Július végén együtt aggódhattak a piacok és a világ nyugati politikusai – talán egy Donald kivételével – az újabb populista politikus hatalomátvétele miatt, Boris Johnson ugyanis 4 év párton belüli harc után az Egyesült Királyság miniszterelnöke lett, leváltva ezzel Theresa May-t a Konzervatív Párt éléről. A szigetország politikai életével kapcsolatos legnagyobb kérdés Johnson kormányra kerülésével ugyanaz maradt, mint elődénél: meg tud-e birkózni azokkal az akadályokkal mint May? Képes-e jobb alkuszként kedvezőbb pozíciót kiharcolni az országnak – és ezáltal magának is a párton belüli politikában?

A nagy ábrándok kapujában és a világ hét legnagyobb hatalmának egyik vezetőjeként: Boris Johnson. (Kép: Reuters)

May cipőjében

Johnson ugyanis hiába győztele a mérsékelt konzervatív iránynak tekinthető May-féle szárnyat (benne az olyan tehetséges politikusokkal mint korábbi vetélytársa, Hunt) a párton belüli viszonyok alig változtak. Nagyjából fele-fele arányban vannak a mérsékeltek a radikális kilépők híveihez képest, viszont egyre többen szivárognak át a LibDem, vagy kacsintgatnak épp a teljesen radikális Brexit Párt felé. A Konzervatív Párt tehát ugyanúgy a szakadás szélén van, miközben Johnsonnak ugyanazokra a kérdésekre kell választ találnia, mint 2017-ben May-nek: megegyezést köthet az EU-val a határok és a kereskedelem összeomlásának elkerüléséért, meg kell oldania az észak-ír és Írország határán az akadálymentes forgalmat, és megkötni az október 31-i dátum után EU-ból kiszakadó vagy kilépő ország új kereskedelmi egyezményeit.

A „no deal” szituáció elkerülése vagy előidézése ?

A CBI (a Brit Iparosok Szövetsége) arra kérte Johnsont, hogy az új miniszterelnök első dolog a biztos kereskedelmi egyezmény létrehozása legyen, amely biztosítja az EU-val való töretlen kereskedelmet. Johnson azonban azonnal Tusk és a Bizottság ellenállásába ütközött kora augusztusban, hiszen fény derült az addig is egyértelmű helyzetre;

A szélsőséges brexiterek és Johnson azonban épp ezt a May-féle alkut utasították el a parlament alsóházában, négyszer is az elmúlt évben. Johnson kijelentései amúgy sem voltak kedvező hatással a gazdasági kilátásokra: a font 27 hónapos mélypontra került a dollár árfolyamával szemben, az euro-val pedig majdnem azonos szintre került. Johnsonról tehát hamar kiderült, hogy a gazdasági realitások nem kötik meg a kezét, és a korábbi beszédeiben megfogalmazott irányt tartva ő akarja szabni a feltételeket az EU-nak, kerüljön az akármibe. Ha Johnson betartja az ígéretét, még a 39 milliárd fontos kilépési díjnak is búcsút inthet az EU, ha nem állapodnak meg a felek még időben legkésőbb október 31 előtt.

Az EU-nak azonban akadt egy másik ütőkártya is a tarsolyában, ez pedig a korona uniójával egyidős ír-kérdés. A majdnem fél évszázados-évszázados ír-angol polgárháborús időszakot csak 1998-ban zárta le a nagypénteki egyezmény, melyre mindkét ország EU-s tagsága jelentett garanciát. Az újonnan felépülő határok azonban kirobbanthatják a konfliktust. Idén áprilisban lövöldözések, gyújtogatások és egy újságíró halála emlékeztette Belfast lakosait az IRA napjaira.

Az EU a polgárháború elkerülésére találta ki a „backstop” vészmechanizmusát amely félig benntartaná az észak-ír részeket az uniós kereskedelemben. Johnson azonban épp azzal a kijelentésével okozott korábban botrányt, hogy teljes digitalizációval és robotizációval lehetne elkerülni a backstopot. A „backstop” elvetéséről szólt július végén az első alsóházi felszólalása is, melyben a szigeten élő EU-s polgároknak is megígérte a jogaik védelmét – bár egyelőre csak szóban. Ezt az EU-nak is megüzente, mondván, az észak-írek is a koronához tartoznak és az ország nem erre szavazott, a backtop tehát anti-demokratikus. Johnson ezt követően a G7-ig bezáróan körutat tervezett, hogy jobb belátásra bírja az EU vezetőit.

Sikerülhet az ami May-nek nem ment?

Az első jelentősebb találkozó Angela Merkellel történt, a sajtó pedig meglepődött Merkel „puha” hozzáállásán. A Bizottság korábbi, kemény hangjaival szemben ugyanis Merkel nyitott volt a konstruktív új ötletekre, és Johnsonnak azt javasolta, hogy a G7-ig dolgozzon ki egy olyan új tervet ami egyfajta menetrendként szolgálhat az EU és az Egyesült Királyság közti új kapcsolat kidolgozására. Merkel tehát megbontotta az EU egységét és így Donald Tusk-ot is kényelmetlen szituációba hozta. Tusk mindig a Bizottság kemény álláspontját hangoztatta, mely szerint az EU egy betűt sem hajlandó változtatni a megállapodás tervezeten, főleg nem az EU tag Írország érdekeit védő backstopon. Johnson a sajtó felé láthatóan örömmel fogadta Merkel szavait. Az EU-s tárgyalásokat nézve azonban korántsem példátlan, hogy amíg a mézesmadzagot Németország jelenti a furkósbot szerepét Franciaország tölti be. Ráadásul a vezető országok vezetőivel egyeztethet Johnson, a megállapodást az EU-val kell megkötnie, a Bizottságon keresztül.

A backstop csak tartalékmegoldás Merkel szerint, Johnson szerint viszont el kell távolítani, hogy folytathassák a tárgyalásokat.

A német kancellárral történt találkozó után Emannuel Macron francia elnök következett aki Johnson-t kioktatta az észak-ír helyzet lehetséges következményeiről, és így a backstop elengedhetetlen létéről. Macron szerint az alkotmányos válság instabil helyzetet teremthet a szigeten és így európai krízissel fenyeget a „backstop” megállapodásból való eltávolítása. A BBC elemzője, Iain Watson szerint a francia elnök nem az EU keménylegényét játszotta, hanem egyszerűen kifejtette Johnsonnak Franciaország álláspontját a kérdésben.

A feszült hangulatú megbeszéléseken került sor Johnson újabb PR-húzására amikor Macron asztalára tette a lábát. (Kép: Reuters)

A biarritz-i G7 találkozón - két Donald között

Macron és Merkel a bizonytalan taktikával nyitva hagyta az ajtót egy újfajta terv kidolgozásához, még ha Johnson eltökélten fenyegetőzik is az október 31-i kemény kilépéssel. A brit miniszterelnök a G7 csúcstalálkozó előtt azt nyilatkozta válaszként Macron leckéire, hogy készen áll ismételten a no deal bekövetkeztére és nem fogják kifizetni abban az esetben a 39 milliárd fontos kilépési összeget a tagországoknak. Sőt, a találkozó előtt Johnson azt a nevetséges gondolatot is megszellőztette, hogy a backstop kiiktatását egész Írország kiléptetésével oldanák meg, időlegesen elhagyva az EU-t, amely így Nagy-Britanniához csatlakozna.

Donald Trump amerikai elnök hozta viszont a fordulatot a  tárgyalásokban, aki eddigi mindennél nagyobb kereskedelmi megállapodást kötne a britekkel – amennyiben az ország nem állapodik meg az EU-val. Trump bátorítja is Johnsont arra, hogy hagyja ott az egész EU-t és legyen az USA teljesértékű partnere. A lakosság körében ugyan nagy jelentőséggel bír az amerikai-angol különleges kapcsolat szentimentális jelentősége, azonban egy politikusnak számolnia kell a realitással is. A „gyarmati státuszért” aggódó politikai hangoknak pedig annyi valóságalapja lehet, hogy a brit piacot teljes egészében eláraszthatják az amerikai termékek, melyekkel új, enyhébb szabályzások is érvénybe léphetnek – például az élelmiszerek minőségellenőrzésénél. Az amerikai jelenléttel bekövetkezhet a régóta emlegetett brit egészségügy privatizációja is.

Egymásra mutogatnak. (Kép: Dylan Martinez/Reuters)

A brit-amerikai viszony koránt sem felhőtlen a klímakérdés és az iráni válság tekintetében sem. Erről a jelenségről is ír a Politico, amikor Johnson két Donald dilemmájára került sor. Az egyik oldalon ott van a britekhez közel álló nyugati országok sora, ahol törékeny megállapodás vezethet a sikerhez Donald Tusk által, a másik oldalon pedig a legnagyobb hagyományos katonai szövetséges, amelynek elnökét, Donald Trump-ot nem szabad magára haragítania. Az amerikai elnök például visszahívta volna Putyin Oroszországát a vezető országok tanácskozására. A Szkripal-mérgezések miatt Oroszországot hevesen bíráló Johnson azonban kizárt dolog hogy ezt támogatta volna, az amazonas-i esőerdő ügyében például Macron mellett állt.

Johnsonnak tehát két óriási, nyugati blokk között kell evickélnie és megtalálnia a megfelelő megoldást az országnak, amiből a legjobb esetben az elődjét felülmúló, amerikai egyezséggel is záruló brexit lehet, a legrosszabb esetben október 31-ét követően egy súlyos recesszió és politikai, alkotmányos válság felé tartó ország rémképe sejlik fel. Katya Adler, a BBC európai ügyekkel foglalkozó szerkesztője szerint két táborra oszlik jelenleg a brexitet véleményező politikusok és elemzők serege . Az egyik tábor szerint Merkel és Macron lehetőséget adott Johnsonnak egy új terv kidolgozására, a másik tábor szerint viszont az EU nem puhult el és ugyanúgy a végső dátumig sodorja a halogatással majd a szigetországot és jelenlegi miniszterelnökét. Johnson azonban nem fél a „no deal”-től, amire most már az EU legnagyobb tagországai is készen állnak. A kérdés hogy kit okolnak majd a választók a brexit sikeréért vagy bukásáért a legközelebbi választásokon.