A brit politikai válság kiéleződött: May széteső kormánya és Trump botrányos látogatása

Az elmúlt hetekben olyan turbulenciával történtek a szigetország belpolitikájában a fordulatok, hogy azt napról napra is nehéz volt követni, nemhogy egy átfogó képet alkotni róla. Ahogy a válságot megelőző posztban is írtam, valamennyire sejthető volt, hogy egyszer csak felrobban a May és a hard brexiterek közti kényszerszövetség, viszont senki nem látta előre, hogy milyen új és izgalmas politikai polarizációhoz vezethet ez a lemondási hullám. A végső politikai felállás végül is nem sokat változott, Maynek sikerült túlélnie ezt a csatát is. A UKIP és a Munkáspárt készülődhet a rajtvonalhoz, miközben a konzervatívok szétszedték egymást.

reuters_atv.jpg

Theresa May igazi politikai túlélő. (Reuters)

Először úgy tűnt, hogy Theresa May a "chequers-i egyezmény”-ként emlegetett álláspontját július 7-én keresztül tudta vinni az ellenálló torykon, és sikerült egy olyan közös okmánnyal előállni, amely a brit álláspont alapjául szolgálhat az EU-val való további tárgyalásokon.

36680577_448284768969072_4453880896973438976_n.jpg

A dokumentumban meghirdetett pontok a következők voltak:

  1. Az Egyesült Királyság elhagyja az EU-t 2019. március 29-én.
  2. A szabad mozgás leállítása és a határok fölötti irányítás visszaszerzése.
  3. Többé nem küld az Egyesült Királyság hatalmas összegeket az EU-nak.
  4. Egy új vállalkozás-barát kereskedelmi modell kialakítása, amely elősegíti, az új szerződések létrejöttét a világ minden részével.
  5. Egy közös Egyesült Királyság-EU kereskedelmi közösség, egy közös szabálykönyvvel, amely az ipari- és agrártermékekre vonatkozik, és ami a munkahelyek számára kedvező.
  6. Elkötelezettség a magas színvonalú fogyasztói, környezetvédelmi és munkavállalói jogok fenntartása iránt.
  7. Parlamenti szavazás minden új szabályról és szabályzásról.
  8. A közös agrárpolitika és halászati politika elhagyása.
  9. A brit bíróságok fennhatóságának visszaállítása az Európai Bíróság fennhatóságának megszüntetésével.
  10. A kemény határok elvetése Észak-Írország, Írország, vagy Észak-Írország és Nagy-Britannia között.
  11. További szoros biztonsági együttműködés annak érdekében, hogy népeinket megóvjuk.
  12. Egy független kül- és biztonságpolitika folytatása, az EU-s és más szövetségeseinkkel szorosan együttműködve.

 

A May által felvázolt pontok nem nevezhetőek nagyon puha brexitnek, mivel elutasítják az ECJ joggyakorlatát, és az egyik EU-s alappillért: a szabad mozgást és szabad munkaerő áramlását. Ugyanakkor hard-brexitnek sem nevezhető, mivel az ország nem szakadna el teljesen az EU-tól, bizonyos közös szakpolitikákat alakítana ki, közös kereskedelemmel. Ez a mérsékelt konszenzus dokumentuma lett, amely végül úgy tűnik, nem hogy a választóknak, de a szélsőséges kormánytagok elképzeléseinek sem felelt meg.

A brexittel megbízott miniszter, David Davis, a kemény Brexit egyik fő képviselője és a tárgyalások eddigi vezetője ezt követően július 8-án lemondott. Lemondó levelében a chequers-i megállapodást okolta. Egyszerűen nem volt róla meggyőződve, hogy az új dokumentum

nem fog majd újabb koncessziókhoz és követelésekhez vezetni a tárgyalásokon.

A miniszter szóvá tette azt is, hogy az egyezmény kidolgozása közben nem kaptak hangot a brexiterek és semmibe vették a véleményüket.

Davis lemondását követte a kilépési részleget vezető miniszter, Steve Baker lemondása.

david_davis_lemondasa_guardian.JPG

Davis lemondása.


A két lemondás felkorbácsolta az indulatokat és felolvasztotta a konzervatívok 2016 óta többé-kevésbé változatlan belső pártviszonyait. May két miniszter elvesztésével azonnal egy új politikai válság közepén találta magát. 48 képviselő összehívása esetén bizalmatlansági indítványt adhatnak be ellene, és szavazhatnak az új miniszterelnök személyéről a képviselők. Maynek viszont ennél sokkal több ellensége van. A korábban Rees-Mogg által emlegetett 70 képviselő a Channel 4 egyik adása után csaknem 80-ra duzzadt a párton belül, akik bármikor May ellen szavazhatnak. A BBC Radio 4 adásában Andrea Jenkyns képviselő azt nyilatkozta, hogy „May-nek mennie kell”, miközben Boris Johnson külügyminiszter azt mondta, amelyik képviselő védelmébe veszi a chequers-i egyezményt az a „sz*rt fényezi”. Nem csoda tehát, hogy a képviselőket szinte azonnal válságtanácskozásra hívták, hiszen Maynek is össze kellett gyűjtenie a csapatait a tory „polgárháborúhoz”. 

A Munkáspárt erre azonnal lecsapott, hiszen az eddigi ellenzéki narratívába kiválóan beleilleszthetővé vált a miniszterek lemondása. Az ellenzéki párt szerint a kormány szétesett és a konzervatívok képtelenek egy megbízható kilépés véghezvitelére.

May elkezdte a soft-brexitereket maga mellé állítani. A kérdés az volt, hogy sikerül végül Hammondékat és Michael Gove-ot maga mellett tudnia, vagy Hammond és a puha brexiterek is elégedetlenek a középutas megoldással és May-t gyorsabban megbuktatják. Hammondék Maynél amúgy is már korábban kopogtattak a hadsereg költségvetésének emelésével, ezért ha Hammond kimondottan nem is, de a puha brexiterek, May emberei, és Gove végül úgy tűnik, hogy May mellett maradtak. Gove különösen gyanús volt, hiszen a kemény Brexiterek képviselőjeként 80 ember ellenében csatlakozott Mayhez, a Rees-Mogg és Johnson féle triót is megbontva. May-t egyébként a koalíciós partner DUP 10 képviselője is sakkban tartotta, hiszen az észak-ír unionisták nélkül nem lett volna meg a tory parlamenti többség.

Davis helyét Dominic Raab vette át. A 44 éves politikus 2010-ben lett képviselő, leginkább pedig a szegények és feministák elleni kirohanásai kaptak reflektorfényt a sajtótól. Raab teljes mértékben May embere, aki a sajtónak is hangsúlyozta, „a tárgyalások igazi vezetője mindig is May volt.” Raabra még várt az alsóházi meghallgatás és Raab saját terveinek felvázolása a miniszteri poszttal kapcsolatban, amikor újabb politikai bomba robbant Maynél: 9-én Boris Johnson is lemondott.

dominic_raab_getty_images_bbc.jpg

Dominic Raab, a brexit új arca. (Getty Images/BBC)

Johnson jól megfontolta a politikai lépést. A Heathrow-botrány és a számos külügyminiszteri fiaskó után végre visszatérhetett arra a terepre, amihez a legjobban ért: a populista belpolitikai harchoz. (A 24.hu egy-két messzemenő politikai következtetést leszámítva egy egészen jó összefoglalót készített Johnsonról.)

bj_resigns_andrew_parsons_guardian.jpg

Johnson ahogy épp lemond. (BBC Politics)

A volt külügyminiszter eddigi politikai karrierje is elég tudatosan épült fel, a Heathrow-botrányból épp jófelé mozdította ki az, hogy Davis lemondott, hiszen ezt követően ő sem képviselhette a mérsékelt brexitet, a népszavazási kampány egyik volt, fő képviselőjeként. Gove példája talán jól mutatja, hogy szélsőségesebb képviselőként is a kormányban lehet maradni, és pontosan Gove erőtlensége az oka, hogy nem volt képes arra, amire Johnson. A volt külügyminiszter így előléphet May kihívójává a toryk között, egyelőre viszont csekély sikerrel. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy May előtt is kivárt Johnson. Akkor a sajtóban azzal gyanúsítottak meg, hogy Cameront saját miniszterelnöki ambíciói miatt buktatta meg, ezért le kellett mondania a miniszterelnöki székért való versenyről. Most talán fordul a kocka.

Johnson a levélben előhozta a régi brexit kampányszólamokat. Elismerte, hogy a pénteki értekezleten az érvei túl kevésnek bizonyultak.

„(...)A kormánynak immár van egy dala, amit énekelhet. A baj az, hogy akármennyire is gyakoroltam a dalt a hétvégén, a szavak a torkomon akadtak.”

Szerinte ugyanis amennyiben követik May tervét

„(…)az ország az a gyarmati státusz felé veszi az irányt(…)”

Johnson újra megerősítette a toryk közti érzést: Maynek mennie kell. May azonban egyelőre elég erősnek bizonyult. Annak ellenére is, hogy további konzervatívok mondtak le ennek következtében a párton belüli posztjaikról: Ben Bradley és Maria Caulfield.

A kormányfő Johnson helyére gyorsan megtalálta a megfelelő embert Jeremy Hunt személyében, aki korábban védte Mayt és egészségügyi miniszterként tartotta a hátát a közvélemény felé, az egészségügyi ellátórendszer válságos állapotát övező sajtóbotrány idején. May akkor megtartotta Huntot, kiállt mellette és ezúttal a külügyi pozícióval hálálta meg a hűséget.

Hunt helyére Matt Hancock került, a kieső pozíciókat pedig May további emberekkel töltötte fel. Geoffry Cox kapott pozíciót, Kat Malthouse kapta Raab korábbi, lakhatás és házépítésekért felelős miniszteri pozícióját és így tovább. May sajnálatát fejezte ki Johnson távozásával kapcsolatban. Azonban a kormányátalakítással sikerült elkerülnie – ideiglenesen – a bizalmatlansági szavazást, sőt, úgy tűnik, hogy árnyékra vetődtek a kemény brexiterek.

A brit kormányfőnek ezt követően rögtön két ügyre is koncentrálnia kellett a politikai viharban: a NATO csúcsra és Donald Trump amerikai elnök látogatására.

Michel Barnier és az EU meglepően Mayt kezdte el támogatni. A brexit tárgyalásokkal megbízott Barnier szerint a 80%-ban már kész a britekkel való megállapodás. Angela Merkel német kancellár pedig szoros kapcsolatot szeretne ápolni az Egyesült Királysággal, legyen bármi a politikai válság végeredménye. Ezek a kijelentések May pozícióját erősítették. A tory kemény brexiterek viszont alig várták már Trump látogatását, aki a találkozó előtt kijelentette, hogy szeretne az ekkor már poszt nélküli Johnsonnal is találkozni, biztosítva ezzel támogatásáról a brexitereket.

A kormányfő távollétében szokatlan PMQ-nak lehettünk szem- és fültanúi, amikor is David Lidington képviselte a kormányt, ahogy Jeremy Corbyn sem volt jelen.

 

 

 

A kiszivárgó brexit kormányirat sem könnyítette meg May helyzetét. A toryk jó ideje húzódó terve az volt, hogy a whitepaper elkészítésével eloszlathatnak minden kétséget. Ehelyett korábban kiszivárgott a 104 oldalas dokumentum, Raab meghallgatása pedig egészen botrányos módon zajlott le, ahol kiderült, hogy az új miniszter maga sincs igazán tisztában a folytatandó politikával, a tervezet válik irányadóvá, amit a média gyorsabban darabokra szedett, mint ahogy abból a képviselők érdemileg fel tudtak volna készülni és kifaggatni Raab-ot.

A kiszivárgott dokumentum itt elérhető.

A dokumentumban előirányzott politika szorosan követi a chequers-i pontokat. Külön fejezeteket tartalmaz az árucikkekre, az ír-határra vonatkozóan, a követendő vámpolitikára, a lazább együttműködésre a brit gazdaság 80%-át érintő szolgáltatási szektorban, végül külön megemlíti a szabad mozgás korlátozását.

Az amerikai elnök látogatásakor a maradáspártiak, valamint puha és kemény brexiter támogatók is demonstráltak. Először Londonban került sor a remainerek és a politikai baloldal demonstrációjára. Ekkor került sor a Trump bébi lufi engedélyezésére is. Az akcióra Sadiq Khan polgármester adott rá engedélyt, kiváltva ezzel a jobboldali Trump támogatók nagy mértékű felháborodását.

 

 

 

A jobboldaliak ezt követően tartották Londonban a Tommy Robinson politikai aktivista és botrányhős melletti tüntetésüket, mint egy válaszként a Trump-ellenes demonstrációra.

 

 

Az amerikai elnök érthető okokból tehát Londonon kívül kerített sort a politikai találkozókra.

Elsőízben Theresa May és Trump találkozójára került sor. Trump már az út előtt botrányt okozott azzal, hogy a Sun-nak azt nyilatkozta, hogy az ő javaslata szerint egyszerűen ki kellett volna lépni az EU-ból, nem törődve a tárgyalásokkal. Később az interjúban pedig Johnsont méltatta, mint nagyszerű képviselőjét az országnak.

 

 

Ez May-t a belpolitikában nagyon kínos szituációba keverte, hiszen épp ez az a forgatókönyv, amelyet a kemény brexiterek javasolnak, May megoldásával szemben. Trump már a NATO értekezleten elismerte, hogy a britek politikai válsággal („turmoil”) néznek szembe és hogy nehéz lesz megoldani az ügyet. A diplomáciai fiaskó még súlyosabbá vált a találkozót követő sajtótájékoztatón, amikor is Trump a korábbi kijelentését egyszerűen letagadta. A méltatlan találkozó a nemzetközi presztízs szempontjából egyszerűen katasztrofális volt a diplomáciai protokollt megszegő látogatásról nem is beszélve.

 

 

Trump ezt követően, még az oroszországi útját megelőzően visszavonult Skóciába, ahol a golfpályáig követték az ellentüntetők. A miniszterelnöktől a Trump birtokkal szomszédos lakókig egészen változatos módokat találtak az elnök látogatásának elszabotálására.

Amíg az ország első minisztere egyszerűen nem találkozott vele, volt aki hatalmas molinót lengetett be az elnök elé egy sárkányrepülőn, volt aki mexikói lobogót vont fel nem messze a birtoktól, és volt aki csak egyszerűen transzparensekkel vonult fel.

A kegyelemdöfést végül maga a brit miniszterelnök adta meg a BBC Andrew Marr showjában, amikor elárulta Marr-nak az amerikai elnök által a találkozón tett javaslatot:

TM: „Azt mondta hogy pereljem be az EU-t!”

Marr: „…beperelni?”

TM: „Beperelni! (…) Ahelyett hogy tárgyalnánk velük, pereljük be őket!”

 

 

May tehát egyelőre sikerrel hárított két fontos politikai konfliktusforrást is. A Munkáspárt viszont a toryk politikai belharcainak következtében megerősödött. 3-4 százalékos vezetést ért el a legutóbbi felmérésekben, miközben úgy tűnik hogy a kilépési válság közepette a UKIP is újraszerveződik. 

A brexit további sorsáról éppen ezekben a napokban döntenek a parlamentben, viszont egyelőre úgy tűnik, hogy a kemény brexitet viszik végig a britek. A kilépési pontokat kiegészítették az EU számára elfogadhatatlan pontokkal, a beszedhető adó és vám valamint az ÁFA kérdésében. A kiegészítések után rögtön le is mondott egy miniszter (Guto Bebb), az eredmény igen szoros szavazáson, 305 a 302 ellenében, valamint 303 a 300 ellenében született meg. A távolmradó képviselők épp magyarázkodnak, úgy mint, Vince Cable. Liam Fox szerint azonban a chequers-i egyezmény még egyáltalán nem "halott”. A Munkáspárt szerint az egész brexit szavazás érvénytelen, hiszen bizonyítékot nyert a VoteLeave választási csalása, amiért 61.000 fonttal meg is bírságolták a kampánycsoportot.  Az EU szerint is inkább érdemes várni egy kidolgozott javaslatra, mint egy késhegyen múló brexitet elfogadni. Biztosat azonban csak a parlament nyári szünete előtt tudunk meg, utána pedig a brexit sorsa egészen őszig várat magára.