UKpoliticalblog


2018.aug.23.
Írta: UKpoliticalblog Szólj hozzá!

A britek készülődnek a második népszavazásra

A Telegraph értesülései szerint az EU-ból érkező munkavállalók megőrizhetik jelenlegi státuszukat. A bevándorlókkal kapcsolatos hirtelen irányváltásnak az oka vélhetően a sorozatos botrányok okozták és a közös félelem, mely szerint nem lesz elég munkavállaló az országban a brexit-folyamat…

Tovább

A brit kormány szerint a „no-deal” már a legvalószínűbb forgatókönyv. A szigetországban egyre nagyobb teret hódít a bizonytalansággal elterjedő politikai radikalizmus

Visszatekintve a politikai félévre, nehéz elképzelni hogy a nagy brexit-őrület mellett a brit politikusoknak foglalkozniuk kellett az ország kormányzásával is. A parlamenti munkaidőszakban öt brexit törvényt sikerült keresztülvinni, valamint tizenegy nem brexittel kapcsolatos, ám igen csak fontos…

Tovább

A britek élelmiszer-tartalékokat halmoznak fel – valós veszéllyé vált a megegyezés nélküli kiszakadás, a „no deal” brexit.  

A britek kilépési tárgyalásai az elmúlt napokban finoman szólva sem alakultak túl rózsásan az Európai Unióval. A héten odáig fajultak az események, hogy hivatalosan is bejelentésre került a kormány részéről, hogy az országnak készleteket kell felhalmoznia a „no-deal” brexit, azaz a megegyezés…

Tovább

A brit politikai válság kiéleződött: May széteső kormánya és Trump botrányos látogatása

Az elmúlt hetekben olyan turbulenciával történtek a szigetország belpolitikájában a fordulatok, hogy azt napról napra is nehéz volt követni, nemhogy egy átfogó képet alkotni róla. Ahogy a válságot megelőző posztban is írtam, valamennyire sejthető volt, hogy egyszer csak felrobban a May és a hard…

Tovább

Theresa May kétfrontos háborúja a mérsékelt Brexitért

Theresa May az EU vezetőivel tárgyal. A tárgyalások legalább októberi húzódhatnak. (Reuters) Június elején egy Brexit-ellenes kampány indult az Egyesült Királyságban, melyet a Best for Britain indított egy új népszavazás kiírásáért. A „remainerek” új erőt gyűjtve, csaknem 70 választókerületben…

Tovább

A transzkontinentális kereskedelmi háború és a Brexit belpolitikai állása

Donald Trump és döntésének következményei a brit politikában

  A brit politika egyre nagyobb hatással van életünkre, egyre relevánsabb lesz nekünk, magyaroknak. A múlt hét elején kiderült hányan is vagyunk az Egyesült Királyságban. A statisztikai adat csaknem 100.000-re teszi a magyarok számát. Valójában sejthető, hogy csak Londonban többen élünk, mint…

Tovább

Nem csak a skótok végezhetnek a Brexittel.

Fejetlenség a brit parlamentben: szétszakadó pártok.

A Munkáspárt széthúzása A Brexit népszavazás óta 23 hónap telt el, és alig 10 hónapja maradt a briteknek a megfelelő szerződés kiharcolására és a kereskedelmi viszonyok kialakítására. Az EU-t a tárgyalásokon képviselő Michel Barnier szerint nagyon kevés előrelépés történt az első fázist lezárta…

Tovább

Ma ismét szavaznak a britek: helyi választások – 2018 (Local Council Elections)

Az Egyesült Királyságban helyi választásokat tartanak, ahol eldől, hogy melyik nagy párt tudhatja magáénak végül a lakosság szimpátiáját és egy előzetes képet kaphatunk arról, hogy hogyan dőlhet el a továbbiakban a Brexit sorsa, vagy jobban mondva milyen Brexitet is kapunk a végén. A harc két…

Tovább

Bevándorlási botrány és ellentmondások övezik a brit önkormányzati választások hajráját

A héten Theresa May és a konzervatív kormány belekavarodott egy olyan elharapódzó botrányba, amely sok kelet európai és kint élő honfitársaink számára is aggodalomra adhat okot. Ez az ügy az úgynevezett Windrush-generáció deportálása volt. A Windrush-generáció alatt értendő…

Tovább

Durvul a kampány az Egyesült Királyságban: az önkormányzati választások a tét

A Szkripal-akták vége (?)

Európában nem csak a magyarok döntenek a következő pár évre a demokratikus berendezkedés mibenlétéről. A britek épp a május 3-i helyi önkormányzati választásokra készülnek (local council elections). Az elmúlt két hét sárdobálással és Szkripal-üggyel teli politikai…

Tovább
süti beállítások módosítása