A főattrakció. (Milo Yiannopoulos Facebook)

Milo Yiannopoulos, brit származású publicista-botrányhős érkezése már februárban felkeltette a hazai sajtó figyelmét. A „veszélyes köcsög”-nek is nevezett, szélsőséges megnyilvánulásai révén hírnévnek örvendő figurát ugyanis a magyar kormányközeli értelmiség hívta meg, egy előre beharangozott, témájában családokkal, családpolitikával foglalkozó konferenciára. A meleg, egy időben a melegek házasságát is ellenző figura azonban nem csak interjúiban lett volna ellentmondásos, ugyanis heves ellenzője az identitáspolitikának. A magyar kormány pedig leginkább a magyar identitás, csoportos társadalmi azonosulás és önkép révén szerzett leginkább támogatókat az elmúlt évtizedben, főleg a legutóbbi választási kampány alatt, bevándorlásellenes retorikájával. Milo májusban, a választások után, igen csak szigorú ellenőrzés és biztonsági védelem mellett végre zöld utat kapott. Fel volt tehát adva a lecke Yiannopoulosnak, hogy mégis mit mondjon a számára kétségkívül idegen, kelet-európai közegben: a magyar érdeklődők előtt.

Már az eseményre való regisztráció és sorban állás sem volt egyszerű. A regisztráció napokat, heteket csúszott, az eseményre érkezők után pedig erősen érdeklődött a szervezőség. Több újságírót is elhajtottak, miközben az üres székeket valamely egyetem alapképzéses hallgatói töltötték meg – már amelyeket nem hagytak üresen. A bejáratban egy sajtóstábot elég szerencsétlenül, a mozgólépcsőre dobott a biztonságiszolgálat, remélhetőleg nem esett nagy bajuk. A bámészkodó és sorban álló közönség nyugtázta a látogatók kidobását, valószínűleg megszokott lehet ezek előtt az események előtt a politikai indíttatású „balhé”.

Hosszú sor a Bálnában.

A biztonságiőrökön és fémdetektorokon áthaladva irányt vehetett a nagyérdemű a budapesti Bálna legfelső emeletén található konferenciaterembe, ahol egy pohár frissítő után a vendégek rögtön igénybe vehették a fordítógépeket. A Bálna fémes-csupasz belsőszerkezete és Milo egyéni neon paravánjának megcsodálását követően – preferencia szerint – a bátrabbak és érdemesebbek Schmidt Mária oldalán, a sajtósok és bámészkodók pedig tetszés szerint foglalhatták el helyeiket. A neonfényekkel operáló holografikus paravánon mindenféle jelszavak hangolták („kockáztass”, „Milo”) a közönséget az előadóra, miközben szólt aSweet Home Alabama, aztán egy-két Green Day szám, na meg az elmaradhatatlan Tankcsapda. A nézők között a csillogó szemű hallgatókon kívül a félig-meddig egyetemisták, tehát a párt ifjúságiszervezete, és egyéb, kíváncsi vagy kényszerűen presztízsmegjelenést produkáló húszasok, harmincasok milliője képviseltette magát. Másszóval a belvárosban megszokott tökéletes mosolyokkal, tűsarkúban és kék ingben pompázó emberek rengetege. Ebből a tömegből csak az idegeskedő, egy helyben toporzékoló Századvéges, V4-es szervezők tűntek ki, akik a szigorú határidőhöz kötött programot csaknem egy órával tolták ki, aminek a következtében nagyjából 18:20-kor hangzott el a harmadik „gong”. Erre pedig vastapsba is kezdett a tömeg, DJ Jeszy tűnt fel a színpadon, aki sietős felkonferálásba kezdett.

"A Fideszes csajok jól tapsolnak!" – utalt gyors viccében korábbi, szopós megjegyzésére.

Majd pedig sokadszorra figyelmeztette a közönséget, hogy tilos felvételt készíteni. Számunkra is evidens volt, hogy a kényelmetlen részek ki lesznek vágva a filmből (A poszt végén megtalálható a  videó).

Mondókájára aztán angolul zendített rá, mint hogy az egész előadás nyelve angol volt. A közönségben páran nem számítottak erre a huncutságra, ugyanis később – leginkább a fiatalok – csalódottan hümmögtek, hogy bizony nem sokat értettek Milo bölcsességeiből, ugyanis ő brit angolt beszélt. A fene sem gondolta volna…

DJ Jeszy azonnal felvázolta az expozíciót, hogy képben legyen a közönség hová is jöttek.

A világgal elégedetlenek vagyunk, pedig sosem volt ilyen jó dolgunk! Ezzel el is puffogtatta a legbalosabb, szinte minden egyetemi előadás előtt elhangzó, közgazdasági klisét. A kereszténység és Európa szerinte összehasonlíthatatlanul többet tett le az asztalra, mint bármely más civilizáció, nem szabad viszont, hogy ezeket az érdemeket megsemmisítsék a liberálisok. Az ő értelmezésében ugyanis a liberálisok nem csak az egyenlőségért küzdenek, hanem minden, de minden elé egyenlőségjelet raknának, úgy mint például a nemiszervek megcsonkítása és az alsónemű megválasztása közé (végül is ezt csak ő állította). Sőt, a liberálisok egyben azok, akik állandóan a fehér bűnökről és a fehér felsőbbrendűségről zagyválnak, megbélyegezve „minket”. Majd egy laza fordulatban – alátámasztva talán a felvázolt libsi aggodalmakat – a bevándorlókat kigúnyolva „több millió írástudatlannak” bélyegezte őket, mondván ezek között nem mindenki agysebész.

A tömeg nevetett és éljenzett, azonban érezhető volt, hogy nem Jeszyre váltottak jegyet, és a stílusa még a mögöttem ülő Fideszes lányoknak is sok volt. Türelmetlenül várták az előzenekar végét.

És a sztár a felvezetés bevándorlásellenes és liberál-fasisztázós szimpátia pontjainak begyűjtése után megjelenik!

*Egy gyors ölelés Jeszynek.

Taps, egy kis üdvrivalgás, aztán dermedt csend. Milo megköszöni a tapsot, emlékezteti őt a katolikus iskolára, az pedig az ördögre. Ezen a ponton pedig kiderül, hogy Milo elvégezte a házi feladatát:

„az ördög ugyanis nem más, mint – hibátlan magyar kiejtéssel – Soros György.”

Extázis.

Milo kicsit pirul, hangot ad örömének, amiért sikerült ezt begyakorolnia. Elmondja miről híres Magyarország: paprika és depresszió. Ő persze megérti a depressziót, hiszen itt a nyakunkon a nyugati civilizáció halála. Aztán tovább felel a magyar történelem leckéből, egyre mélyebbre ásva magát a közönség szívébe: a magyarok a kereszténység védőbástyái, az iszlám ellen harcoltunk, és van hitünk. Átvezetés: ami a baloldalnak nincs! Tehát aki magyar az már nem baloldali, ez persze a közönséget tekintve teljesen jogos megállapítás a részéről. Jeszy kissé elvette ezen a ponton a mondanivalóját, hiszen az előadás Jeszys expozíciója szintén az iszlám szapulására, a félelemre, majd a jólétre, a nyugati értékek kihangsúlyozására épül.

„Az emberek nem is tudják milyen jó nekik!” – hangzik el ismét.

Aztán ismét felkorbácsolva a lankadó figyelmet kijelenti: Orbán Viktor nemzetközi ikonná vált. A közönségben erre vegyesen, de elmosolyodnak, kissé büszke tekintettel révedve az előadóra.  Magyarországnak nehéz volt, hiszen a történelem a tanú ezekre a kihívásokra, viszont a nyugati civilizáció és a kereszténység egyedülálló, gyönyörű nemzete maradt, ami megrendíthetetlen bátorsággal áll Európa frontvonalában. Ezen a ponton ugyan jómagam szürreálisnak éreztem a helyzetet, mégis szorgosan jegyzeteltem, afféle „újságírói” semleges önfegyelmet erőltetve magamra, nem gondoltam, hogy nincs olyan, aki már ne érezné magát kényelmetlenül ennyi ajnározás után. Ez viszont csak a kezdet volt. A tömeg egyszerűen itta minden szavát! Hatalmas taps követte ezt a kijelentését.

Az EU és Merkel pallóra állítása előzte meg felvezetőként az iszlám ellenes blokkot. Ebbe pedig még egy kis Kína dicséret is szorult, ahol Milo állítása szerint sörrel és kolbásszal szoktatják le a muszlimokat a vallásról. Látván, hogy a magyarokban a kommunista átnevelőtáborok annyira nem hagytak jó emléket – persze ezt az észrevételt ő sem tudta kihagyni – egyből a nagyobb témára tért rá.

„Az iszlámnak nincs helye Európában!” – kiáltotta, majd a terem ismét hatalmas tapsban tört ki.

Az iszlám szerinte ugyanis inkább politikai berendezkedés és nincs olyan érv, amely kifogásként elősegítheti a „megsemmisítésünket”.

„Ne érezzetek tehát bűnt!”

Mintegy cirkuszi attrakció közben, talán a lélegzet is megszegett a teremben. A közönség erre a kulcsmondatra várt elvégre.

Ezért jött meghallgatni a külföldi, angol, „veszélyes köcsögöt”.

Hogy feloldozást nyerjen.

Hogy feloldozza őket. Hogy „más” is azt mondja: jól tettük, amit teszünk. Tehát teljes mértékű önigazolást adott Milo.

A közönségben egyesek azonban meglepően, fintorogva fogadták az előadó kijelentéseit. Ezen a ponton valószínűleg néhány embernél kezdett betelni a neten rendelt MAGA sapka is az ajnározással.

Aztán Yiannopoulos gyorsan, ismét a veszélyt érzékeltetve bele szőtte mondandójába:

„Ostrom alatt vagyunk!”

Taps.

Itt elkezdett a feminizmusról beszélni, egy kis viccet próbált előadni a lezbikus-lobbiról. A feminizmus-ellenes vonal azonban érezhetően hidegen hagyta a tömeget, tehát jöhettek a további muszlimellenes mondatok, majd a kijelentés mely szerint a meleget sem hagyják békén a muszlimok és hogy csoportosan erőszakolnak meg városokat, amelyeket a rendőröknek tilos kivizsgálniuk.

Az eladó a féligazságait és hamis híreit újabb abszurdumokkal tetézte, mely szerint a németek tehergépkocsi vezetőket képeznek a bevándorlókból, elősegítve a terrorizmust, az al-Káidát és így tovább.

Ennek kapcsán pedig megnevezte Angela Merkelt és a liberálisokat akik csak a „megvetésünket és a gyűlöletünket” érdemlik ki. Ezt pedig követte a végső összeesküvés, amelyet könnyen el tudott adni a tömegnek: a globalista ármány, amely megtámadta Magyarországot. Más országban talán döbbenten ülnének, megrökönyödve ezeken a szavakon. De itt a kétségbeesett arcokon a félelem és az elszántság tükröződött. Ahogy Milo is mondta, a hit, mely szerint vállalni is kell a kutúrális harcot.

„Orbán nagybácsi” – mondta Milo (utalva ezzel arra, hogy korábban Trumpot „apuci”-nak nevezte), rossz sajtót kap Nyugaton. Megelőzve a magyar sajtó helyzetét érintő kínos kérdéseket aztán kijelentette: „Majd megvédem azt a sajtót, amely megérdemli a védelmet” – relativizálva ezzel a szólásszabadságot. Ám ez a közönséget cseppet sem zavarta, kissé csendesebben ugyan, de tapsoltak.

A nyugati sajtó persze elhallgatja a gyönyörű európai kultúra elpusztítását – erősítette rá az ostromlott erőd hasonlatára. A nyugati sajtó ugyanis elfedi a valóságot, a valós problémákat, ez pedig azt hozta magával hogy Trump és Orbán „gonoszkodnak” a sajtóval.

„Hát ők hozták a bajt magukra!” – bagatellizálta tovább a sajtószabadság kérdését.

A sajtós kitérőt ismét egy súlyosabb muszlimellenes szöveg követte, amely szerint az iszlámban nincs logika, és ezért a tudomány is visszamaradott, ezért pedig nincsenek atomreaktorok Keleten. Itt Milo már abszolút elvesztette a realitást, de ez a közönséget már egyáltalán nem érdekelte.

Az előadás végének megfelelően összegezte mondanivalóját. Egy rövid feminzimus korbácsolás után kijelentette, hogy „Magyarország a fényesen tündöklő szilánk, amely reményt adhat a világ többi részének.”

„Szükség van rátok”

„Németország elveszett (…) Franciaország elveszett (…)” majd Merkelt és Macront gúnyolta.

Yiannopoulos szerint vissza kell térnie egyes értékeknek a Nyugaton. Meg kell tanítani az embereket a fontos érzésekre, mint például a gyűlölet. („Make America Hate Again”)

Az előadás végén kicsit kikacsintott a Brexitre, a karácsony ünnepének vallások miatt eltérő politikai korrektségből eredő megnevezésére, aztán egy kis Magyarország ajnározással fejezte be.

Ezt hatalmas tapsvihar követte.

Aztán zárómondatában ismét megnevezte kiket kell gyűlölni. (feministák, szociális igazságért küzdők, stb.)

Ismét hatalmas ujjongás, tapsvihar.

Focimeccseken is megy az őrjöngés és a gyűlölet, vagy úgy általában tüntetéseken. Ez más volt. Ezt látni, valami elemi élmény volt. A nacionalista harag vélt és valós félelmei által felszított bugyborékoló érzelmek törtek elő a közönségből, tehát azokból, akik a jövő köztisztviselői és a jelen rendszer örökösei lesznek. Extatikus, önfeledt mámor. Afféle jobboldali replikája annak az érzelem palettának, ami a balos hallgatókból egy parádés Žižek előadáson jön elő. Csak ez nem akart átfogó válaszokat adni, vagy tudományoskodva előtárni magát. Ez hamisítatlan, külföldi színvonalon előadott 21. századi poszt-modern politikai cirkusz volt.

A kérdések szekciója következett. Itt voltak aztán érdekes kijelentések. Jeszy gondoskodott is a moderációról. A kérdések előzetes szűrésen estek át, egy email címre lehetett azokat beküldeni, majd csokorba szedve Jeszy olvasta azokat.

Ki a helyesebb? Trump vagy Orbán?

A moderátor később elmagyarázta a korábbi sajtós kijelentését, mely szerint Milo térdelhetne előtte. Milo elbutáskodta a kérdést: Inkább Trump!

Donald Trump miért nem hangoztatta Sorost a kampányában? Milo ezt rövidre zárta: Trump tud Soros dolgairól!

Pszeudo párkapcsolati tanácsadás következett. A kérdező srác egy liberális, feminista lánnyal jár. Mit mondjon neki?

Milo szerint a srác nem lehet boldog, mert a lány majd kivetíti az összes problémájukat az elnyomó patriarchális struktúrára, tehát tegye azt, amit minden nővel szokás, ha bizonyítani kell, hogy téved: dobja ki!

Aztán jött a legdurvább kijelentés Yiannopoulos részéről. Jeszy megkérdezte, hiszen mégis, ez egy fontos kérdés: Hogyan lehetne jobb belátásra bírni liberális embertársainkat?

Milo több válasz között őrlődött, aztán mindegyiket végig vette. „A bocsánatkérés nem működik,… át kell menni támadásba” – mondta.

„A feministákat nyilvánosan meg kell alázni (…) a baloldalt pedig nem lehet észérvek útján meggyőzni, meg kell őket félemlíteni, ahogy ők is tennék, ha lenne rá esélyük.”

Tényleg nem vártam szelíd szavakat Milotól, de azt sosem gondoltam volna, hogy ez elhagyja valaha a száját egy civilizált embernek. Miután a szeretetről és a törvények uralmáról beszélt, arról persze egy szót sem ejtett, hogy mégis talán azért nem félemlít meg az ördögszarvas Soros György és a baloldal, mert egy konszolidált, békés, prosperáló társadalom végül is a közös célja mindenkinek.

Aztán Milo valószínűleg rájött, hogy ez nem egy álom, és a kijelentéseknek következményei vannak. Úgy hogy maradt végül annál, hogy „nevessétek őket ki, mivel a tudásuk reflexió és így törékeny”. Ez pedig egy valós kritika alapja is lehet a baloldali értelmiséggel kapcsolatban, mindenesetre nem annyira súlyos, mint amit két mondattal előtte megfogalmazott.

Ezt követően az adoptáció és a melegházasság került szóba, amelyet a közönség épp annyira nem értett, mint az előadó. Önellentmondásba keveredett, már persze jóval korábban is, hiszen ellenezte a melegházasságot, aztán mégis hozzáment barátjához. Azonban úgy alakult az előadás, hogy azt találta mondani, hogy a gyermek jó vagy jobb helyen van, amikor férfi és nő szerelméből születik. Ez pedig Milot félbeszakító őszinte, csendes taps zavarta meg.

Jöttek az egyre magyarosabb jellegű kérdések, mint például: „Fontos-e a mai világban fehérnek lenni?” Az előadó többször elmondta, hogy nem érdekli a bőrszín. Ez volt az előadás legrövidebb, és legkényelmetlenebb része a házigazda számára. Talán Jeszyben is ekkor ötlött fel, hogy hülyeség volt megkérdezni egy olyan dolgot , ahol látványosan kilóg a lóláb.

Sikerült azonban a házigazdának párhuzamot vonni a magyar és amerikai politika között, ugyanis Milo többszöri unszolására felfedte a pólóján található „zsö szvi vidéki tapló” felirat politikai tartalmát. Magyarországon és az Egyesült Államokban is szerinte a vidéki szavazók nyerték meg a választást a kormányoknak, akiket lenézett a liberális elit. Milo ehhez hozzátette, nincs ebben semmi rossz, ezeknek az embereknek normális problémáik vannak, és sikeresebbek is, mint a diplomás, munkanélküli semmirekellő feministák és gender tanulmányos társaik.

Még egyszer persze elhangzott a „Viktor nagybácsi”. Milo szerint a baloldali utálja ezeket a jelzőket, mert emberivé teszik a vezetőket, és a baloldal mindent emberietlenné akar tenni. Nekem a „Rákosi pajtás” jutott hirtelen eszembe, érthetetlen, hogy ezeket a paternalizáló jelzőket miért utálja egy-egy nép.

Az előadás lezárását hatalmas taps követte, majd a világosítással többen felálltak székükről, és megindult a menet a ruhatár felé. A tömegben magam is réveteg voltam, de sosem gondoltam volna, hogy médiaszemélyiségek és diplomások tucatjainak tekintetében egyfajta részeges csillogás tükröződhet egy puszta előadás után. Ezek voltunk mi, a magyar és a magyarabbak. Egy kicsit persze mindenki anglomán is, így Milo után.

Az estnek talán több tanulsága is volt, mint az, hogy Milo megtalálta a közönségét.

Egyrészt Yiannopoulosnak igaza van, hogy kultúrháború zajlik. Ez azonban itthon talán máshogy érint mindenkit. Mi sehol nem vagyunk egy LMBT túlkapáshoz, mi éppen talán két hullámmal hátrébb vagyunk. Egyelőre ezért is esett pofára az antifeminista retorika és ezért volt az egyik kérdés is ennyire bőrszínhez kapcsolható. A „veszélyes” előadónak kiülföldön is akad közönsége, szép számmal, azonban éppen a multikulturalizmusnak köszönhetően Yiannopoulosnak ott a vélt gender túlkapásokkal szemben van elfogadottabb hangja. A hatása ebben a közegben toxikus és pusztító lesz.

Így pedig arra is szolgál tanulsággal, hogy milyen jövőbeli vezetői is lesznek ennek az országnak, milyen modellt tekintünk majd követendőnek. Nem most, hanem mondjuk 40 év múlva, amikor ez a generáció beér a politikai gerontokrácia politikacsináló közegébe.  Észben kell tartani Yiannopoulos szavait. A brit publicistát aki nálunk vendégeskedett.

Az előadás ügyesen vágott felvétele: