíció és az új, politikailag bizonytalan légkörben nem volt járható út. A Munkáspártnak például kifejezetten sok a vesztenivalója egy előrehozott választáson, hiszen a Brexit Párt az ő szavazóik kárára is gyarapodott.

Johnson-t a képviselők egy törvénnyel kötelezték a játékszabályok betartására. A „no deal” tiltását célzó törvénycsomagot végül 328 – 301 ellenében el is fogadták, ezzel kritikus csapást mérve az új miniszterelnökre és híveire. Ez az EU-s tagság további hosszabbítását és rövidtávon újabb bizalmatlansági indítványt, választásokat helyezett kilátásba.

A BBC ábrája a no deal szavazásról.

Johnson bosszúja – a parlament felfüggesztése

Boris Johnson nem feledte viszont el a brit parlament íratlan alkotmányát és a demokratikus gyakorlatot kijátszva, – az újabb képviselői próbálkozásokat megakadályozva – a királynővel összejátszva egyszerűen felfüggesztette a parlament ülésezését, egészen októberig, a kilépést (jelenleg október 31.) megelőző hetekig. A miniszterelnök a továbbiakban a saját pozíciójának megerősítése céljából új választásokat is ígért, amíg az ellenzék a sebtében összehozott törvény jóváhagyását és szentesítését várja a Lordok házától és az uralkodótól – lehetőleg a kilépés előtt, hogy az ne veszítse értelmét.

A bosszú azonban ekkor még csak a Munkáspárton csapódott, akiknek különösen rossz időpontra esne egy olyan országos választás ahol nem csak Johnson radikálisaival, hanem a Brexit Párttal, és a saját gyarapodó mérsékelt-liberális kihívóikkal, a LibDem-el is szembe kell nézniük. Az igazi csapást Johnson a párton belüli ellenfeleire mérte, akik közül 21-et, köztük nagymúltú konzervatívokat (pl.: Ken Clarke) függesztett fel. Ennek hatására többen átpártoltak a LibDem-hez, testvére, a Johnson család másik politikusa visszaadta mandátumát. Így elhárult az akadály a miniszterelnök elől, hogy a pártot a saját akaratának megfelelően állítsa csatasorba és leszámoljon a mérsékeltekkel.

Johnson a parlament felfüggesztésével és az új választások pedzegetésével könnyen túlvállalhatta magát. Az új választások kiírásához kétharmados parlamenti többség kell, Jeremy Corbyn a Munkáspárt és az ellenzék vezetőjeként csapott le Johnson-ra amikor kijelentette:

„Az országban nincs olyan többség ami [EU-s] megegyezés nélkül lépne ki.”

Ahhoz, hogy a miniszterelnök kiléptesse az országot, ahhoz október közepéig valahogy parlamenti többséget kellene szereznie. A politikai pártok közül pedig egyelőre mindenki úgy nyilatkozott a saját rendezvényén, hogy készen áll a megmérettetésre.

Corbyn kiosztotta a miniszterelnököt a felfüggesztés előtt. (Kép: BBC)

Bercow távozása és intelmei

A brexit-folyamat belpolitikai káosza és a felfüggesztés jó apropót adott a ”házelnök”, a Speaker, John Bercow lemondására. Bercow családjának azt ígérte, hogy ez lesz az utolsó parlamenti ciklusa, mely így az október 14-én a tervezett választások időpontjával véget ér, vagy október 31-el, az uniós kilépéssel.

A Speaker nyugalomra int (Kép: Guardian)

A kissé méltatlan körülmények közt leköszönő Bercow 2009 óta kiabálta a Házban hogy „order”, azaz „Rendet”. Ez alatt az időszak alatt pedig megszilárdult a törvényhozás és a Speaker szerepe. A parlament felfüggesztésével, így valóban új kor kezdődhet, amikor Bercow helyét átveszi egy – akár az egyik párthoz jobban kötődő – újabb politikus. Bercow volt ugyanis sokáig az alkotmányosság szószólója, aki konzervatív képviselő ellenére May-el, és Johnsonnal is szembeszállt, amikor alkotmányos kérdésekről esett szó. Bercow-t a Cameron miniszterelnökségét követő időkben a baloldalról etikai botrányok, a jobboldalról pedig politikai botrányok kísérték. A búcsúbeszédében többször kitért a brexit egyes részkérdéseire és az alkotmányosság szem előtt tartására.

„(…) minden képviselő hallgattassék meg ebben a teremben!” – mondta többször is Bercow. Johnson számára viszont nem az alkotmányos féket jelentő személyek kiugrása jelentette az első PR-katasztrófát és az intő jeleket…

A lejtőn elindulva – A citromsármány művelet nyilvánosságra került

…hanem a saját cselekedetei. Az eltelt időt ugyanis arra használta Johnson, hogy miközben a belpolitikában a kemény lépéseivel szerzett vissza szavazókat a Konzervatív Pártnak (és természetesen saját magának), addig az EU-val újra akarta tárgyalni a May-féle megállapodást, és kihúzni belőle a neki nem tetsző, észak-íreket Írországgal egy kereskedelmi övezetben biztosító „backstop” passzusokat. Amíg a britek nyílt lapokkal kezdtek játszani az EU-val szembeni tárgyalásokon és a brüsszeli „serpák” a szokásos köröket kezdték futni, a sokat emlegetett Citromsármány-műveletet (Operation Yellowhammer) közzétették. Ez a fedőneve a brit kormány vészmegoldást tartalmazó dokumentumainak, melyek a katasztrofális „no deal” esetére készítik fel a kormányszerveket. Eddig is lehetett tudni, hogy nem lesz kedvező a szigetországnak az EU-val való megegyezés nélküli szakítás, azonban sok jobboldali szavazó és véleményvezér csak ijesztgetésnek tudta be a terveket. Szeptember közepén viszont nyilvánosságra kerültek olyan kormányzati számítások is mely szerint:

• Semmilyen forgatókönyv nem áll a cégek és vállalatok ügyeinek rendezésére (1. old.)
• Franciaország nem tudja biztosítani a brit hajók kikötését így a forgalom a felére eshet vissza. A szállítmányok két és fél napos késésére lehet számítani, legrosszabb esetben pedig három hónapos sorokra. A logisztika pedig összeomolhat a déli kikötőkben. (2. old.)
• Észak-Írországban bizonyosan összeomlik az energiaszolgáltatás (2. old.)
• Az alapvető gyógyszerek 4-12 hétre állnak rendelkezésre, a kormány eddig tudja biztosítani azokat. (2-3 old.)
• Az élelmiszerek kínálata bizonyosan csökkenni fog. (3 old.)
• Az ivóvíz készletek biztosítva vannak és csak lokálisan jelenthet problémát, maximum 100.000 embert érinthet a kiesésük, viszont erre felkészült a kormány.
• Az adatszolgáltatás, a pénzügyi- és az igazságszolgáltatás egyes tekintetben bizonyosan megszűnik vagy fennakadások lesznek az EU és az Egyesült Királyság között. (3. old.)
• Gibraltár az elszigeteltségéből fakadóan mindenben hiányt fog szenvedni (4. old.)
• A városi és regionális tüntetések felemészthetik a rendfenntartók erőforrásait. (4. old.)
• Az alacsony bevételű rétegeket egyenlőtlenül fogják érinteni az élelmiszer és üzemanyag árak emelkedései. (5.old. 16.)

A tervezet hamar körbefutott a világsajtóban, a brit média pedig felkapta a kiemelt passzust, hiszen amikor kiléptek az unióból senki sem az éhezésre és a poszt-apokaliptikus világ eljövetelére gondolt.

Johnson talán az EU-val való tárgyalásokra akarta használni a tervezet publikációját/szivárogtatását, ezzel azonban fegyvert adott az ellenzék és a média kezébe.

A sarokba szorult és te(l)hetetlen ellenzék

Amikor a konzervatív miniszterelnök ilyen mértékű ámokfutásának vagyunk szemtanúi, és mégis a parlamenti ellenzékétől való félelmében függeszti fel a parlamentet, fel kell tennünk a kérdést: hol van az ellenzék?

A Munkáspárt legutóbbi konferenciája a bizonyítéka annak, hogy a legnagyobb ellenzéki párt hogyan próbál manőverezni a különböző szavazói bázisok között és hogyan tehetett szert népszerűségre a mellette felbukkanó középutas LibDem. A Munkáspárt ugyanis egészen Jeremy Corbyn nyilatkozatainak tükrében nem volt egyértelműen Brexit-ellenes, majd jött Coryn részéről a mentegetőzés, hogy a párt a maradás mellett döntött a pártkonferencián, ő maga pedig anti-kapitalista, tehát EU-ellenes állásponton marad. Egyre több kritika látott napvilágot, hogy ha a vezető EU-ellenes, hogy lehet a párt konzisztens a követendő politikában?

A válaszokat a saját éves konferencián kívánta megtalálni a párt, ahol a régi harmadik utas munkáspártiakon (neoliberálisok) és a mérsékelteken kívül a corbynistákra jellemző szélsőségesnek címkézett anti-kapitalista irányzat is versengett a kialakítandó politikai napirend elkészítésében. A pártban a demokrácia és az őszinte vita uralkodik, nem a pártoskodás – összegezhető John McDonnell árny pénzügyminiszter nyilatkozata, a sajtó azonban komoly megosztottságról számolt be. Tom Watson és a neoliberális csoport ugyanis szokatlanul kritikus hangnemet ütött meg a Corbyn-féle vezetéssel szemben és azzal fenyegetett, hogy akár elviheti a saját politikusait is a pártból, mivel abban eluralkodott az autoriter populizmus. A pártkonferencia végül azzal ért véget, hogy a Munkáspárt semleges marad a Brexit kérdésben, azonban úgy vélik a LibDem oldaláról, hogy a maradás helyett a pártban a megállapodással való kilépés oldalán állnak, ami Corbyn korábbi nyilatkozatait tükrözi.

A Munkáspárt nagy programtervvel és államosításokkal, valamint szociális kompenzációval, ingyenes idősgondozással és gyógyszertámogatással készül a közelgő választásokra. Jeremy Corbyn az Andrew Marr Show-ban elmondta, hogy teljes ciklusos kormányzásra készül a pártjával.

Nincs fejlemény az EU-tárgyalások terén

Az Európai Unióból történő kilépést viszont a beharangozott előrehozott választások után sürgősen meg kell oldani, hiszen a britek nem kértek a felfüggesztés miatt még januári haladékot, ha pedig valóban lesz választás az október 17-i EU csúcsot követően két hetük lesz megállapodni a kilépés mikéntjében. Mint korábban is említettük, a tárgyalások augusztustól folynak, az egyes EU-s kormányfők részéről pedig hiába érkezik támogatás, az országok közösen képviselik magukat, az EU Bizottsága pedig hajthatatlan a May-kormány által már elfogadott feltételek megváltoztatásában.

Ugyan a brit nyílt lapokkal játszanak a minél jobb megítélés érdekében, az EU-s diplomaták és a Bizottság volt elnöke, Jean-Claude Juncker is szkeptikusan nyilatkozott a brit tárgyalásokról. Az EU-s és a brit felek eltérő állásponton vannak, melynek legfőbb oka az észak-ír határra vonatkozó backstop. Amíg erre nem születik megoldás, addig biztosan menetel az ország a kiszakadás és a citromsármány jelentésben felvázolt állapotok felé. Új megoldás kidolgozására New York-ban, az ENSZ találkozón kerülhetett sor, ahol Macron és Merkel is beszélnek a backstop-ot ellenző Johnson-nal.

Mire számíthatunk?

A kezdeti vakmerőséget követően Johnson szerencséje és személyes varázsa kifutóban van, de szerencséjére igen csak elmosódtak a 2016-os politikai referendum szavazói bázisai és azok valós erői. Mindenki a legutóbbi EP-választáshoz igyekszik idomulni, ez pedig a Munkáspárt és az egységes ellenzéki fellépés kárára mehet. Az anti-demokratikus lépései viszont sok képviselőt fordítottak ellene a parlamentben, ami a felfüggesztés törvénytelenségét követő ítélet után bizonyára a buktatáson és az október 14-i választások kiírásán fog dolgozni, még akkor is ha abból kétes kimenetelű választási eredmények születhetnek.

A cikk írásakor Johnsonnak félbe kellett hagynia az amerikai látogatását, hogy visszarepüljön az alsóház színe elé, amit Bercow újranyitott a törvénytelen felfüggesztést követően.

Lehet hogy ebből is Johnson kerülhet ki győztesen, ha a választásokon sikerül a neki megfelelő mandátumtöbbséget elérni a konzervatívokkal. A hagyományos két párt helyett viszont immár négy pártra is koncentrálhatunk, melyek eltérő célokat tűztek ki maguk elé. A LibDem és a Labour csatája csakolyan izgalmas lehet, mint a feltörekvő Zöldeké, vagy a Brexit Párt vészjósló gyarapodása a Konzervatív Párt és a munkások kárára.

Addig is szórakozásképp az Azonnali által vadászott folyamatábrákon lehet követni a parlamenti döntések lehetséges kimeneteleit:

Jon Worth ábrái:

https://jonworth.eu/brexit-what-next/

Július végén együtt aggódhattak a piacok és a világ nyugati politikusai – talán egy Donald kivételével – az újabb populista politikus hatalomátvétele miatt, Boris Johnson ugyanis 4 év párton belüli harc után az Egyesült Királyság miniszterelnöke lett, leváltva ezzel Theresa May-t a Konzervatív Párt éléről. A szigetország politikai életével kapcsolatos legnagyobb kérdés Johnson kormányra kerülésével ugyanaz maradt, mint elődénél: meg tud-e birkózni azokkal az akadályokkal mint May? Képes-e jobb alkuszként kedvezőbb pozíciót kiharcolni az országnak – és ezáltal magának is a párton belüli politikában?

A nagy ábrándok kapujában és a világ hét legnagyobb hatalmának egyik vezetőjeként: Boris Johnson. (Kép: Reuters)

May cipőjében

Johnson ugyanis hiába győztele a mérsékelt konzervatív iránynak tekinthető May-féle szárnyat (benne az olyan tehetséges politikusokkal mint korábbi vetélytársa, Hunt) a párton belüli viszonyok alig változtak. Nagyjából fele-fele arányban vannak a mérsékeltek a radikális kilépők híveihez képest, viszont egyre többen szivárognak át a LibDem, vagy kacsintgatnak épp a teljesen radikális Brexit Párt felé. A Konzervatív Párt tehát ugyanúgy a szakadás szélén van, miközben Johnsonnak ugyanazokra a kérdésekre kell választ találnia, mint 2017-ben May-nek: megegyezést köthet az EU-val a határok és a kereskedelem összeomlásának elkerüléséért, meg kell oldania az észak-ír és Írország határán az akadálymentes forgalmat, és megkötni az október 31-i dátum után EU-ból kiszakadó vagy kilépő ország új kereskedelmi egyezményeit.

A „no deal” szituáció elkerülése vagy előidézése ?

A CBI (a Brit Iparosok Szövetsége) arra kérte Johnsont, hogy az új miniszterelnök első dolog a biztos kereskedelmi egyezmény létrehozása legyen, amely biztosítja az EU-val való töretlen kereskedelmet. Johnson azonban azonnal Tusk és a Bizottság ellenállásába ütközött kora augusztusban, hiszen fény derült az addig is egyértelmű helyzetre;

A szélsőséges brexiterek és Johnson azonban épp ezt a May-féle alkut utasították el a parlament alsóházában, négyszer is az elmúlt évben. Johnson kijelentései amúgy sem voltak kedvező hatással a gazdasági kilátásokra: a font 27 hónapos mélypontra került a dollár árfolyamával szemben, az euro-val pedig majdnem azonos szintre került. Johnsonról tehát hamar kiderült, hogy a gazdasági realitások nem kötik meg a kezét, és a korábbi beszédeiben megfogalmazott irányt tartva ő akarja szabni a feltételeket az EU-nak, kerüljön az akármibe. Ha Johnson betartja az ígéretét, még a 39 milliárd fontos kilépési díjnak is búcsút inthet az EU, ha nem állapodnak meg a felek még időben legkésőbb október 31 előtt.

Az EU-nak azonban akadt egy másik ütőkártya is a tarsolyában, ez pedig a korona uniójával egyidős ír-kérdés. A majdnem fél évszázados-évszázados ír-angol polgárháborús időszakot csak 1998-ban zárta le a nagypénteki egyezmény, melyre mindkét ország EU-s tagsága jelentett garanciát. Az újonnan felépülő határok azonban kirobbanthatják a konfliktust. Idén áprilisban lövöldözések, gyújtogatások és egy újságíró halála emlékeztette Belfast lakosait az IRA napjaira.

Az EU a polgárháború elkerülésére találta ki a „backstop” vészmechanizmusát amely félig benntartaná az észak-ír részeket az uniós kereskedelemben. Johnson azonban épp azzal a kijelentésével okozott korábban botrányt, hogy teljes digitalizációval és robotizációval lehetne elkerülni a backstopot. A „backstop” elvetéséről szólt július végén az első alsóházi felszólalása is, melyben a szigeten élő EU-s polgároknak is megígérte a jogaik védelmét – bár egyelőre csak szóban. Ezt az EU-nak is megüzente, mondván, az észak-írek is a koronához tartoznak és az ország nem erre szavazott, a backtop tehát anti-demokratikus. Johnson ezt követően a G7-ig bezáróan körutat tervezett, hogy jobb belátásra bírja az EU vezetőit.

Sikerülhet az ami May-nek nem ment?

Az első jelentősebb találkozó Angela Merkellel történt, a sajtó pedig meglepődött Merkel „puha” hozzáállásán. A Bizottság korábbi, kemény hangjaival szemben ugyanis Merkel nyitott volt a konstruktív új ötletekre, és Johnsonnak azt javasolta, hogy a G7-ig dolgozzon ki egy olyan új tervet ami egyfajta menetrendként szolgálhat az EU és az Egyesült Királyság közti új kapcsolat kidolgozására. Merkel tehát megbontotta az EU egységét és így Donald Tusk-ot is kényelmetlen szituációba hozta. Tusk mindig a Bizottság kemény álláspontját hangoztatta, mely szerint az EU egy betűt sem hajlandó változtatni a megállapodás tervezeten, főleg nem az EU tag Írország érdekeit védő backstopon. Johnson a sajtó felé láthatóan örömmel fogadta Merkel szavait. Az EU-s tárgyalásokat nézve azonban korántsem példátlan, hogy amíg a mézesmadzagot Németország jelenti a furkósbot szerepét Franciaország tölti be. Ráadásul a vezető országok vezetőivel egyeztethet Johnson, a megállapodást az EU-val kell megkötnie, a Bizottságon keresztül.

A backstop csak tartalékmegoldás Merkel szerint, Johnson szerint viszont el kell távolítani, hogy folytathassák a tárgyalásokat.

A német kancellárral történt találkozó után Emannuel Macron francia elnök következett aki Johnson-t kioktatta az észak-ír helyzet lehetséges következményeiről, és így a backstop elengedhetetlen létéről. Macron szerint az alkotmányos válság instabil helyzetet teremthet a szigeten és így európai krízissel fenyeget a „backstop” megállapodásból való eltávolítása. A BBC elemzője, Iain Watson szerint a francia elnök nem az EU keménylegényét játszotta, hanem egyszerűen kifejtette Johnsonnak Franciaország álláspontját a kérdésben.

A feszült hangulatú megbeszéléseken került sor Johnson újabb PR-húzására amikor Macron asztalára tette a lábát. (Kép: Reuters)

A biarritz-i G7 találkozón - két Donald között

Macron és Merkel a bizonytalan taktikával nyitva hagyta az ajtót egy újfajta terv kidolgozásához, még ha Johnson eltökélten fenyegetőzik is az október 31-i kemény kilépéssel. A brit miniszterelnök a G7 csúcstalálkozó előtt azt nyilatkozta válaszként Macron leckéire, hogy készen áll ismételten a no deal bekövetkeztére és nem fogják kifizetni abban az esetben a 39 milliárd fontos kilépési összeget a tagországoknak. Sőt, a találkozó előtt Johnson azt a nevetséges gondolatot is megszellőztette, hogy a backstop kiiktatását egész Írország kiléptetésével oldanák meg, időlegesen elhagyva az EU-t, amely így Nagy-Britanniához csatlakozna.

Donald Trump amerikai elnök hozta viszont a fordulatot a  tárgyalásokban, aki eddigi mindennél nagyobb kereskedelmi megállapodást kötne a britekkel – amennyiben az ország nem állapodik meg az EU-val. Trump bátorítja is Johnsont arra, hogy hagyja ott az egész EU-t és legyen az USA teljesértékű partnere. A lakosság körében ugyan nagy jelentőséggel bír az amerikai-angol különleges kapcsolat szentimentális jelentősége, azonban egy politikusnak számolnia kell a realitással is. A „gyarmati státuszért” aggódó politikai hangoknak pedig annyi valóságalapja lehet, hogy a brit piacot teljes egészében eláraszthatják az amerikai termékek, melyekkel új, enyhébb szabályzások is érvénybe léphetnek – például az élelmiszerek minőségellenőrzésénél. Az amerikai jelenléttel bekövetkezhet a régóta emlegetett brit egészségügy privatizációja is.

Egymásra mutogatnak. (Kép: Dylan Martinez/Reuters)

A brit-amerikai viszony koránt sem felhőtlen a klímakérdés és az iráni válság tekintetében sem. Erről a jelenségről is ír a Politico, amikor Johnson két Donald dilemmájára került sor. Az egyik oldalon ott van a britekhez közel álló nyugati országok sora, ahol törékeny megállapodás vezethet a sikerhez Donald Tusk által, a másik oldalon pedig a legnagyobb hagyományos katonai szövetséges, amelynek elnökét, Donald Trump-ot nem szabad magára haragítania. Az amerikai elnök például visszahívta volna Putyin Oroszországát a vezető országok tanácskozására. A Szkripal-mérgezések miatt Oroszországot hevesen bíráló Johnson azonban kizárt dolog hogy ezt támogatta volna, az amazonas-i esőerdő ügyében például Macron mellett állt.

Johnsonnak tehát két óriási, nyugati blokk között kell evickélnie és megtalálnia a megfelelő megoldást az országnak, amiből a legjobb esetben az elődjét felülmúló, amerikai egyezséggel is záruló brexit lehet, a legrosszabb esetben október 31-ét követően egy súlyos recesszió és politikai, alkotmányos válság felé tartó ország rémképe sejlik fel. Katya Adler, a BBC európai ügyekkel foglalkozó szerkesztője szerint két táborra oszlik jelenleg a brexitet véleményező politikusok és elemzők serege . Az egyik tábor szerint Merkel és Macron lehetőséget adott Johnsonnak egy új terv kidolgozására, a másik tábor szerint viszont az EU nem puhult el és ugyanúgy a végső dátumig sodorja a halogatással majd a szigetországot és jelenlegi miniszterelnökét. Johnson azonban nem fél a „no deal”-től, amire most már az EU legnagyobb tagországai is készen állnak. A kérdés hogy kit okolnak majd a választók a brexit sikeréért vagy bukásáért a legközelebbi választásokon.

Eljött a pillanat, amit Theresa May volt kormányfő lemondásakor már szinte biztosra lehetett venni. Boris Johnson ex-újságíró, ex-főpolgármester, ex-külügyminiszter és a Brexit VoteLeave kampányának arca lett az Egyesült Királyság új miniszterelnöke.

Boris Johnson a Konzervatív Párt új vezetője és az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. (Kép: PA)

A blog indulásakor még csak kósza hangok voltak azok a politikai vélemények, melyek szerint Johnson taktikusan lépett vissza a 2016-os párton belüli versenyen. A közvélemény már akkor latolgatta az állandóan kócos hajú és botrányos magánéletű fenegyerek esélyeit a Downing Street 10-re. David Cameron-t azonban akkor May követte, aki bevállalta a referndumnak megfelelő brexit véghez vitelét. Az EU szigorú és következetes tárgyalási feltételei és az alsóházi parlamenti párton belüli szélsőségesek – tulajdonképpen Johnson támogatóinak -  ellenállása azonban megtörték a May-be vetett bizalmat.

Theresa May számára az jelentette a kegyelemdöfést, amikor az EP választásokon a Nigel Farage által vezetett Brexit Párt fölényes győzelmet aratott a Konzervatív Párt kárára. A párt támogatottsága jelentősen gyengült, hiszen immár kénytelen volt beismerni a vezetés, hogy nem tudja végrehajtani időben a kilépést, May pedig október 31-ig kért haladékot az EU-tól. A konzervatív párttagok így joggal érezhették, hogy változás kell, ha csak nem akarják hogy Faragék egy jelentéktelen klubbá zsugorítsák az ország legrégebbi politikai pártját. Kérdéses, hogy az új, radikálisabb konzervatív párt mennyire idegeníti el a mérsékelt szavazókat, és hogy Johnson mennyire tudja felvenni a versenyt Farage-al a brexiter szavazókért.

Megerősödött a Brexit Párt, amelynek képviselői a nácikhoz hasonló demonstrációhoz folyamodtak az EP-ben. (Kép: Mike Harding - Facebook)

Az igazi politikai túlélő: Boris Johnson

Johnson az elmúlt években szerencsésen játszotta ki a lapjait; a May-kabinetben a külügyminiszteri pozíció buktatóit (Ratcliffe-ügy) épp hogy kikerülve hagyta, hogy a párt mérsékelt szárnya kivérezzen a brexit küzdelemben. May bukását követően pedig könnnyűszerrel filézte ki konkurens, régi harcostársait és kevésbé esélyes vetélytársait. A felmérések és a fogadóirodák a kezdetektől fogva Johnsont emlegették mint potenciális győztest. A riválisainak palettája a harc kezdetén igen színes volt. A kezdetekben még ott volt Michael Gove, akivel együtt vezették a VoteLeave uniós kilépési kampányt. Júniusban hirtelen előkerültek egyes bizonyítékok Gove-ról, amint kokaint fogyasztott. A környezetvédelmi minisztert próbálták többen is mentegetni azzal, hogy ‘mindenki szívott életében egy-egy füves cigit’, végül kiszállt a küzdelemből. Érdemes megemlíteni Rory Stewartot, aki annyira mérsékelt volt a versenyben, hogy a TV-s vita közben azt gondolhatta az átlag néző, hogy rossz pártban kötött ki a fiatal és ambíciózus politikus. Stewart végül a (May emberének számító) mérsékelt Dominic Raab és Sajid Javid belügyminiszterhez hasonlóan nem rendelkezett akkora támogatással mint Jeremy Hunt külügyminiszter és Boris Johnson. A versenyt végül a párt szavazatainak kétharmadával Johnson nyerte, így a királynőtől ő kaphatja meg a felkérést a kormányzásra.

Boris Johnson képében könnyen lehet hogy az Egyesült Királyság megkapta a saját Donald Trump-ját.

Erre próbálta legalábbis May felhívni a figyelmet az utolsó beszédében. A július közepén leköszönő miniszterelnök arról beszélt, hogy egy vezető politikusnak ismernie kell a pragmatizmuson kívül a kompromisszumkészséget is. A Johnson vezetői képességeit firtató kétséget több másik képviselő is osztotta a parlamentben. Stewart Wood szerint a kompetencia és a stratégia választja el az Abraham Lincolnokat a Don Quijot-éktól. A mérsékelt konzervatívok miniszterei, úgy mint Philip Hammond pénzügy- és Matt Hancock egészségügyi miniszter pedig egyszerűen kilátásba helyezték lemondásukat. Johnsonnak így nagy valószínűséggel a mérsékeltek bosszújával kell majd számolnia, és azonnal új kormány alakításába kezdhet. Ha képtelen lesz a May által emlegetett kompromisszumos viselkedésre, akkor könnyen a Munkáspárt karjaiba üldözheti saját párttársait és más prominens politikusokat, meccénásokat. A győzelem kihirdetésének pillanatában nem hiába hangzott el a figyelmeztetés a pártrendezvényen:

 “ (…) a korábbival ellentétben legyünk kegyesebbek a soron következő miniszterelnökünkkel”.

Johnson azonban aligha számíthat a puha ellenállásra. A mérsékeltek bosszúján kívül ugyanis joggal hozta fel a Financial Times Johnsonnak az EU-s kilépési tárgyalások problémáját. Az EU ugyanis nem úgy tűnik hogy enged majd a keményvonalas, kompromisszum nélküli brexitet ígérő új miniszterelnöknek. Az Európai Bizottság már a May-kormány válsága alatt elkezdte kidolgozni a vészforgatókönyveket a “no deal” brexit, azaz a megállapodás nélküli kilépés esetére. Johnson új tervezetét és az eddigi eredmények áttárgyalását azonnal elutasították az EU politikusai. Korábban az unió felajánlott egy feltételekhez kötött több éves halasztási periódust. Ez viszont a politikai öngyilkosságot jelentené Johnson és a konzervatívok számára, hiszen a Farage vezette Brexit Párt pont a kilépés elodázása miatt erősödhetett meg. Az októberen túlnyúló minden bizonnyal belebukna a Johnson kormány. Így tehát nem biztos, hogy többet tud majd kicsikarni a brexiter fenegyerek a brüsszeli diplomatáktól, mint May “felvizezett” alkuja.

Az EU és a belpolitika közt csapdába eső volt miniszterelnök utolsó beszédében Johnson-ra kacsintott ki. (Kép: PA)

Az ellenzéket vezető Jeremy Corbyn és a brit Munkáspárt túl későn reagált a politikai változásokra. Nagy reményekkel kezdtek neki a nyárnak, mivel úgy tűnik hogy a kapitalista klubnak titulált EU-t ismét a védelmébe vette a baloldal. Jeremy Corbynt sikerült meggyőzni az új referendum szükségességéről. A párt azonban ismét antiszemita botrányba keveredett. A jellemzően baloldali értékeket valló párt ugyanis kiállt az emberi jogok és Palesztina mellett, miközben Izraelt és az izraeli cionista politkát emlegették egyes antiszemita jelöltjeik, úgy mint Lisa Forbes, aki szerint a konzervatívok mögött ott áll a “cionista rabszolgatartó lobbi”. Corbynnak ezért ismét bocsánatot kellett kérnie minden megsértett polgártól és a Munkáspárt így újabb belső vizsgálatra és politikai öncsonkításba kezdett az elmúlt időszakban.

Johnsontól tehát egyelőre nem tudni hogy mit várhatunk – politikai bohóc marad vagy előkerül a főpolgármesterként felvillantott technokrata oldala? Kissé komolytalannak hat, hogy az uniós kilépés jelentőségét az aktuális holdraszállás évfordulójához hasonlította. A pártgyűlésen elhangzott “félelmetes feladat” viszont valós és az új Johnson-kormány előtt áll, hiszen a brexiten kívül ott van a recesszió jeleit mutató gazdaság amit rendbe kell tenni, az égető szociális kérdések rendezése, az iráni konfliktus kezelése és a bevándorlás ügye. Egyelőre úgy tűnik, hogy a lelkesítő beszéden túl csak az új kormányalakítás után kapunk választ arra, hogy Johnson melyik formáját nyújtja.

Szinte a semmiből bukkant elő a tavasz folyamán a Nigel Farage nevével fémjelzett Brexit Párt (Brexit Party), ami kis túlzás nélkül mindent vitt. A volt UKIP-es politikus megmutatta a brit politikai elitnek, hogy van félni- és vesztenivalójuk is, ha már – a saját farkukba harapva – Theresa May miniszterelnök kilépési tervét annyiszor megbuktatták a parlamentben. A Konzervatív Párt támogatottsága az előzetes felmérések szerint soha nem látott mélybe zuhant, amely a párt 19. századi alapítása óta nem volt ilyen alacsony. Eközben a széteső Munkáspárt ellenzéki szerepét lassan a belőle rég kivált LibDem veszi át, így aprózva az ellenzéket. Az európai parlamenti választások kimenetele tehát ismét átrajzolta a szigetország politikai térképét. 2015-ben a konzervatívok képesek voltak Farage-t megállítani. Ezúttal viszont koránt sem biztos, hogy túléli a hagyományos pártrendszer az újabb euroszkeptikus „forradalmat”.

Nigel Farage Brexit-reneszánsza

Nigel Farage egészen mellékes politikai figurává süllyedt a UKIP 2015-ös országos választási fiaskójakor. A politikai bulvár később, 2016-ban vitte be a kegyelemdöfést, amikor fényt derített a nép hőseként tetszelgő Farage támogatóira. A hivatalos, Boris Johnson-vezette konzervatív brexit-kampányon kívül a UKIP-es Leave.EU győzködte ekkor a szavazókat az uniós kilépésre. Ez utóbbi nem válogatott az eszközökben, a buszturnétól a migránsos plakátig mindent bevetettek. Farage viszont leginkább akkor vesztette el hitelét, amikor kiderült, hogy a kampány mögött álló mecénás, Arron Banks milliomos üzletember a UKIP bukása után is támogatta a politikust. Farage a lebukás ellenére, idén további különböző összegeket kapott az új párt finanszírozására a milliomos ismerőseinek zsebeiből (például Jeremy Hoskingtól 200.000 fontot), a kis számú, tántoríthatatlan szimpatizánsai szemében pedig megmaradt a nép hősének. A radikális politikus mostani győzelméhez viszont szükség volt ennek a kis, elégedetlen csoportnak a kiszélesítéséhez. Ehhez pedig hozzájárult a konzervatívok nagyfokú alkalmatlansága és a három éve húzódó brexit-ügy.

Nigel Farage már megint a reflektorfényben. (Getty Images)

Theresa May könnyes búcsúja és a konzervatív bukás

Farage felemelkedésének történetéhez először szemügyre kell vennünk a korábbi "bukásának" körülményeit is. A régi pártja, a UKIP azzal a céllal jött létre, hogy a szigetországban hangot adjon az euroszkeptikus szavazóknak, és a szavazataikat bezsebelve tudja kritizálni az európai politikát. A UKIP idővel a legnépszerűbb párttá vált, és az előző EP választások után azzal fenyegetett – hasonlóan a mostani helyzethez – hogy a rákövetkező országos választásokon minden régi politikai formációt lesöpör a pályáról. A Konzervatív Párt, élén David Cameron miniszterelnökkel megérezte a változás szelét és implicit módon, a határok fölötti ellenőrzés kérdésébe csomagolta a bevándorlás kérdését, majd a politikai napirend részévé tette, szépen kihúzva a szőnyeget a UKIP alól. (Nem olyan szokatlan ez a mindennapi politikában, gondoljunk itt hazai viszonylatban például a Fideszre, ahogy szépen lassan magáévá tette a Jobbik programját, a Jobbik pedig próbált ehhez alkalmazkodni.) A UKIP a brexit-népszavazás idejére már elvesztette a relevanciáját, hiszen kiírták a tagságról szóló referendumot, a kilépés programja pedig immár a Konzervatív Párt programja volt. David Cameron kezei közül azonban kicsúszott a gyeplő, és hamarosan a párton belüli szélsőséges és opportunista riválisai Boris Johnson és Michael Gove vették át az irányítást, majd egy átmeneti megingást követően a mérsékelt szárny próbálta menteni a menthetőt az elmúlt években, Cameron volt belügyminisztere – Theresa May miniszterelnök és Philipp Hammond pénzügyminiszter vezetésével.

Ha Theresa May kormányzásáról akarunk mérleget vonni, nem lehet nem egyetérteni az utolsó szavaival…

„mindent megtett amit tudott”

És valóban, a May-féle mérsékelt kilépést már-már alkotmánysértő módon vitte harmadjára is az alsóház elé a szavazásra, miközben tisztában volt azzal, hogy mind a párton belüli szélsőséges brexiter-ellenzék, mind az ellenzéki padokban ülő munkások és kis pártok a bukására várnak, épp ezért, még ha sikerült is Brüsszeltől egy vállalható és mérsékelt megállapodást kicsikarni, a parlament a széthúzó pártérdekek miatt sosem fogadja azt el. Theresa May kormányzásának más aspektusait talán szükségtelen is firtatni, hiszen az uniós kilépés, mint egyfajta közjogi ügy elfedett minden más fontos, szociális vagy politikai ügyet. A neoliberális gazdaságpolitikai ugyanúgy tovább gyűrűzött, de a nulla órás szerződésekkel a végletekig kisemmizett bevándorló-munkaerő immár elvesztette a kampányban stigmatizált kelet-európai munkavállalók jelentős részét. Sokatmondó kísérőjelenség így például az újonnan tervezett jelzálog privatizáció. Amikor az ellenzék a Grenfel Tower katasztrófájának apropóján pedig „szóhoz jutott”, a konzervatívok egy lakásépítési programmal feledtették a szociális ügyeket. A konzervatívoknak ugyanis végig az állt érdekükben, hogy a médiát azok a hírek uralják, melyek meg sem adják az esélyt az ellenzéki politikai napirend alakításnak.

Az Euronews fordítása és klipje May lemondásáról.

Theresa May és a tervezetével űzött alsóházi kálváriája tovább erősítette azt az érzést a választókban, ami miatt már korábban is a tömegek a UKIP-re szavaztak. Ez pedig a hagyományos pártok iránti bizalmatlanság volt. Ugyan Theresa May még utolsó óráiban belengette a sokat vitatott második népszavazás kiírásának ötletét is, valamint az újabb nekifutást az alsóházi szavazásnak, a mérsékelt megoldás a miniszterelnökségének végével azonban elbukott. Arron Banks és Nigel Farage pedig ügyesen kivárt, és volt idejük felkészülni az EP-választásokra. Áprilisban már elindították az új politikai mozgalmat, meglovagolták a UKIP önmarcangolását, hogy aztán a faék egyszerűségű üzenetet az elnevezésben is tartalmazó Brexit Párttal egyszerűen bevonuljanak – másodjára is – a történelemkönyvek lapjaira.

Amilyen könnyen tehát kitulajdonította a Konzervatív Párt a brexit ügyét, három év alatt olyan könnyen el is bukta azt. Boris Johnson és Michael Gove is jól kalkuláltak, még ha gyakran olyan botrányokba is keveredtek, melyek normális politikai karriereket derékba törtek volna. Valószínűleg ez az új fajta populista politikus immunitása és közös jellemzője. Johnson a karrierének kezdetétől – Farage-hoz hasonlóan – a megbotránkoztatással tűnt ki a képviselőtestületből. A konzervatívokon belül a mérsékelt szárnyat pedig az a Dominic Raab ex-brexit-ügyi képviselő viheti tovább, aki már amúgy is hiteltelen. Jó példa erre az eset, amikor megfeledkezett a Dover és Calais közti csalagút kereskedelmi fontosságáról az EU-s tárgyalásokon. Így maradt nagyjából két olyan politikai erő a jobboldali porondon, amely közül az egyik az egész pártját az unióból való kilépésnek szentelte, a másik pártban pedig a legesélyesebb miniszterelnökjelölt – Johnson – esküt tett, hogy akár kiszakadással is, de kiviszi az országot az EU-ból. Ha már ilyen egyoldalú forgatókönyvek léteznek csak jobbról, jogos a kérdés: hogyan áll a baloldal?

A Munkáspárt és utódai

A Munkáspárt politikai túlélése talán egy hajszálon múlt, amikor Corbynék az utolsó pillanatban visszavonultak a tárgyalásoktól és hagyták May-t bukni. A Munkáspárt kompromisszumkészsége és tétlensége azonban sok hagyományos baloldali szavazót elbizonytalanított és a tisztán brexit-ellenes Liberális Demokratákhoz taszított, akik ügyesen csatornázták be az új választókat, annak ellenére, hogy sokan letettek Vince Cable pártjáról. A Munkáspártot szalámizó független csoportosulás, – a Change UK nevet vette fel. Élükre Chuka Ummuna került, aki az EP-választások után maradáspárti koalíciót kötne a LibDem-el. A Munkáspárt jól láthatóan a maradáspártiság és a kompromisszumos kilépés közt a padlóra került, melyből érezhetően ugyancsak a hajdanán disszidens munkáspárti képviselőkből alakult LibDem húzott hasznot. A nagy meglepetés az ellenzékben a Zöldektől érkezett, akik a klímakatasztrófa miatt egyre hangosabb kritikus tömegeket képviselik. A hagyományos pártok tehát mindkét oldalon elindultak a lejtőn, és az EP-választások eredményének ismeretében kérdéses hogy hol áll meg a folyamat.

Búcsú a hagyományos brit politikától? EP-választási összkép

Az elmúlt két napban befutottak a csütörtöki szavazás eredményei is, és így összesen a 373-ból 372 körzetben tudjuk az EP-szavazások végkimenetelét. A választáson a szavazásra jogosultak 36%-a vett részt, ami a brexit népszavazáshoz képest csak a szavazók felét jelenti. Bár úgy tűnik, hogy a 17 millió voksolóból a brexit-pártiak könnyebben tudtak mozgósítani, ez elég nagy erőfeszítés egy olyan országban ahol az önkormányzati választásoktól a népszavazásig szinte minden évben volt valamilyen demokratikus esemény.

Az európai képviselői választások eredményei a BBC grafikonján

A Brexit Párt 31,6%-al minden elvárást (kivéve persze az ezúttal helyesen jósló közvéleménykutatásokat) felülmúlt, 73 brit EP mandátumból 29-et nyertek. Nigel Farage győzelmi beszédében kijelentette, hogy a párt készen áll az új, előrehozott országos választások megnyerésére is, melyre minden bizonnyal még ebben az évben sor kerül, amint Theresa May június 6-án távozik a miniszterelnöki posztról. Farage szilárd meggyőződése, hogy a Brexit Párt csak a kezdeti lépést tette meg, a java még csak ezután következik. Lelkesedését azonban letörheti, hogy amennyiben sikerül az alsóházba is a Brexit Pártból képviselőket juttatnia, az egyetlen szövetségese az általa szétzilált Konzervatív Párt lehet, Johnsonnal az élen. A brexit-ellenes tábor pedig hiába szétaprózódott, összesen nagyobb politikai erővel bírnak, mint a brexiterek. A LibDem 20,3%-ot vitt haza a voksokból, a Munkáspárt pedig megroggyanva, de 14,1%-ot tudott magáénak. A rossz eredményekre is későn reagált a Munkáspárt, és csak a héten jelentette be, hogy támogatnák a második népszavazást. A Zöldek 12,1%-a ugyan nem hangzik soknak, azonban így is tekintélyes a Konzervatív Párt 9,1%-ához képest, amihez hasonló katasztrofális vereség az előző EP-választás óta nem történt a legrégebbi politikai erővel. Michael Gove reflektálva a párt hatalmas súlyvesztésére, Johnsonhoz hasonló hazardírozásba kezdett. Az eddigi politikájukhoz képest a toleránsabb arcukat mutatva a konzervatívok minden EU-s állampolgár számára (3 millió fő) brit állampolgárságot ígértek a támogatás reményében. További többtízezer szavazatot vitt haza a Plaid Cymru, a Skót Nemzeti Párt és a Change UK. A választások legbeszédesebb eredménye viszont, az az ellenzéki pártok említett maradáspárti („remainer”) többsége, hiszen ha összeadjuk a támogatottságukat, ők nyerték a legtöbb szavazatot (40%).

Euroszkeptikus forradalom ami…

A legtöbb elemző szerint egyelőre elmarad. A centrális nagy pártok (EPP, Szocialisták) ugyan meggyengültek az EP-ben, azonban úgy néz ki, hogy a megerősödő, euroszkeptikus, nacionalista pártok – bármily meglepő, de – széthúznak. Farage-nak és választóinak nem tudni mennyire fog tetszeni Salvini, Orbán, és a többi euroszkeptikus szövetségkísérlete. Ezek a politikusok azoknak a nemzeteknek a vezetői elvégre, akik évekig sikkasztották a britek befizetéseit és akik ellen Johnson és Farage is uszított a 2016-os kilépési kampányban. Ráadásul nem árt észben tartanunk, hogy May bukását részben épp az európai választások idézték elő, hiszen erről interpelláltak az elmúlt hónapokban a brit euroszkeptikus politikusok, akik szerint ugyanis már rég el kellett volna hagyniuk az uniót, nemhogy képviselőket delegálni a Parlamentbe. Amennyiben Farage pártja ellen összefognak a hagyományos pártok (eddig minden ebbe az irányba mutat) akkor az a UKIP sorsára jut és ismét az EP-be „szorul”. Az immár hivatalosan is maradáspárti alsóház viszont ismét népszavazást érhet el, vagy az új kormány akár megegyezéssel is kiléphet az unióból, ezáltal pedig Farage képviselői nem tudnák elfoglalni a székeiket az EP-ben, a brit mandátumokat pedig a korábbi tervekhez illően osztanák fel a tagállamok. A Brexit Párt viszont valószínűleg számít a két újabb kampányra. Az országgyűlési választásokra már most is képes elég képviselőjelöltet vinni, a népszavazásnál pedig adott a múlt havi mozgósítási tapasztalat és kampánystratégia. Tehát egyfajta csapdahelyzetbe húzta Farage a hagyományos pártokat, melyek vezetői vagy szembenéznek a szigetország euroszkeptikus jelenével, vagy bent hagyják Faragékat az EP-ben, talán egy újabb négy éves válságperiódusra (a tagállamok nagy örömére). A Brexit Párt azonban jó eséllyel láthat neki a mostani választásokon szerzett támogatás és hatalom törvényhozásba való átmentéséhez. Az euroszkeptikus forradalom a szigetországban tehát beláthatatlan időre rögzült.

Több brit politikai sajátosságra is fény derült, miután az alsóház múlthéten elfogadta az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésének halasztását (420 szavazattal a 110 ellenében). A brit parlamentben végre vegytisztán elkülönültek a különböző megoldásokat blokkoló kisebbségek a "kemény-brexiter" toryktól és azoktól, akik az április 12-i, megállapodás nélküli kiszakadásban érdekeltek. A britek kemény-brexiter képviselői számára nem ez volt az egyetlen pofon. A királynő ugyanis szentesítette azt a törvényt, mely kötelezi a képviselőket a megállapodás nélküli kilépés elkerülésére.

Az EU vezetői középre várják a brit kormányfőt a csoportképhez. (EPA, BBC)

Június 30-ig kértek halasztást a májusi és áprilisi dátumok helyett

Theresa May így ismét előállt korábbi tervével: június 30-ig kér haladékot az Európai Uniótól, hogy a hátralévő időben kicsikarja a képviselőktől a korábbi, háromszor is megbukott tervének megszavazását. Hogy miért pont június 30? Az Európai Unió korábban április 12-t és május 22-t adta meg kilépési határidőként. Az első dátum abban az esetben jelenti a brexitet amennyiben a briteknek nem sikerül megoldást találni, May-terve pedig elbukik – ez a jelenlegi helyzet. Május 22-t pedig arra az esetre adta az EU, ha sikerült volna a parlamenti ratifikáció. Az EU azonban azt is feltétül szabta a briteknek, hogy a következő Európa Parlament ciklusára meg kell választaniuk az EP képviselőiket, ha további halasztást és tárgyalásokat szeretnének. Amennyiben viszont May-nek mégis sikerülne a júniusi terv, az EP első ülése előtt lépnének ki, és így a brit EP képviselőknek nem kell elfoglalniuk a székeiket.

A BBC-n közölt szerződés tervezete. A dátum egyelőre x-ekkel szerepel a dokumentumban. (BBC)

Blokkoló kisebbségek

A halasztási kérelemmel Theresa May megússza a politikai bukást, akkor is, ha a halasztás elbukik. Ugyanis elmondhatja politikájáról, hogy ő mindent megtett a siker érdekében, a szélsőséges párttársai pedig nem találnak így rajta fogást. A toryk már tervezik is az újabb meghallgatást és a bizalmatlansági szavazás előkészítését a 1922-es bizottságban. Azonban nemcsak a tory-brexiterek, hanem a kormány koalícióspartnere, a DUP is érzi a brexit „megoldásából” eredő potenciális politikai súlyvesztést. Senki nem erre a káoszra szavazott – hangoztatta Arlene Foster pártelnök. Az észak-ír párt szerint megalázó May turnéja. A brit miniszterelnök egyik első dolga az volt, hogy az EU legerősebb államainak támogatását, Németországét és Franciaországét is maga mögött tudja.

Theresa May turnéja az EU-ban és a Munkáspárt esete

May tárgyalásai vegyes eredményeket hoztak az EU-csúcs előtt. A szélsőséges brexiterek az EU feltételeinek hallattára gyorsan tudatták a franciákkal, hogy a legkellemetlenebb képviselőket küldik az EU-ba. Meggátolják így a költségvetés, a közös hadsereg és a kereskedelmi kvóták egyeztetését is. Nem csoda tehát, hogy Emmanuel Macron francia elnök a lehető legrövidebb határidőt és a brit EU-s képviselők szavazatának felfüggesztését javasolta May-nek. Enyhébb volt ezzel szemben Angela Merkel német kancellár javaslata, aki az új évet szabná meg új kilépési határidőként. Ugyancsak a júniusi időpontot kritizálta az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk is. A lengyel politikus szerint a legjobb forgatókönyv egy egyéves határidő lenne a folyamatos csúcsértekezletek és válságtanácsok elkerülése végett.

Theresa May és Emmanuel Macron találkozója Párizsban. (Reuters, BBC)

Theresa May egyetlen megoldása a határidő halasztását követően a Munkáspárt meggyőzése lehet. A miniszterelnök a kilépést követően a szabadpiac újraindításának ötletével csábíthat magához baloldali politikusokat. Michael Gove szerint a Munkáspárttal már sikerült megtalálni a kompromisszumot, azonban még számos területen különböznek a pártok elképzelései. Amennyiben a Munkáspárt megegyezik May-el, az a következő szavazáson szinte garantált többséget biztosít a tervezetnek és így végre sikerülhet az uniós kilépési törvény ratifikációja. Ha viszont a mai EU-csúcsot követő vacsorán nem állapodnak meg az uniós tagállamok vezetői a halasztásban, akár pénteken 11-kor is kiléphetnek a britek – megállapodás nélkül.

Mindenki a neki megfelelő halasztásra vár a kerekasztalnál. (BBC)