Theresa May brit miniszterelnök bajba kerülhet Orbán Viktor miatt

A brit konzervatívok korábban támogatásukról biztosították a magyar kormányfőt és pártját. A Sargentini-jelentés következtében azonban borulhatnak az Európai Parlament pártjainak erőviszonyai, az értékek mentén kialakult szavazás pedig a brit belpolitikára is hatást gyakorolt.

Theresa May brit kormányfő már a sokadik támadást szenvedi el párttársaitól, akik May brexit-tervét, a Chequers-tervet meghiúsítva próbálják a kormányfőt ellehetetleníteni és leváltani a párt vezetéséből. Legutóbb még egy bizalmatlansági indítvány halvány reménye is felmerült a szélsőséges tory képviselők részéről, azonban May és mérsékelt párttársai keményebbnek bizonyulnak, mint kihívói.

afp_orban_es_may.jpeg

Konzervatív rokonszenv. Theresa May és Orbán Viktor kormányfők. (AFP)

A szélsőséges tory képviselők állítólag May akaratával szemben cselekedtek, és az Orbán-rezsim mellett tették le voksukat azáltal, hogy a brit EP képviselők visszautasították a magyar kormányt sújtó szankciókat kilátásba helyező Sargentini-jelentés megszavazását. Más források szerint épp hogy May miniszterelnök akarata volt az, hogy a magyar kormány megfelelő támogatást kapjon a brit EP képviselőktől. Orbán Viktor Magyarországa ugyanis – mint az ex-UKIP-es EP képviselőtől, Nigel Faragetól is megtudtuk – valódi szövetségese lehet a kilépő briteknek, hiszen a magyar fél szava is számítani fog a tagországok együttesen kialakított álláspontjában. A kilépési tárgyalások eredménye a jövőhéten esedékes EU csúcstalálkozón pedig végleg eldőlhet.

Talán mindkét álláspontban rejlik némi igazság, és May előbb sürgette, majd visszakozott Orbánék támogatásától. A belső pártviszonyokra enged következtetni a BuzzFeed pletykaoldal által kiszivárgott, és állítólag brit képviselőktől származó WhatsApp üzenetek is, amelyben a kormányfő erősen kritizálta az Orbánt támogató brit politikusokat, majd arra kért mindenkit, hogy legalább a twitteren ítélje el az iszlám-ellenes, antiszemita és bevándorlókat méreghez hasonlító magyar kormányfőt.

A szerencsétlen politikai baklövést követően, a korábban antiszemitizmussal megvádolt baloldali ellenzéki vezető, Jeremy Corbyn sem volt rest kihasználni a helyzetet. A közösségi médiában szólította fel a brit kormányt és a Konzervatív Pártot arra, hogy hagyjanak fel az antiszemitákat és iszlamofóbokat támogató politikával. Corbyn szerint a magyar kormányfő fasiszta, akit a brit Munkáspárt képviselőinek kötelessége megakadályozni.

 

A Konzervatív Pártot élesen bírálta a brit zsidók esernyőszervezete (Board of Deputies for British Jews). A szervezet elnöke, Marie van der Zyl szerint aggodalomra ad okot, hogy a konzervatív európai képviselők védelmükbe vették a  magyar kormányfőt.

Ezt követően a Brit Muszlim Tanács is felszólalt. Harun Khan szerint

a szélsőjobboldal megerősödésével egyidőben mélységes csalódásra ad okot az, hogy a Konzervatív Párt a magyar szélsőséges kormánnyal tud azonosulni egyes kérdésekben.

Daniel Dalton szerint a szavazás a magyar szuverenitásról és uniós jogról szólt, ezért szavaztak a magyar fél mellett.

 

Orbán mint az új Cameron, esetleg új De Gaulle?

A Sargentini-jelentés legjelentősebb hozadéka, hogy a Fidesz az európai konzervatív pártcsaládtól távol került. A szavazás tükrében az Európai Néppárttól sejthető kiválás lehetőségét is magában hordozza az, hogy a magyar kormánypárt korábbi szövetségesei a jelentés megszavazásakor a magyar párt ellen fordultak az Európai Parlamentben. Orbán Viktortól nem áll távol, hogy új politikai irányba terelje a Magyarország legnagyobb politikai erejét és a legtöbb magyar európai parlamenti képviselőt. Több opció is a miniszterelnök előtt áll, amennyiben úgy dönt, hogy kiszakadnak az Európai Néppárt kötelékéből. A legvalószínűbb és legkézenfekvőbb döntés a David Cameron volt brit miniszterelnök nevéhez is fűződő Európai Konzervatívok és Reformerekhez való csatlakozás volna, hiszen ennek az euroszkeptikus csoportnak a céljai nagyjából egybevágnak az Orbán által hangoztatott „nemzetek Európája” elképzeléssel. 2009-ben David Cameron is hasonló elképzeléssel indította útjára ezt az európai parlamenti pártot, amely egy lazább szövetséget tűzött ki céljául az ’egyre szorosabb unió’ elve helyett. Amennyiben a Fidesz csatlakozik ehhez a párthoz, találkozhat a párt berkein belül lengyel testvérpártjával a Jog és Igazságosság Párttal (PiS), valamint azokkal a cseh képviselőkkel, akik a Sargentini-jelentés ellen szavaztak. Gondot jelenthet, hogy a bevándorlásellenes erőket nem tűri meg a párt, hiszen a német AfD-t (Alternatíva Németországért) és az FPÖ-t (Osztrák Szabadságpárt) sem tartotta kívánatosnak a pártban. Ha ez tehát nem sikerülne, még egy út nyílhat meg a magyar kormány előtt, ez pedig a csatlakozás az Európai Nemzetekért és a Szabadságukért Mozgalomhoz, amely az AfD-t, Salvini-féle Északi Ligát, és Marine Le Pen pártját fogja össze, és amelynek csoportosulása a Nemzet és Szabadság Európája. Még nem tudni biztosan, hogy Orbán Viktor melyik útra lép.

Létezik természetesen számos olyan konzervatív képviselő is, aki a történtek ellenére cseppet sem rejti véka alá , hogy támogatja Orbán Viktor politikáját. Ilyen például a brexit egyik fő arcaként ismertté váló Michael Gove, aki jelenleg környezetvédelmi miniszter a May-kormányban. Állítása szerint szilárd meggyőzödése a kooperatív-diplomáciában van. Szerinte Orbánt és egyes EU-s tagállamokat nem kell a falhoz állítani, hiszen támogatást is remélhetnek a 'renitens' államoktól. A meglepett Andrew Marr sem számított efféle beismeréshez a tory politikustól, aki vélhetően mégis csak a magyar kormány barátja kíván lenni, és a brexit-tárgyalásokon felmerülő egységes EU-s álláspont megtorpedózása miatt támogatja a magyar felet.

 

Miközben a May-kormány újabb és újabb ütéseket szenved el a politikai ringben Orbán miatt, addig a brexit ügyben további mély ütésekre számíthat, az orosz Szkripal-ügyben pedig diplomáciai horogra.

Egy friss Observer felmérés szerint akár 50%-a a brit szavazóknak új pártra szavazna, 35%-uk pedig úgy érzi, nincs olyan parlamenti párt amely képviselné. Életszerűnek tekinthetőek tehát azok az új fejlemények a Liberális Demokraták pártja körül, ahol új néven egy centrista párt programjával próbálnak majd meg mandátumot szerezni a képviselők a következő brit választásokon.

További nehézséget jelenthet May számára, hogy a chequersi feltételeknek megfelelő EU-s alku kivívásával megbízott Dominic Raab állításait – mely szerint minden a megfelelő ütemben halad és csaknem megállapodásra jutottak – EU-s kollégái cáfolták. A Raab és az EU-s főtárgyaló Michel Barnier közti feszültséget az okozta, hogy Raab a beígért 40 milliárdos ’válócsomagot’ visszatartaná. Még további gondot okozhat, hogy a dolgozók polgári jogait egyik fél sem biztosította, így a jogi értelembe vett senkiföldjére kerülhet az az öt millió ember, akinek az életével játszanak – mondta Paul Dreschler, a Brit Ipari Szövetség volt elnöke.

A brexit olyan rossz is lehet akár, mint a 2008-as válság

figyelmeztette Mark Carney a miniszterelnököt. A Bank of England becslései szerint az egész gazdaság és a háztartások is megszenvedhetik a kilépési folyamatot. Ezt azután tette, miután újabb adag no-deal technikai dokumentum látott napvilágot. A megegyezés nélküli kilépésre való felkészülés jegyében publikálta ezt a brit kormány. Az új fejlemények szerint további fennakadásokat okoz majd a határon az útlevél ellenőrzés, valamint nem lesznek EU-kompatibilisek a brit gépjármű jogosítványok.

A kormányfőt volt külügyminisztere, Boris Johnson is támadta a héten. A szélsőjobboldali képviselők többször kinyilvánították akaratukat a jelenleg brexit feltételek kapcsán, és nem titok, hogy Johnsont látnák szívesen May helyén. Johnson azonban magánéleti problémáit követően kissé visszavett a lendületből. A képviselőket arra kérte, hogy hagyják May-t és csak magát a kilépési tervezetet támadják meg. Úgy tűnt, hogy Theresa Mayt ez nem zökkenti ki a sodrából, azonban később nyílt támadást intézett Johnson ellen, akinek elítélte politikai kiszólalásait - legyen szó a pártról, vagy a muszlimellenes politikai megnyilvánulásairól. May-t kifejezetten zavarja, hogy az ő helyére spekulálnak. Szerinte a kihívók nem a fontos dolgokkal, nem a brexittel foglalkoznak, csak az ő személyével. Johnson és a képviselők számára azonban világossá tette

vagy a chequers-i terv fog megvalósulni, vagy a no-deal

- nincs helye más projektnek ebben a rövid hátralévő időben.

Városnézés Salisburyben – orosz kommentárral és parfümmel

epa_szkripal.jpg

Az elmúlt héten további politikai kellemetlenséget okozott May-nek az a diplomáciai kihívás, amelyet orosz részről kapott. Vlagyimir Putyin továbbra sem tagadta, hogy a biztonsági kamera felvételein szereplő orosz férfiak, - akiket Alexander Petrov és Ruszlán Basirovként ismernek a hatóságok - a GRU ügynökei lennének. Oroszország így nyíltan elismeri, hogy az novicsok idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet, mely Szergej Szkripal, és lánya, Júlia ellen irányult, akár hozzájuk is köthető. Ennek kikarikírozására került sor az orosz állami médiában, ahol az orosz médiagépezet atyaúristene, Margarita Simonyan fogadta a feltételezett orosz elkövetőket egy beszélgetőműsorban. Mintha nem is kémügyről lenne szó, és nem létezne európai elfogatóparancs a két férfi ellen, játszi könnyedséggel beszéltek arról a csatornának, hogy ők csak egyszerűen a Salisbury katedrálisra voltak kíváncsiak. Felháborítónak tartották, hogy meggyanusítják őket azzal, hogy kémek, vagy gyilkosok. Egyszerűen felszálltak az egyetlen szombati gépre Moszkvából, hogy több ezer kilométeres út után egy éjszakát töltsenek Salisburyben, és megnézzék a katedrális 123 méteres tornyát. Ezt követően haza is utaztak - állítja a két orosz férfi. Továbbá képtelenségnek tartották, hogy orosz férfiak olyan feminimek legyenek, hogy parfümös üvegben vigyenek idegmérget, hiszen szerintük ez nem illik az orosz férfiakhoz. Egy nagyon rosszindulatú és szarkasztikus történetként fogható fel, amit az orosz állami média a nézők elé tárt. Súlyosabb a valóság, ugyanis a mérgezés helyszínén több ember lett rosszul a napokban, és kórházba kellett őket szállítani. Nem lehet tudni, milyen mértékben szennyeztek az elkövetők az idegméreggel. Az oroszokáltal keltett bizonytalanság azonban tapintható, a brit hatóságok pedig egyelőre tehetetlenek. (Guardian / kép forrása: EPA)

Az RT felvételei alapján a Guardian közlése:

 

 

A hagyományos nagy pártok új politikai csatatere lehet a jövőben London és a főpolgármesteri címért folytatott harc. Sadiq Khan ismét ringbe száll a pozícióért. Politikáját eddig sem leplezte, hiszen nyíltan kiállt egy baloldalinak mondott politikai programmal. A legfőbb kritika vele szemben viszont a londoni lakás és ingatlanárak elképesztő elrugaszkodása, miközben az árakat normalizálandó korábbi programjában beígért lakásprogram nem valósult meg. Khan azonban inkább brexit kérdésben akar újat mutatni: határozottan kiállt egy második brit népszavazás mellett, így a People’s Vote mozgalom programja mellett is.