Theresa May a vihar után. (PA Wire, Telegraph)

Az előző beszámolóban Theresa May túlélési esélyeit latolgattuk a kínai látogatást követően. Utólag elmondható, Theresa May sikerrel zárta kínai körútját és sikerült egy Kína–Nagy-Britannia kereskedelmi egyezményt tető alá hoznia a kilépés esetére. A szóban forgó gazdasági fórumon csaknem 9 milliárd fontos szerződést hoztak a felek tető alá, amennyiben a szigetországnak sikerül az elvárásokhoz felnőnie, tovább sodorva a világ hatodik legnagyobb gazdaságát az EU-n kívüli státuszba és egyúttal a potenciális rivális nagyhatalom kezébe. Hszi Csin-ping elsőtitkár az elkövetkező új aranykort jósolja az angolok számára. Nem maradt természetesen válasz nélkül az ázsiai szövetségesi pálfordulat. Japán a Brexit esetleges bekövetkezésére azonnali gazdasági fenyegetésként tekint, és lehetséges retorziókat helyezett kilátásba. A japán nagykövet szerint amennyiben a gazdasági helyzet ellehetetleníti a nagyvállalkozások profitképességét, a japán autógyártó gigacégek, – úgy, mint a Toyota, Mitsubishi, Honda vagy a Nissan – kénytelenek lesznek kiszervezni a termelésüket a szigetországból kockára téve ezzel a cégnél foglalkoztatot brit lakosok munakhelyeit.  A brit miniszterelnök azonban eltántoríthatatlanul halad a kilépés felé.

Jack Ma az Alibaba alapítója a közös gazdasági fórumon ad elő. (Reuters/Stringer)

A napvilágot látott kormányjelentések szerint Nagy-Britannia mindenképpen veszít a kilépésen, és így a kár mértéke csak attól függ, hogy a kilépés mely forgatókönyv szerint fog megvalósulni. Vajon a norvég-modell győz? Vagy az EFTA kereskedelmiszövetséghez hasonló vámövezet? Netalántán a megegyezési szerződés nélküli kilépés? A kemény brexiterek leginkább a legutolsó forgatókönyvben reménykedtek, és megpróbálták Theresa May álláspontját aláásni. A múlt heti hír azonban May kritikusait és támogatóit is meglepte, mely szerint a kormányfő mindenképp ki szeretné léptetni a vámövezetből az országot, ezzel a lehető legkiszámíthatatlanabb körülmények közé taszítva a megszorításokból ébredező gazdaságot. Azonban a kilépéspártiak váltig állítják, tudták mire szavaztak a népszavazáskor, még ha ennek következményei a legkeményebb gazdasági retorziókat is tartalmazzák.

Michel Barnier hétfőn Londonba látogatott a kedélyek lecsillapítására és a második tárgyalási szakasz megkezdésére. Az EU és a szigetország közti kilépést követő, átmeneti időszakot sikerült szabályozni 21 hónapban, hogy a britek méltányos és arányos lehetőséget kapjanak az állam ügyeinek elrendezéseihez. Barnier tehát szokatlanul következetes volt, mikor a tagországokat képviselte, főleg az első fázisban tapasztalt határozatlansághoz képest. Az EU fő tárgyalója találkozott Jeremy Corbynnal és Nicola Sturgeonnel is. Sturgeon szerint Skócia számára a legfontosabb megőrizni az EU-s vívmányokat és távoltartani az ország egészét a katasztrofális és “extrém” Brexittől. Amikor azonban Jeremy Corbynról és az EU jövőjéről van szó, egy egészen új kapcsolatot kell elképzelnünk egy Brexit utáni Egyesült Királysággal. Corbyn és a Munkáspárt kifejezetten támogatja a kormány terveit, bizonyos feltételek fejében. Jobban mondva szinte csak az Európai Unió Alapjogi Chartája tartja őket közel az EU-hoz. Corbyn persze megpróbál ebből politikai profitot teremteni, hiszen készségesebb tárgyalópartnernek mutatkozik: egyenesen családias hangulatban töltötték az időt Barnierékkel. A Munkáspárt, mint a legnagyobb ellenzék és  a legtöbb párttaggal rendelkező európai, baloldali, ellenzéki párt rá is szorul az EU-párti PR képre, ugyanis több botrány érte a pártot februárban. A Brexit-népszavazás nem csak azért volt történelmi jelentőségű, mivel precedens nélküli nemzetközi jogi- és ideológiai vitát teremtett, hanem azért is, mivel a szavazók két tábora között alig pár százalék különbség adódott. Ahogy egyre világosabbá vált az elmúlt hónapokban Corbyn és a legnagyobb ellenzék hozzáállása a szavazáshoz, úgy nőtt az elégedetlenek száma is. A Munkáspárt az elmúlt időben azokat a korábbi gyanúkat igazolta, melyek szerint egy szélsőséges kisebbség vette át a hatalmat a párton belül, és próbálja a napirendjét áterőszakolni. Egy egységes Munkáspárt a kritikusok hangok szerint (Guardian) már rég feltörölte volna a torykkal a padlót. Corbyn tehát hiába akar – rosszindulattal személyi kultusznak is tekinthető Corbyn-fesztivált indítani – a Munkáspárt eufórikus ünneplése és megváltása még messze van.

Tud majd ünnepelni a baloldal? (Huffington Post)

A baloldal persze nem csak a Munkáspártból áll, és az valahol a pártvezetés felelőssége is, hogy megszólítsa azt a 49%-ot aki a Brexit ellen szavazott. Ezek a szavazók a toryk és Munkáspárt híján nem találnak olyan pártot amely hitelesen képviselné a nézeteiket. (Nem véletlenül az Independent véleménycikkében a levelező/vélemény rovatban a LibDem-et tekintik a „Remainerek” pártjának.) Elég például csak azokra a közelmúltban történt tüntetésekre gondolnunk, ahol a tömeg az egészségügyet (NHS) állította szembe a Brexittel, mivel úgy gondolják, hogy az ország kilépése minden költségvetési forrást veszélybe sodort. A közvélekedés egyértelműen az egészségügyből történő forráskivonástól fél. Ennek kapcsán pedig az egyik legnagyobb media-influencer, Donald Trump amerikai elnök is becsmérlő nyilatkozatot tett.

Az Ipsos Mori és Huffington Post közlése szerint pedig immár nagyobb gondként tekintenek a britek az NHS katasztrófális helyzetére, mint magára a Brexitre.

További gondot jelent a baloldal számára az, hogy ezek a frusztrált tömegek a tüntetéseken kívül más fórumokon is le fogják vezetni a frusztrációjukat. Ugyanis botrányos jelenetre került sor Jacob Rees-Mogg, ultrakonzervatív nézeteiről híres politikus előadásán.

Forrás: Raheem Kassam / Ben Kew – Breitbart)

Ahogy Raheem Kassam extrém jobboldali nézeteiről híres színesbőrű médiafigura felvételein is látszik, az AntiFa (antifasiszta, szélsőbaloldali) huligánok verekednek és erőszakosokodnak a Bristoli Egyetemen tartott előadást megzavarva. A médiában és a közösségi felületeken futótűzként terjedő felvételek nem a toleráns és bölcs baloldal képét erősítik meg az átlagszavazókban. A múlt heti sajtóban véleménycikkek sora ítélte el az incidenst, míg a releváns felvetett probléma, – a társadalomban egyre növekvő kulturális és vagyoni szakadék – végre megvilágításba került. A felvétellel hírbe hozott Munkáspárt vagy legalábbis a baloldal ugyanis végre a társadalmilag releváns témákat, ha csak egy pillanatra is, de a közbeszéd tárgyává tette, az eddig mindent leuraló és elfedő Brexittel szemben. Amennyiben ezt követően a katasztrofális fekete PR-t meg tudja haladni a baloldal, akár bele is foghat a Brexiten kívülálló, sokkal égetőbb problémák tematizálásába, majd megoldásába.

A jobboldali média egyelőre azonban szusszanásnyi időt sem hagy a baloldal politikusainak. Soros György magyar-zsidó származású üzletemberről írt leleplező cikket az Express c. lap. Az újság szerint a Gina Miller által alapított Best for Britain („[ami] a legjobb Britanniának”) 400.000 fontos támogatást kapott Soros György alapítványainak egyikétől. Az Express megemlíti Nigel Farage felszólalását az EP-ben, mivel a képviselő számon kérte az Európai Uniós képviselőket Soros György beavatkozása miatt, majd az újság megemlíti a Soros alapítványok magyar belügyekbe való beavatkozásának gyanúját, amelyet a magyar kormányoldal hirdet Európában a leghangosabban. Szó esik Soros György érintettségéről a Fekete Szerdában, amikor is az üzletember több spekulánssal együtt több milliárd fontos kárt okozott az Egyesült Királyságnak a tőzsdéken. Az Express javára szóljon, hogy független szakértőket is megszólaltatott, valamint az ügyben érintett Lord Malloch-Brownt, aki elmondta az újságnak, hogy a Best for Britain céljait soha sem titkolták, és végtére is a népszavazáskor az angol nép akarata jutott érvényre, akármilyen oldal támogatásáról legyen szó. Alexander Clarkson, a King’s College európai és német tanulmányok szak tanára a lapnak elmondta, hogy

„Soros Györgyöt bűnbakként használja Orbán Fidesze, Erdogán AKP-ja, a Kreml, Milosevics és az amerikai Republikánus Párt is. Vajon a brit Konzervatív Párt tényleg ebbe a sorba akar tartozni?”

A Soros-ügy megbízhatóságának kapcsán rengeteg a kérdőjel, azonban a külső támogatás kérdése nem csak a Remainerek miatt merült fel a népszavazási kampányban. A Guardian véleménycikkében a jobboldal összezárását említik az üzletember körül, hiszen a zsidó származású üzeltember egy erős motívum az antiszemita körök számára. Az egyik cikk címében szó szerint feltűnik a brit-magyar szál: a Brexiterek Orbán Magyarországának mérgező légköréből felemelkedő összeesküvéselmélet ködében masíroznak tovább.

Soros pénzén kampányoltak? (Express)

 A sárdobálásban soros Sorosozó pártok azonban mintha magukhoz tértek volna az elmúlt pár napban és próbálnának a Brexit-kérdés, mint afféle közügyi kérdés kapcsán mégiscsak visszatérni a valóság talajára. Nick Clegg – az egyre nagyobb teret visszahódító liberális párt volt vezetőjeként – csatlakozott Jacob Rees-Mogghoz, aki az antifasiszta incidenst követően az hangoztatta, hogy a jelenlegi Brexit-tárgyalások rossz irányba haladnak, mivel May kockára teszi az átmeneti időszakban az ország szuverenitását. Tehát úgy tűnik, hogy a centrum és a baloldal összefoghat May ellenségeivel a jobboldalon. Ezzel pedig még időben sikerülhet egy May-ellenes vagy soft-Brexit-ellenes szövetséget kovácsolniuk.

When Jacob Rees-Mogg and I agree on a Brexit issue, maybe it’s time for the government to take note...   My latest @FT column https://t.co/bD4zWJYXOo

— Nick Clegg (@nick_clegg) January 27, 2018

(Theresa May és Donald Trump kézfogása. A különleges kapcsolat. Kép: Getty Images)

Reményekkel teli várakozással tekintettek a nemzetközi szereplők a január végén, Davosban tartott világgazdasági konferenciára (World Economic Forum). Különösen fontos volt ez a hétvége Theresa May és Donald Trump számára. A tavalyi köhögős, papír-elejtős választási beszédjéről ismert brit kormányfő végre egy normális, sőt, jelentős és komoly beszédet tudott prezentálni. A globalizációra helyezte mondandójában a hangsúlyt, és azt ígérte a fórumon, hogy Nagy-Britannia elsőszámú, kiemelkedő kereskedelmi hatalommá válik a Brexitet követően. Azonban azt is megjegyezte, hogy a globalizáció félelmet kelthet az emberekben, és az elmúlt években negatív hívószóvá változott. A kereskedelem motorját ezért elsősorban a szabadkereskedelemben látja May.

A davosi csúcson a kormányfőnek alkalma nyílt az amerikai elnökkel személyesen is tárgyalni. Donald Trump korábban a Britain First napirendjét támogató videót tett közzé az egyik közösségi média oldalon, amelyben feltehetőleg muszlim fiatalok garázdálkodnak Londonban.

Trump egy ITV-ben adott interjúban elmondta, hogy félreértés történt, ugyanis nem ismerte sem a szervezetet, sem a videó forrását. A brit sajtóban Donald Trump negatív fogadtatást kapott, sőt olyan pletykák is felreppentek mely szerint egyáltalán nem akarja meglátogatni a briteket. Ez nagy problémát jelentett Maynek, ugyanis a kormány újabb országtól szigetelődött volna el. A miniszterelnök számára végül sikerrel végződött a találkozó. A zárt ajtók mögött állítólag meggyőzően érvelt az Egyesült Királyság és Egyesült Államok kapcsolatának fontosságáról. Ezt megerősítette a sajtó felé mutatott látszat, hiszen Trump készséges partnernek mutatkozott a nyilvánosság előtt, bocsánatot is kért korábbi kijelentései miatt. A tárgyalást megelőzően az újságíróknak csak a katonai együttműködést említette, később pedig már ígéretet tett egy USA–Egyesült Királyság kereskedelmi egyezményre.  Azonban kérdéses, hogy ez meg is valósul-e annak fényében, hogy Trump Davosban erős fellépést sürgetett az európai kereskedelemi partnerek ellen, amelyek nem tartják be a kereskedelemben a fair play szabályait – jelentsen ez bármit az amerikai elnök szemléletében. Az Independent kihangsúlyozza, hogy a találkozó leginkább May belpolitikai győzelme, vagy legalább átmeneti megnyugvást jelentő tünetkezelés volt,  mivel otthon Boris Johnson és a konzervatívok puccsa várhatja a kormányfőt. Johnson már a találkozót megelőzően is kompromittálta kijelentéseivel Mayt, amelyet May kényszerült pozitív köntösbe csavarni. Johnson hangot adott aggodalmainak az Egyesült Királyságot érő kilátásban lévő retorziók miatt, amelyeket a kilépési tárgyalások tartogathatnak. A második világháborús büntetés nem a briteknek való – így is összefoglalható Johnson mondanivalója. May viszont kényszerből, vagy a nélkül kiállt a kijelentések mellett, mely szerint a szigetország kedvező feltételeket vár az EU-tól. Jeremy Corbyn, egyszerűen valótlannak nevezte May beszédét és politikáját. Szerinte az ország megosztottsága miatt nem lehet egységes brit törekvésről beszélni.

Az Európai Uniónak mindösszesen két percbe tellett, hogy megállapodjon a britekkel kötendő kereskedelmi egyezmény kritériumainak elfogadásáról. A kilépést követő átmeneti időszakban (2019. 03. 29 – 2020. 12. 31) a szigetországnak meg kell felelnie az EU által kiszabott összes feltételnek. Amennyiben nem sikerül megállapodniuk a kereskedelmi egyezményről, akkor ez az időszak eltarthat akár 2021-ig is.

"Aunty May" látogatása Kínában. (Kép: Getty Images)

A miniszterelnök ismételten a célkeresztbe került a davosi hazatérés után. Kínába kellett látogatnia, hogy kereskedelmi partnereket találjon a Brexit utáni Nagy-Britannia számára. Az angol képviselők még útközben hátbaszúrták. A pletykák szerint May már készen áll a lemondásra. Azonban a kínai út során megerősítette May, hogy marad pozíciójában és nem áll szándékában megfutamodni. („I’m not a quitter”). Kijelentette, hogy mindent megtesz a „brit álom” megvalósításáért. A bizalom megtartása viszont nem sikerült Maynek. Amilyen gyorsan szert tett a davosi előnyre, olyan gyorsan esett szét az erős és stabil összkép. Még Davos során napvilágot láttak a kiszivárgott jelentések, amelyeket a kormány rendelt a lehetséges Brexit forgatókönyvek esetére, hogy tisztában legyen a kabinet a döntés lehetséges következményeivel. A kilépés mind a négy esetében 5%-os vagy súlyosabb GDP növekedés visszaesésével kellett számolniuk a briteknek. A kiszivárgott jelentés ugyan remek meggyőző erővel bír a sajtóban, de May további tárgyalási pozícióját lehetetlenítette el. Így fordulhatott elő az a pletyka is, mely szerint Angela Merkellel folytatott beszélgetésük komikusan ért véget, mivel a brit kormányfő várt kezdeményezést a német kancellártól.

May vagy Merkel? Ki fog előbb ajánlat tételre kényszerülni? Van egy tippünk. (Kép: Reuters)

A jövőt tekintve úgy tűnik, hogy May bármit tesz, - akár belpolitikai válságkezelésről legyen szó, vagy átmeneti külpolitikai sikerekről -  az ellenségeivel való leszámolás elhalasztása nem tett jót a kormánynak. A Kínában csak "May-néninek" nevezett miniszterelnökre még számos kihívás vár, ha helyre akarja állítani a választáskor beígért "erős és stabil" ("strong & stable") vezetést.

Theresa May hazatérése Brüsszelből átütő győzelmet hozott a miniszterelnöknek. A Brexit első fordulójának lezárása bizonyítékul szolgált arra, hogy a May-kormány igenis képes sikeresen lefolytatni a kilépési tárgyalásokat az EU-val. A Brexit első fázisa tehát révbe ért. May politikája biztos sarokkövét jelentette a konzervatív tory kormányzásnak, ellenállva a legjelentősebb külső ellenzékének – a Munkáspártnak, és a belső ellenzékének, a tory hátsósoroknak.

David Davies May visszatértét követve, ezt a győzelmet szinte azonnal aláásta. A Brexit-tárgyalásokért felelős miniszter a nyilatkozataiban a megállapodást „szándék értékűnek” nevezte, majd később a televízióban kívánságait inkább egy Johnson-féle „Canada plus plus plus” megállapodás felé fejezte ki. Ez gyakorlatilag a kanadai Európai Uniós kereskedelmi modellt jelentené. Davies szerint az egyezmény nélküli kilépés nem járna katasztrofális eredményekkel, csupán annyit jelentene, hogy nem fizetnek több pénzt az EU-nak. Azonban az uniós fél, különösen a liberális ALDE csoportosulás vezetője - Guy Verhofstadt - aggodalmát fejezte ki, hiszen a gazdasági perspektíván kívül ez a lépés azt jelentette, hogy a britek az első fázis lezárását követően azonnal figyelmen kívül hagyják saját ígéreteiket. A tory kormány kikerülve a kommunikációs csapdát, inkább a Brexit tárgyalások eredményeire koncentrált, és az új, régi külsővel nyomtatott angol útlevelet helyezte a mondanivalójának középpontjába.

The UK passport is an expression of our independence and sovereignty – symbolising our citizenship of a proud, great nation. That's why we have announced that the iconic #bluepassport will return after we leave the European Union in 2019. https://t.co/pgQvrBIna5

— Theresa May (@theresa_may) December 22, 2017

A viszonylagos nyugalom egészen a karácsonyt megelőző parlamenti miniszterelnöki kérdésekig tartott.

A szociális kérdések – úgy, mint a házak árai, az oktatás, a korábbi évek megszorításainak eredményei és a tory költségvetés lyukai a nemzeti egészségügyi rendszer támogatásán - új sebekként jelentkeztek May miniszterelnöki renoméján. Az ellenzék vezéreként a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn a felszólalásának központi témájaként szerepeltette az egészségügyet. 50.000 ember került a várólistákra, a mentők, és a sürgősségi betegellátás (A&E) 12.000 beteget nem tudott megfelelően és időben ellátni. May válaszában a diagnosztikai szűrések emelkedő számát és a rekordmennyiségű költségvetést méltatta, ami kevésnek bizonyult a Parlament és a sajtó számára is. Az A&E szakszervezete a kormány segítségét kérte, hiszen rövid időn belül nyilvánosságra került az egészségügy válsága. A tárcáért felelős miniszter, Jeremy Hunt nyilvános bocsánatkérésre kényszerült január elején, azonban nem kis közfelháborodást okozva - nem mondott le posztjáról.

Az egészségügyi vita jelentős szavazói támogatást biztosított a Munkáspártnak és Corbynnak. Az egyik decemberben megjelenő közvéleménykutatás eredménye bombaként robbant a sajtóban. Csaknem öt pontos vezetést tudhat Corbyn keménykezű politikájának a Munkáspárt. Ennek következtében May ellenségei nem csak a párton kívül, hanem a párton belül is ismét gyarapodni kezdtek. A kritikus hangok pedig elsősorban Boris Johnsonék felől érkeztek. A Munkáspárt előretörését azonban beárnyékolta a párton belül elharapódzó antiszemitizmus felröppenő híre. A hírek azokból az izrael-barát körökből érkeztek, amelyek titkos tárgyalásokba bonyolódtak számos brit kormányközeli személlyel, és amely, miatt Priti Patel, a Brexit egyik kulcsfigurája is lemondásra kényszerült.

Priti Patel. (Kép forrása: Reuters)

Az izraeliek álláspontjukban a Munkáspártot kritizálták, amiért nem ismerik el a Hamászt terrorcsoportként. Ez kulcskérdéssé vált 2017 végén az izraeliek számára, akik – miután Donald Trump amerikai elnök szándékát fejezte ki a nagykövetség áthelyezésére – ismételt konfliktusba bonyolódtak a gázai övezetben a volt brit mandátumterületen élő palesztinokkal.

A botrányok a tél beálltával nem kerülték el a konzervatívokat sem. A #metoo-mozgalom fényében a nemi zaklatások sosem látott nyilvánosságot kaptak. A hollywoodi hírességeket sorra zárta ki a színészi szakma, hamarosan azonban az amerikai politikusokat is elérte a jelenség, majd Európát és a briteket is. Damien Green képviselőnek kellett december végén távoznia a számítógépén tárolt pornográf felvételek birtoklásának vádja miatt. Mark Garnier kereskedelmi miniszter pedig szexjátékok vásárlása miatt került bajba.

Az újév beköszöntével Maynek változtatnia kellett a kormány összetételén, hiszen nem engedhette, hogy a botrányok, az egészségügy helyzete és az ellenzék kompromittáljak a kilépés „dicsfényében” tetszelgő, Brexitet megvalósító konzervatív kormány munkáját. A  kormányfő ezért új kabinetet alakított. A változástól a Guardian és az egyéb sajtóorgánumok véleménycikkei azt várták, hogy May végre megszabadul – az őt egyes információk szerint zsaroló – Daviestől és Johnsontól. Ehelyett a képviselők arányát tekintve több nő és több etnikum került a kormányba, azonban a belső ellenzék megmaradt, köztük Johnson is ragaszkodva a külügyi tárcához.

Donald Trump a jeruzsálemi követség megnyitása előtt jóval korábban tervbe vette, hogy ellátogat a „különleges kapcsolat” helyreállításának céljából a szigetországba. Az apropó egy olyan Nagy-Britanniában található követség megnyitásának idejére esett volna, amelynek költözéséről még az Obama-kormányzat döntött. Az angol baloldal ugyanakkor tömegtüntetéseket szervezett Trump látogatása ellen, Sadiq Khan pedig elítélte Trumpot kirekesztő kijelentései miatt. Trump egy kirohanásában az angol látogatás előtt „szarfészeknek” nevezte Haitit és jó pár afrikai országot. Theresa May pedig mindenképp szerette volna elkerülni csakúgy a diplomáciai malőrt, ahogy a tömegtüntetéseket is. A sértődött amerikai elnöknek kapóra jött a követségavatás. A twitter üzenetében az Obama-kormányzat rossz politikáját okolta, amiért költséges költözés után követséget kell nyitnia országának a briteknél.

May és a brit kormány megtépázott hírnevén hivatottak javítani január első találkozói Franciaországgal. A brit kormány ismét esélyt kapott a bizonyításra. Emmanuel Macron francia elnök a németekkel együtt fáradhatatlanul dolgozik egy dinamikusabb „első sebességes” új EU kidolgozásán. Miközben a britek egyre inkább a kilépést jelentő ajtó küszöbén ácsorognak. A 2018-as francia-angol csúcs a két ország kapcsolatát hivatott helyreállítani, különleges figyelmet szentelve a két ország bilaterális kapcsolatainak. A találkozó negatív visszhangokat szült a brit sajtóban. Ugyan sikerült megállapodniuk a franciákkal a briteknek, azonban a határokon és a csatornánál tartózkodó bevándorlók miatt milliós nagyságrendű éves támogatás fizetésére kényszerültek. A két ország között ugyanis évek óta létezik egy a bevándorlást szabályozó egyezmény. Theresa May tehát további olajat öntött a tárgyalásokkal a tűzre és támadási felületet nyújtott belső kritikusai számára. Boris Johnson például a csatornát átívelő híd ötletével bolondította meg a közvéleményt. A franciák elégedetten állhattak föl a tárgyalóasztaltól, sikerült Macronnak kiharcolnia a kedvező feltételeket a kilépés miatt kiszolgáltatott britektől.

            A brexit-tárgyalások alábbhagytak az első fázis lezártával. A feleknek csendes hónapjuk volt és látszólag pihenőidőt kaptak a képviselt országoktól. Az uniós tagállamok jelenleg január 29-i határidővel állapodnak meg a tárgyalási irányelvek kidolgozásán, illetve arról, hogy az uniós állampolgárok végleges letelepítést kaphatnak. A csendes állapot viszont véget ért Nigel Farage interjújával. A volt UKIP-es vezér a The Wright stuff showban felvetette, hogy végtére is ez a folyamat nem az, amely Nagy-Britannia érdekében áll, így talán ideje lenne egy második népszavazásnak. Az üzenet nem csak a May politikájával elégedetlen jobboldali körök érdeklődését keltette föl, hanem azokat az Európa-párti bal- és jobboldali szavazókét is, akik nem értettek egyet a népszavazás eredményével. A legjelentősebb ellenzéki párt vezéreként Corbyn azonban tudtára adta a szavazóknak, hogy nem áll céljában kampányolni egy második népszavazásért. A szavazás szerinte ugyanis kihívást jelentene a demokraták és a demokratikus intézmények számára. (A Munkáspárt egyébként is hagyományosan ellenezte a szabadpiacot, amiben a brit munkások kizsákmányolásának potenciálját látták, bár a konzervatív párthoz képest az EU tagságot preferálták.) Jean-Claude Juncker reményét fejezte ki, mely szerint vissza tudnak jutni a britek az EU-ba és a folyamat bármikor visszafordítható. Ennek azonban némileg ellent mond a realitás. Az Egyesült Királyság Európa Parlamentben birtokolt székeit is már kiosztották egymás közt a tagállamok, amelyek nem meglepő módon a hagyományos, régebbi, nyugati tagállamok kezében landoltak.

Az EU-s kihívás, a sikertelen francia tárgyalások után Boris Johnson tovább támadja May-t. A külügyminisztert általában rossz színben feltüntető baloldali sajtóorgánumok a May párti kormánytagokkal együttvéve kifejezett árulásnak tekintik Johnson lépését. Ugyanis közös tanácskozás előtt felszólította a kormányt, hogy biztosítson további forrásokat az egészségügy számára, felszakítva így May legnagyobb politikai sebét, amely még be sem gyógyult a decemberi botrányok óta. Ez annak fényében különös, hogy a Maytől Johnson eltávolítását várták a képviselők a január eleji kormányalakításkor. Johnson kérése pedig egyértelmű politikai hadüzenet, bármi legyen is a célja a 100 millió fontos extra kiadás egészségügyhöz rendelésével.

Theresa May számára a miniszterelnöki székben ülve a politikai diszpozíció ellenére is akad még megoldás a tarsolyában. A kihívást jelentő három területből az első alkalom az davos-i konferencián adódik, ahol javíthat az Egyesült Királyság és az USA kapcsolatán, amíg az egészségügy költségvetésének és a Brexit kérdésének megoldása a tavaszra, vagy az egyre nagyobb súllyal rendelkező munkáspárti és belső ellenzékre várhat.

Az Egyesült Királyság 2016. június 23-án népszavazással döntött az Európai Unióból való kilépésről. A szavazást és az azt követő nemzetközi jogi és társadalmi folyamatot nevezzük Brexitnek. A 2016 februárjától júniusig tartó kampányban a maradók (“Remain”) és távozók (“Brexiters/Leavers”) a legkülönbözőbb ígéretekkel érveltek igazukért. A Remain a gazdasági katasztrófa rémképét festette a szavazók elé, amíg a Leaverek a szuverenitással és a bevándorlás korlátozásával, valamint a kilépéssel járó gazdasági előnyökről beszéltek a szavazótáboruknak. Végül a modern brit közélet egyik legmegosztóbb kampányában a kilépőknek sikerült kivívnia a kétes értékű győzelmet.

Az ország a szavazást követően politikailag végképp kettészakadt: a kilépők 52%-kal nyertek a vesztes „maradók” táborának 48%-ával szemben. Ezt az eredményt a mai napig elvitatják a szavazás vesztesei. A legfőbb érv általában, hogy a rengeteg kilépésre voksoló szavazat a brit politikai elit ellen szólt, mivel Nagy-Britanniában évek óta egymást érik a válságok, amelyek hevét a különböző lejáratókampányok fűtik a bal- és jobboldali médiumok hasábjain. Ezt alátámasztja, hogy a népszerűségi indexet a kampány során a szavazók körében a 4 pont feletti politikusok vezették (Boris Johnson 4,5, Jeremy Corbyn 4,2, David Cameron 3,5). Amíg a „Remainerek” egy új szavazás megszervezésében reménykednek és küzdenek, addig a kilépők semmi mást nem szeretnének, csak érvényt szerezni döntésüknek. A kilépők között megkülönböztetjük a „puha” kilépésért kiállókat, akik elérkezettnek látják az időt a kilépésre, amit az EU és a szigetország közti tárgyalások útján szükséges elérni. Rajtuk kívül pedig a szélsőségesebb „kemény” brexitereket, akik a szigetország következményekre való tekintet nélküli, azonnali kilépését követelik.

A két tábor kezdeti reményeit a tradicionális politikai pártok megosztottsága egyszerre éltette és törte össze. A kilépők vezetése, – a radikális UKIP-en kívül – a Konzervatív Párt képviselőiből, - a David Cameron volt miniszterelnök ellen lázadó „hátsósorból” állt, nevezetesen Boris Johnson, Priti Patel és Michael Gove hármasából. A kilépőknek jól jött, hogy a maradás-párti Munkáspárt régi szavazói nagy számban csatlakoztak a kilépőkhöz, hiszen a Munkáspárt a múltban euroszkepticizmusáról volt híres, amely csak a 90-es évektől változott meg. Jelenlegi vezetőjük, Jeremy Corbyn is a puha kilépés mellett érvelt legtöbbször a szavazás óta eltelt időben. A maradók számára azonban reményt jelenthet, hogy a konzervatívok másik része a maradás mellett kampányolt, csakúgy, mint a baloldal és az üzleti körök nagyrésze. Ezen kívül, a népszavazás nem bírt kötelező jelleggel a brit parlamentre nézve. A képviselőknek viszont figyelembe kell venniük az eredményt – amennyiben a kerületeik szavazóinak többsége a kilépésre szavazott – ha meg akarják tartani a képviselői állásukat.

A népszavazás szokatlan az alkotmányos monarchiában, mivel a hatalmi ágak nem különülnek el olyan látványosan, mint a kontinentális demokráciák esetében. Éppen ezért a népszuverenitás kizárólag a választott képviselőkön keresztül érvényesül. Ebből kifolyólag pedig a népszavazás különleges jelentőséggel bír a szigetországban.

A kilépés hírére a maradni kívánók pártjának jóslatai igazolódtak be a kezdetekben. Több ezer milliárd font vagyon lett semmivé a tőzsdén, az angol font pedig az euro árfolyamának szintjére eset vissza a valuták sorában. A dühös szavazók gyors válaszokat kerestek a jelenségre. A bevándorló-ellenes bűncselekmények száma megszaporodott, a szavazók elvesztették a türelmüket, és erős nyomást helyeztek a felelős politikusokra. A konzervatív párt széthúzásának fényében Theresa May, Cameron korábbi belügyminisztere vállalta magára a feladatot, hogy miniszterelnökként kivezesse az országot az Európai Unióból. A tory „hátsósor” Michael Gove és Boris Johnson ugyanis lemondtak a miniszterelnöki pozícióért vívott versenyről. Egy 2017 nyarán kiszivárgott levelezés szerint viszont továbbra is meghatározó erőként befolyásolják May politikáját.

Theresa May és Boris Johnson. Cameron barátai és egymás ellenségei egy kormányban. Kép forrása: BBC

Az „ideiglenes” brit miniszterelnök is tudta, hogy a kilépést véghez kell vinni a párt túlélésének érdekében, és érvényt kell szerezni a szavazók akaratának. May azonban csak a párton belüli versenyt nyerte meg, nem számított „megválasztott” miniszterelnöknek. A széleskörű támogatás megszerzésének érdekében választásokat szavaztatott meg az Alsóházzal. A Theresa May-t pártoló konzervatívok átütő sikert vártak a választás után – egy „földcsuszamlás-szerű” győzelmet, amelytől ellenzékük elcsendesedik, és amely esetén egy többségében konzervatív törvényhozással kezdhették volna a Brexit-tárgyalásokat. A 2017-es „gyorsválasztások” viszont nem váltották valóra a konzervatívok reményeit. Csalódhattak azok a szavazók is, akik a Munkáspárt győzelme esetén Jeremy Corbynt látták volna szívesen a Brexit sofőrülésében, egy esetleges kilépéstől való visszakozás lehetőségét felvetve. Ugyanis, a szavazatok még kisebb különbséget eredményeztek a két nagy párt között, tovább halasztva a kialakult politikai patthelyzetet. Ezért Maynek a DUP-val (Democratic Unionist Party), a szélsőséges észak-ír párttal kellett szövetségre lépnie (egyes források szerint csaknem 1 milliárd font támogatás ellenében). A kormányfő így megkapta a kormányzás folytatásához szükséges többséget. A párt megosztottsága és belháborúja azonban továbbra is folytatódott.

Az EU-val való tárgyalások a Lisszaboni Szerződés 50. cikk elindítása alapján kezdődhettek el, a brit kormányfő utasítására. A britek fő tárgyalója az Uniós kilépésért felelős biztos David Davis lett, amíg az EU részéről Michel Barnierre hárult a tagországok képviselete. Az 50. cikk értelmében a britek két évet kaptak a kilépésre és az EU-megállapodás megkötésére, tehát – a jelenlegi álláspont szerint – legkésőbb 2019. március 29-én el fogják hagyni az Európai Uniót.

David Davissel a kilépésért. Kép forrása: Business Insider.

A tárgyalások első szakaszában, – 2017 szeptembere és decembere között – felrajzolódtak azonban a még a legelvakultabb brexit-pártiak számára is az EU-megállapodás kritikus pontjainak valós élei, amellyel annyiszor „riogatták” a maradáspártiak a közvéleményt. A Brexitet követően, az infláción keresztül, a gazdasági kockázatok rémálmának lassú valóra válásán, és az egészségügy helyzetének romlásán kívül további három ponton súlyosbodott a tárgyalások következtében a szigetország belpolitikai válsága.

A „Brexit-számla”

Az Európai Unió hatalmas mértékű nettó befizetést kapott a britektől. A kilépők becslései szerint 350 millió fontot heti szintre lebontva. Így nem kevés meglepetést okozott a szavazóknak, hogy az Unió képviselői csak akkor voltak hajlandóak a tárgyalásra, amennyiben a britek kifizetik és kárpótolják az Uniót. Miből is áll ez az összeg? Leginkább az előzetes EU költségvetés finanszírozásának hozzájárulásából, az EU-s nyugdíjak és megtakarítások összegéből, valamint a strukturális beruházások és hitelek összegeiből. A legóvatosabb és realistább becslések februárban 60 milliárd eurós számláról szóltak. A konzervatív Jacob Rees Mogg képviselő akár 112 milliárdos összeget is el tudott képzelni. Az EU-val végül közel 40 milliárd fontos összegről állapodtak meg, amelyet a szigetország hitelei, a költségvetési hozzájárulás, az EFB fejlesztései és egyéb kitettségek összegei alkotnak. Nigel Farage felszólalt az Európai Parlamentben az Uniós bürokraták zsarnoki győzelme és May gyengesége ellen. A harag brit részről érthető. Elvégre nem azért léptek ki az Unióból és kérték vissza a jogaikat, hogy továbbra is az Európai Unió döntsön ezekben a kérdésekben.

„Uraim csodálatos napjuk lehet. Korán jött a karácsony – örülhettek. A Brit kormány kicsúsztat 50 millió eurót a kilépési tárgyalások részeként, ami – ha jobban végig gondolnak nagyon fura nem igaz? 2016. június 23-a nem csak politikailag volt fontos, hanem az EU-s költségvetés miatt is. 1973-óta az EU-s költségvetés nettó befizetői voltunk minden egyes évben. Majdnem az összes évben a második legnagyobb befizető és 16%-át fizettük a teljes költségvetésnek. De, természetesen távozunk…(…) Nos, én csak annyit mondok ne számítsanak rá, mert úgy gondolom, hogy hatalmas reakciót vált ki a közvéleménytől ez a rendkívüli pénzösszeg (…)” - Nigel Farage EP felszólalásának részletei, 2017. 11. 29.

Az állampolgárok jogi státusza

A magyar fórumokon – és bizonyára más Kelet-európai országok fórumain is – az egyik legégetőbb téma. Hogyan garantálhatja Nagy-Britannia több százezer, vagy akár milliós mértékű európai bevándorlás korlátozását? Az egyik módszer a lakosok összeírása és a kitoloncolás. Ez viszont uniós és belső angol jogot is sértene. A legvalószínűbb ok az összeírásra a brit hatóságok felkészülése a 2019 utáni időkre, amikor a brit állampolgárság és letelepedés jogának megszerzése nem az ott töltött idő függvényében vagy az uniós állampolgárság szerint fog alakulni. Szerencsére ez a téma adott teret a két fél közti legszélesebb együttműködésre, hiszen egyik fél sem akarta az polgárai jogainak csorbulását. Az Unió törekedett a maximális viszonosságra a britekkel, a területén élő több mint egymillió brit jogainak biztosításáért. A jelenleg Egyesült Királyságban élő EU-s bevándorlókra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint eddig. Az ott letelepedők ugyanazokat a jogokat élvezhetik, sőt a közvetlen családtagok (partner/házastárs, gyerekek) is csatlakozhatnak, azonban a tágabb értelemben vett további családtagokra a később érvénybelépő nemzeti törvény fog vonatkozni. A folyamat fölött az Európai Bíróság (ECJ) bábáskodhat, elbírálva az egyes eseteket a saját esetjoga alapján. Ez a pont a keményvonalas Brexitereket a politikai ellenállás felé sodorta.

Az észak-ír kérdés

Az észak-ír (vagy csak ír) kérdés Európa egyik legtovább elhúzódó és legvéresebb konfliktusa volt a 20. században, oly mértékben, hogy sokáig a terrorizmus szinte egyet jelentetett az ír merényletekkel, amelynek az 1998-as Good Friday Agreement vetett véget. Ugyan a Brexit-kampány során is felmerült a kérdés, hogy mi lesz az angol jogban „devolúcióként” értelmezett, a brit parlamenttől „származtatott”  vagy „átutalt” jogokkal és limitált „autonómiával” rendelkező területekkel, azonban Boris Johnson vagy éppen Nigel Farage általában gyors hadarással terelte el a témát. Szerintük ugyanis Skócia, Wales, vagy az Észak-Ír területek hűségesen követik és tiszteletben tartják az egységes „brit nép” akaratát, hiszen például Skóciának 2015-ben nyílt már alkalma arra, hogy kilépjen az Egyesült Királyságból, amiből aztán visszatáncoltak és az egységet választották. A Nicola Sturgeon és a Skót Nemzeti Párt által képviselt Skócia ezzel szöges ellentétben az EU része kíván maradni. Hasonlóképp a tárgyalás első szakaszában sokat említett és sok fejfájást okozó észak-ír rész is megtalálta a kibúvót. Az észak-íreket a kormánnyal szövetséget kötő DUP képviseli, mintegy bizonyítva a britek iránti hűséget. Az EU tagállam Írország azonban teljes mellszélességgel, nemzeti ügyként tekintett az Ír és Észak-Ír területek közti határ átjárhatóságára. A kemény határ az EU-ból való kilépés teljesen egyértelmű következménye lett volna. May-t azonban sikerült meghátráltatni, – ironikusan a 27 ország erejével – és engedményekre kényszerült. Észak-Írország – a Brexit esetén – teljesjogú tagja maradhat így az egységes piacnak, megőrizve a szabadhatárokat. Ez a helyzet aránytalan előnyökhöz juttatná Belfastot, a régió központját, és egyfajta átjárót képezne a szigetország és az Unió közt.

Az írek átjárója. Kép forrása: Google Earth

A megállapodás Theresa May számára átmeneti nyugalmat jelentett, hiszen látszólag megmentette a belpolitikai szégyentől és biztosította a brit kormány álláspontját a belső és külső ellenzékével szemben.  Azonban a keményebb kilépést támogató toryk, a maradást támogató tory lázadók, a Munkáspárt, és az Alsóház összességében elégtelennek találták a megállapodást, így May lehetett Cameron után az újabb miniszterelnök aki üreskézzel ment haza Brüsszelből.

Theresa May és Jean-Claude Juncker. Még felhőtlen az öröm. Kép forrása: CNN / Getty Images

A bejegyzés saját vélemény alapján készült, törekedve a közelmúlt eseményeinek összefoglalására. Részletes bibliográfiát az egyes témákhoz a szerző emailben tud ajánlani