UKpoliticalblog


2019.ápr.10.
Írta: UKpoliticalblog 4 komment

Brexit: A nagy meccs - rájátszással

Több brit politikai sajátosságra is fény derült, miután az alsóház múlthéten elfogadta az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésének halasztását (420 szavazattal a 110 ellenében). A brit parlamentben végre vegytisztán elkülönültek a különböző megoldásokat blokkoló kisebbségek a "kemény-brexiter"…

Tovább

A megállapodástól az alsóházig - december elején ismét fordulhat a Brexit-folyamat

Theresa May brit kormányfő kijelentése alapján a Brexit egyezmény elérhető közelségbe került, épp ezért már múlt hét szerdán a brüsszeli tárgyalásokra utazott. Csütörtök estére átmeneti lépéseket tettek a felek zárónyilatkozat irányába, pénteken ezt követte az Európai Unió sebtében összehívott…

Tovább

Lassan győz a "no deal" brexit a nép akarata ellen

Ebben a hónapban is bővelkedhettünk a brit politikai hajtűkanyarokban. Október 17-én joggal várta a sajtó és a közvélemény a megoldást Londontól és Brüsszeltől, azonban az utolsó pillanatban sem sikerült megegyeznie a feleknek az észak-ír határról. Így tehát felkészülhetünk a "no deal" Brexitre,…

Tovább

Theresa May brit miniszterelnök bajba kerülhet Orbán Viktor miatt

A brit konzervatívok korábban támogatásukról biztosították a magyar kormányfőt és pártját. A Sargentini-jelentés következtében azonban borulhatnak az Európai Parlament pártjainak erőviszonyai, az értékek mentén kialakult szavazás pedig a brit belpolitikára is hatást gyakorolt. Theresa May brit…

Tovább

Theresa May füstbe ment terve és az előkerült orosz ügynökök

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyre közelebb kerülnek az októberi EU-s csúcshoz, amikor is eldőlhet, hogy a britek megegyeznek-e az unióval, vagy megegyezés nélkül zuhannak ki jövő év áprilisában. Az őszi politikai szezon ezzel el is kezdődött Nagy-Britanniában. Azonban a brit konzervatív…

Tovább

A britek készülődnek a második népszavazásra

A Telegraph értesülései szerint az EU-ból érkező munkavállalók megőrizhetik jelenlegi státuszukat. A bevándorlókkal kapcsolatos hirtelen irányváltásnak az oka vélhetően a sorozatos botrányok okozták és a közös félelem, mely szerint nem lesz elég munkavállaló az országban a brexit-folyamat…

Tovább

A brit kormány szerint a „no-deal” már a legvalószínűbb forgatókönyv. A szigetországban egyre nagyobb teret hódít a bizonytalansággal elterjedő politikai radikalizmus

Visszatekintve a politikai félévre, nehéz elképzelni hogy a nagy brexit-őrület mellett a brit politikusoknak foglalkozniuk kellett az ország kormányzásával is. A parlamenti munkaidőszakban öt brexit törvényt sikerült keresztülvinni, valamint tizenegy nem brexittel kapcsolatos, ám igen csak fontos…

Tovább

A britek élelmiszer-tartalékokat halmoznak fel – valós veszéllyé vált a megegyezés nélküli kiszakadás, a „no deal” brexit.  

A britek kilépési tárgyalásai az elmúlt napokban finoman szólva sem alakultak túl rózsásan az Európai Unióval. A héten odáig fajultak az események, hogy hivatalosan is bejelentésre került a kormány részéről, hogy az országnak készleteket kell felhalmoznia a „no-deal” brexit, azaz a megegyezés…

Tovább

A brit politikai válság kiéleződött: May széteső kormánya és Trump botrányos látogatása

Az elmúlt hetekben olyan turbulenciával történtek a szigetország belpolitikájában a fordulatok, hogy azt napról napra is nehéz volt követni, nemhogy egy átfogó képet alkotni róla. Ahogy a válságot megelőző posztban is írtam, valamennyire sejthető volt, hogy egyszer csak felrobban a May és a hard…

Tovább

Theresa May kétfrontos háborúja a mérsékelt Brexitért

Theresa May az EU vezetőivel tárgyal. A tárgyalások legalább októberi húzódhatnak. (Reuters) Június elején egy Brexit-ellenes kampány indult az Egyesült Királyságban, melyet a Best for Britain indított egy új népszavazás kiírásáért. A „remainerek” új erőt gyűjtve, csaknem 70 választókerületben…

Tovább