Boris Johnson az Egyesült Királyság új miniszterelnöke - mire számíthatunk?

Eljött a pillanat, amit Theresa May volt kormányfő lemondásakor már szinte biztosra lehetett venni. Boris Johnson ex-újságíró, ex-főpolgármester, ex-külügyminiszter és a Brexit VoteLeave kampányának arca lett az Egyesült Királyság új miniszterelnöke.

pa_borislaunch_2_n3inqx.png

Boris Johnson a Konzervatív Párt új vezetője és az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. (Kép: PA)

A blog indulásakor még csak kósza hangok voltak azok a politikai vélemények, melyek szerint Johnson taktikusan lépett vissza a 2016-os párton belüli versenyen. A közvélemény már akkor latolgatta az állandóan kócos hajú és botrányos magánéletű fenegyerek esélyeit a Downing Street 10-re. David Cameron-t azonban akkor May követte, aki bevállalta a referndumnak megfelelő brexit véghez vitelét. Az EU szigorú és következetes tárgyalási feltételei és az alsóházi parlamenti párton belüli szélsőségesek – tulajdonképpen Johnson támogatóinak -  ellenállása azonban megtörték a May-be vetett bizalmat.

Theresa May számára az jelentette a kegyelemdöfést, amikor az EP választásokon a Nigel Farage által vezetett Brexit Párt fölényes győzelmet aratott a Konzervatív Párt kárára. A párt támogatottsága jelentősen gyengült, hiszen immár kénytelen volt beismerni a vezetés, hogy nem tudja végrehajtani időben a kilépést, May pedig október 31-ig kért haladékot az EU-tól. A konzervatív párttagok így joggal érezhették, hogy változás kell, ha csak nem akarják hogy Faragék egy jelentéktelen klubbá zsugorítsák az ország legrégebbi politikai pártját. Kérdéses, hogy az új, radikálisabb konzervatív párt mennyire idegeníti el a mérsékelt szavazókat, és hogy Johnson mennyire tudja felvenni a versenyt Farage-al a brexiter szavazókért.

hattal_az_ep-ben_2.JPG

Megerősödött a Brexit Párt, amelynek képviselői a nácikhoz hasonló demonstrációhoz folyamodtak az EP-ben. (Kép: Mike Harding - Facebook)

Az igazi politikai túlélő: Boris Johnson

Johnson az elmúlt években szerencsésen játszotta ki a lapjait; a May-kabinetben a külügyminiszteri pozíció buktatóit (Ratcliffe-ügy) épp hogy kikerülve hagyta, hogy a párt mérsékelt szárnya kivérezzen a brexit küzdelemben. May bukását követően pedig könnnyűszerrel filézte ki konkurens, régi harcostársait és kevésbé esélyes vetélytársait. A felmérések és a fogadóirodák a kezdetektől fogva Johnsont emlegették mint potenciális győztest. A riválisainak palettája a harc kezdetén igen színes volt. A kezdetekben még ott volt Michael Gove, akivel együtt vezették a VoteLeave uniós kilépési kampányt. Júniusban hirtelen előkerültek egyes bizonyítékok Gove-ról, amint kokaint fogyasztott. A környezetvédelmi minisztert próbálták többen is mentegetni azzal, hogy ‘mindenki szívott életében egy-egy füves cigit’, végül kiszállt a küzdelemből. Érdemes megemlíteni Rory Stewartot, aki annyira mérsékelt volt a versenyben, hogy a TV-s vita közben azt gondolhatta az átlag néző, hogy rossz pártban kötött ki a fiatal és ambíciózus politikus. Stewart végül a (May emberének számító) mérsékelt Dominic Raab és Sajid Javid belügyminiszterhez hasonlóan nem rendelkezett akkora támogatással mint Jeremy Hunt külügyminiszter és Boris Johnson. A versenyt végül a párt szavazatainak kétharmadával Johnson nyerte, így a királynőtől ő kaphatja meg a felkérést a kormányzásra.

Johnson útja a hatalomig…
…címmel jelentett meg egy érdekes összefoglalót a Guardian, amely kapcsán magunk is lamentálhatunk az új és különös figura személyiségén.

dafydd_jones_guardian_a_fiatal_boris_johnson.jpg

Johnson fiatalon (Kép: Dafydd Jones - Guardian)


Johnson a gazdagok magániskolájából, Etonból került ki, ahol iskolatársa volt az összes későbbi ‘valamirevaló’ politikusnak. Leginkább David Cameront emlegetik az újságok, mint osztálytársát és későbbi miniszterelnököt ebből az időszakból. Később Brüsszelbe költözött, ahol az Al nevet lecserélte Borisra. A 19. század nagy konzervatív alakjához, Benjamin Disraelihez hasonlóan a saját családjának török, balkáni eredetén keresztül kezdte érdekelni az Európai Unió, Európa történelme és a politika. A házassága révén jó kapcsolatokat szerzett és a Times-hoz került újságíróként. A kitalált sztorijai és a telefonos fenyegetései miatt azonban kirúgták, majd kis idő után a Daily Telegraph-hoz került, ahol jelenleg is publikál kisebb, ideologikus hangvételű cikkeket. A Spectator cikkírója, majd szerkesztője is lett, miközben az első képviselői mandátumát is megszerezte. Később az újból létrehozott főpolgármesteri pozíciót szerezte meg, aztán eljött a nagy pillanat – a Brexit-kampány. Johnson ekkor Gove-al és Priti Patellel buszozta be az angol vidéket és ez a kampány (és az erre épülő médiakampány) jelentette a mai népszerűségének alapjait. Annak ellenére hogy több interjúban – pl. az Andrew Marr show-ban – kíméletlenül kifaggatták a múltjáról, válaszként pedig csak motyogni tudott, Donald Trumphoz hasonlóan nem esett csorba a “néphős” imidzsén, a May-kabinetben való szerepvállalása egészen a külügyminiszteri pozícióig vitte. May és a belső ellenzék között azonban hamar elmérgesedett a helyzet, Johnsont pedig igyekeztek kiiktatni, amire remek alkalmat adott a politikus parodisztikus és megbotránkoztató személyisége. Már a volt gyarmati országokban tett látogatásaikor is bebizonyosodott, hogy Johnson nem egy diplomata, azonban a média ráharapott a Ratcliffe-ügyre, ami a mai napig egy érzékeny pontja a brit és iráni viszonynak. Johnson egy médiában tett elszólalást követően ugyanis ráterelte a gyanút Nazanin Zaghari-Ratcliffe-re, akit kémkedés vádjával bebörtönzött és megkínzott az iráni forradalmi gárda. A segélyszervezeti dolgozó kémügye a mai napig nem tisztázódott, azonban Johnson kénytelen volt nem sokkal ezután lemondani a May-kormányból. A pártban tovább politizálva azonban jól helyezkedett, és most úgy tűnik eljött a szélsőséges brexiterek ideje.

pa_ratcliffe.jpg

Az irániak által bebörtönzött brit állampolgár: Nazanin Zaghari-Ratcliffe. (Kép: PA)

Boris Johnson képében könnyen lehet hogy az Egyesült Királyság megkapta a saját Donald Trump-ját.

Erre próbálta legalábbis May felhívni a figyelmet az utolsó beszédében. A július közepén leköszönő miniszterelnök arról beszélt, hogy egy vezető politikusnak ismernie kell a pragmatizmuson kívül a kompromisszumkészséget is. A Johnson vezetői képességeit firtató kétséget több másik képviselő is osztotta a parlamentben. Stewart Wood szerint a kompetencia és a stratégia választja el az Abraham Lincolnokat a Don Quijot-éktól. A mérsékelt konzervatívok miniszterei, úgy mint Philip Hammond pénzügy- és Matt Hancock egészségügyi miniszter pedig egyszerűen kilátásba helyezték lemondásukat. Johnsonnak így nagy valószínűséggel a mérsékeltek bosszújával kell majd számolnia, és azonnal új kormány alakításába kezdhet. Ha képtelen lesz a May által emlegetett kompromisszumos viselkedésre, akkor könnyen a Munkáspárt karjaiba üldözheti saját párttársait és más prominens politikusokat, meccénásokat. A győzelem kihirdetésének pillanatában nem hiába hangzott el a figyelmeztetés a pártrendezvényen:

 “ (…) a korábbival ellentétben legyünk kegyesebbek a soron következő miniszterelnökünkkel”.

Johnson azonban aligha számíthat a puha ellenállásra. A mérsékeltek bosszúján kívül ugyanis joggal hozta fel a Financial Times Johnsonnak az EU-s kilépési tárgyalások problémáját. Az EU ugyanis nem úgy tűnik hogy enged majd a keményvonalas, kompromisszum nélküli brexitet ígérő új miniszterelnöknek. Az Európai Bizottság már a May-kormány válsága alatt elkezdte kidolgozni a vészforgatókönyveket a “no deal” brexit, azaz a megállapodás nélküli kilépés esetére. Johnson új tervezetét és az eddigi eredmények áttárgyalását azonnal elutasították az EU politikusai. Korábban az unió felajánlott egy feltételekhez kötött több éves halasztási periódust. Ez viszont a politikai öngyilkosságot jelentené Johnson és a konzervatívok számára, hiszen a Farage vezette Brexit Párt pont a kilépés elodázása miatt erősödhetett meg. Az októberen túlnyúló minden bizonnyal belebukna a Johnson kormány. Így tehát nem biztos, hogy többet tud majd kicsikarni a brexiter fenegyerek a brüsszeli diplomatáktól, mint May “felvizezett” alkuja.

pa_may_lemond.png

Az EU és a belpolitika közt csapdába eső volt miniszterelnök utolsó beszédében Johnson-ra kacsintott ki. (Kép: PA)

Az ellenzéket vezető Jeremy Corbyn és a brit Munkáspárt túl későn reagált a politikai változásokra. Nagy reményekkel kezdtek neki a nyárnak, mivel úgy tűnik hogy a kapitalista klubnak titulált EU-t ismét a védelmébe vette a baloldal. Jeremy Corbynt sikerült meggyőzni az új referendum szükségességéről. A párt azonban ismét antiszemita botrányba keveredett. A jellemzően baloldali értékeket valló párt ugyanis kiállt az emberi jogok és Palesztina mellett, miközben Izraelt és az izraeli cionista politkát emlegették egyes antiszemita jelöltjeik, úgy mint Lisa Forbes, aki szerint a konzervatívok mögött ott áll a “cionista rabszolgatartó lobbi”. Corbynnak ezért ismét bocsánatot kellett kérnie minden megsértett polgártól és a Munkáspárt így újabb belső vizsgálatra és politikai öncsonkításba kezdett az elmúlt időszakban.

Az iráni kérdés – régi-új konfliktuszóna

ap_trump_es_bojo.jpg

Trump és BoJo kézfogása (Kép: PA)

Az izraeli lobbi kapcsán azonban érdemes megemlíteni mindenképp, hogy a Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök Irán-ellenes törekvéseivel teljes mértékben egyetértő új, konzervatív brit vezetéssel mindenképp sokat nyerne a zsidó állam. Azon kívül, hogy az USA és Izrael hagyományos katonai szövetségesek, az autoriter-jellegű kormányzást folytató Netanjáhú és a hasonlóan aggresszív nacionalizmust támogató politikai szövetségese, Donald Trump amerikai elnök a hathatós fellépés reményében mondták fel az általuk impotensnek tekintett, Iránt csak “kiengesztelő” iráni atomalkut, melynek ötletgazdái hajdanán az Obama-adminisztráció és az EU voltak. A két politikus azonban egyre nagyobb együttműködést tanusítva lép fel és egyre határozottabb szankciókat helyeztek kilátásba a vallási fundamentalisták által vezetett ország ellen, amely hasonlóképp megtorló akciókkal fenyeget. A konzervatív brit külügy Iránnal kapcsolatban eddig hagyományosan atlantista, ám jóval puhább politikát követett. A miniszterelnöki székért folytatott versennyel egyidőben érdekes módon az iráni hadsereg elfogott két brit tanker hajót, amely tiltott terület felé vette az irányt. A britek a nemzetközi jognak megfelelően bíróság felé fordultak – ebben az ügyben még Jeremy Hunt volt az illetékes. Johnson pozícióba kerülésével viszont sok minden megváltozhat. Trump és Johnson ugyanis személyesen is jó kapcsolatot ápolnak azon kívül, hogy a briteket és amerikaiat Churchill óta (akiről Johnson életrajzot is írt) összeköti a “különleges kapcsolat”. Trump Farage-al is jó kapcsolatot ápol, azonban tetszik neki, hogy a “britek Trumpjaként” kezdik emlegetni Johnsont. A közelgő Johnson-Trump-Nethanjáhú háromszög sokkal aggresszívabb fellépést érhet el, mellyel a partmenti zsidó állam létét fenyegető fundamentalista perzsa államot Izrael érdekeinek megfelelő keretek közé szoríthatják. A brit parlament egyelőre aggódva tekint Johnson miniszterelnökségére. Ha forrófejű pragmatizmussal közelíti meg Iránt és a tankerek ügyét, abból akár háborús helyzet is kerekedhet. Ez politikailag kedvező lenne az izraeli miniszterelnök számára, aki azzal dicskedett nemrég, hogy Izrael az egyetlen ország, amely irániakat gyilkol.

Johnsontól tehát egyelőre nem tudni hogy mit várhatunk – politikai bohóc marad vagy előkerül a főpolgármesterként felvillantott technokrata oldala? Kissé komolytalannak hat, hogy az uniós kilépés jelentőségét az aktuális holdraszállás évfordulójához hasonlította. A pártgyűlésen elhangzott “félelmetes feladat” viszont valós és az új Johnson-kormány előtt áll, hiszen a brexiten kívül ott van a recesszió jeleit mutató gazdaság amit rendbe kell tenni, az égető szociális kérdések rendezése, az iráni konfliktus kezelése és a bevándorlás ügye. Egyelőre úgy tűnik, hogy a lelkesítő beszéden túl csak az új kormányalakítás után kapunk választ arra, hogy Johnson melyik formáját nyújtja.

Mit jelent majd Magyarország számára az új brit miniszterelnök?

szijjarto_uk_in_hungary_1.jpg

Akkor még külügyminiszterként - Boris Johnson és Szijjártó Péter (Kép: UK in Hungary - Facebook)

Ugyan Boris Johnson jó kapcsolatot ápol a magyar kormánnyal és Szijjártó Péterrel, ez leginkább a brit konzervatív politikusok és a magyar konzervatív elit jó kapcsolatainak tudható be. Több vészjósló jel is mutatkozik. Ilyen például hogy Johnson a 2016-os népszavazási kampány során végigostorozta a kelet-európai bevándorlókat és pozitív ellenpéldaként az indiai szoftvermérnököket és ausztrál mentősöket említette, bár névszerint Romániát és Bulgáriát szidta leginkább. Egy másik ilyen jel, hogy lemondott a magyaroknak ígéretet tevő Sir Alan Duncan. Kérdés, hogy a May által összehozott bevándorlási előregisztrációs rendszer mennyiben változik a hard brexit során és mit jelent ez majd a magyarok számára. Johnson ugyanis a pontozás alapú rendszert vezetné be az EU-s bevándorlók számára is. Ez gondot jelenthet a nem regisztrált, idénymunka jelleggel kint élő magyaroknak, akik nem tudják bizonyítani kint tartózkodásukat öt évig visszamenően. Úgy tűnik hogy a magyar kormány komolyan vette végre ezt a feladatot, és az eddig csak államtitkári pozícióban dolgozó Takács Szabolcs Ferencet nevezték ki brexit ügyi miniszteri biztossá. 93.000 magyar tartózkodik kint hivatalosan. A jelenlegi ONS statisztikából 23.000 magyar igényelt csak letelepedési státuszt. Minden jel a hard brexit felé mutat, így a magyar kormányra két feladat vár: 1.) felkészülni a jogorovoslatra, szélsőséges esetben a kiutasított magyarok visszafogadására, 2.) kezelni a hard brexit gazdasági hatását - Csehország után ugyanis Magyarországot érintheti a legsúlyosabban a kilépés.