Brexit gyorstalpaló-kisokos

Az Egyesült Királyság 2016. június 23-án népszavazással döntött az Európai Unióból való kilépésről. A szavazást és az azt követő nemzetközi jogi és társadalmi folyamatot nevezzük Brexitnek. A 2016 februárjától júniusig tartó kampányban a maradók (“Remain”) és távozók (“Brexiters/Leavers”) a legkülönbözőbb ígéretekkel érveltek igazukért. A Remain a gazdasági katasztrófa rémképét festette a szavazók elé, amíg a Leaverek a szuverenitással és a bevándorlás korlátozásával, valamint a kilépéssel járó gazdasági előnyökről beszéltek a szavazótáboruknak. Végül a modern brit közélet egyik legmegosztóbb kampányában a kilépőknek sikerült kivívnia a kétes értékű győzelmet.

Az ország a szavazást követően politikailag végképp kettészakadt: a kilépők 52%-kal nyertek a vesztes „maradók” táborának 48%-ával szemben. Ezt az eredményt a mai napig elvitatják a szavazás vesztesei. A legfőbb érv általában, hogy a rengeteg kilépésre voksoló szavazat a brit politikai elit ellen szólt, mivel Nagy-Britanniában évek óta egymást érik a válságok, amelyek hevét a különböző lejáratókampányok fűtik a bal- és jobboldali médiumok hasábjain. Ezt alátámasztja, hogy a népszerűségi indexet a kampány során a szavazók körében a 4 pont feletti politikusok vezették (Boris Johnson 4,5, Jeremy Corbyn 4,2, David Cameron 3,5). Amíg a „Remainerek” egy új szavazás megszervezésében reménykednek és küzdenek, addig a kilépők semmi mást nem szeretnének, csak érvényt szerezni döntésüknek. A kilépők között megkülönböztetjük a „puha” kilépésért kiállókat, akik elérkezettnek látják az időt a kilépésre, amit az EU és a szigetország közti tárgyalások útján szükséges elérni. Rajtuk kívül pedig a szélsőségesebb „kemény” brexitereket, akik a szigetország következményekre való tekintet nélküli, azonnali kilépését követelik.

A két tábor kezdeti reményeit a tradicionális politikai pártok megosztottsága egyszerre éltette és törte össze. A kilépők vezetése, – a radikális UKIP-en kívül – a Konzervatív Párt képviselőiből, - a David Cameron volt miniszterelnök ellen lázadó „hátsósorból” állt, nevezetesen Boris Johnson, Priti Patel és Michael Gove hármasából. A kilépőknek jól jött, hogy a maradás-párti Munkáspárt régi szavazói nagy számban csatlakoztak a kilépőkhöz, hiszen a Munkáspárt a múltban euroszkepticizmusáról volt híres, amely csak a 90-es évektől változott meg. Jelenlegi vezetőjük, Jeremy Corbyn is a puha kilépés mellett érvelt legtöbbször a szavazás óta eltelt időben. A maradók számára azonban reményt jelenthet, hogy a konzervatívok másik része a maradás mellett kampányolt, csakúgy, mint a baloldal és az üzleti körök nagyrésze. Ezen kívül, a népszavazás nem bírt kötelező jelleggel a brit parlamentre nézve. A képviselőknek viszont figyelembe kell venniük az eredményt – amennyiben a kerületeik szavazóinak többsége a kilépésre szavazott – ha meg akarják tartani a képviselői állásukat.

A népszavazás szokatlan az alkotmányos monarchiában, mivel a hatalmi ágak nem különülnek el olyan látványosan, mint a kontinentális demokráciák esetében. Éppen ezért a népszuverenitás kizárólag a választott képviselőkön keresztül érvényesül. Ebből kifolyólag pedig a népszavazás különleges jelentőséggel bír a szigetországban.

A kilépés hírére a maradni kívánók pártjának jóslatai igazolódtak be a kezdetekben. Több ezer milliárd font vagyon lett semmivé a tőzsdén, az angol font pedig az euro árfolyamának szintjére eset vissza a valuták sorában. A dühös szavazók gyors válaszokat kerestek a jelenségre. A bevándorló-ellenes bűncselekmények száma megszaporodott, a szavazók elvesztették a türelmüket, és erős nyomást helyeztek a felelős politikusokra. A konzervatív párt széthúzásának fényében Theresa May, Cameron korábbi belügyminisztere vállalta magára a feladatot, hogy miniszterelnökként kivezesse az országot az Európai Unióból. A tory „hátsósor” Michael Gove és Boris Johnson ugyanis lemondtak a miniszterelnöki pozícióért vívott versenyről. Egy 2017 nyarán kiszivárgott levelezés szerint viszont továbbra is meghatározó erőként befolyásolják May politikáját.

tm_and_boris.JPGTheresa May és Boris Johnson. Cameron barátai és egymás ellenségei egy kormányban. Kép forrása: BBC

Az „ideiglenes” brit miniszterelnök is tudta, hogy a kilépést véghez kell vinni a párt túlélésének érdekében, és érvényt kell szerezni a szavazók akaratának. May azonban csak a párton belüli versenyt nyerte meg, nem számított „megválasztott” miniszterelnöknek. A széleskörű támogatás megszerzésének érdekében választásokat szavaztatott meg az Alsóházzal. A Theresa May-t pártoló konzervatívok átütő sikert vártak a választás után – egy „földcsuszamlás-szerű” győzelmet, amelytől ellenzékük elcsendesedik, és amely esetén egy többségében konzervatív törvényhozással kezdhették volna a Brexit-tárgyalásokat. A 2017-es „gyorsválasztások” viszont nem váltották valóra a konzervatívok reményeit. Csalódhattak azok a szavazók is, akik a Munkáspárt győzelme esetén Jeremy Corbynt látták volna szívesen a Brexit sofőrülésében, egy esetleges kilépéstől való visszakozás lehetőségét felvetve. Ugyanis, a szavazatok még kisebb különbséget eredményeztek a két nagy párt között, tovább halasztva a kialakult politikai patthelyzetet. Ezért Maynek a DUP-val (Democratic Unionist Party), a szélsőséges észak-ír párttal kellett szövetségre lépnie (egyes források szerint csaknem 1 milliárd font támogatás ellenében). A kormányfő így megkapta a kormányzás folytatásához szükséges többséget. A párt megosztottsága és belháborúja azonban továbbra is folytatódott.

Az EU-val való tárgyalások a Lisszaboni Szerződés 50. cikk elindítása alapján kezdődhettek el, a brit kormányfő utasítására. A britek fő tárgyalója az Uniós kilépésért felelős biztos David Davis lett, amíg az EU részéről Michel Barnierre hárult a tagországok képviselete. Az 50. cikk értelmében a britek két évet kaptak a kilépésre és az EU-megállapodás megkötésére, tehát – a jelenlegi álláspont szerint – legkésőbb 2019. március 29-én el fogják hagyni az Európai Uniót.

david_davis.JPGDavid Davissel a kilépésért. Kép forrása: Business Insider.

 

A tárgyalások első szakaszában, – 2017 szeptembere és decembere között – felrajzolódtak azonban a még a legelvakultabb brexit-pártiak számára is az EU-megállapodás kritikus pontjainak valós élei, amellyel annyiszor „riogatták” a maradáspártiak a közvéleményt. A Brexitet követően, az infláción keresztül, a gazdasági kockázatok rémálmának lassú valóra válásán, és az egészségügy helyzetének romlásán kívül további három ponton súlyosbodott a tárgyalások következtében a szigetország belpolitikai válsága.

 

A „Brexit-számla”

Az Európai Unió hatalmas mértékű nettó befizetést kapott a britektől. A kilépők becslései szerint 350 millió fontot heti szintre lebontva. Így nem kevés meglepetést okozott a szavazóknak, hogy az Unió képviselői csak akkor voltak hajlandóak a tárgyalásra, amennyiben a britek kifizetik és kárpótolják az Uniót. Miből is áll ez az összeg? Leginkább az előzetes EU költségvetés finanszírozásának hozzájárulásából, az EU-s nyugdíjak és megtakarítások összegéből, valamint a strukturális beruházások és hitelek összegeiből. A legóvatosabb és realistább becslések februárban 60 milliárd eurós számláról szóltak. A konzervatív Jacob Rees Mogg képviselő akár 112 milliárdos összeget is el tudott képzelni. Az EU-val végül közel 40 milliárd fontos összegről állapodtak meg, amelyet a szigetország hitelei, a költségvetési hozzájárulás, az EFB fejlesztései és egyéb kitettségek összegei alkotnak. Nigel Farage felszólalt az Európai Parlamentben az Uniós bürokraták zsarnoki győzelme és May gyengesége ellen. A harag brit részről érthető. Elvégre nem azért léptek ki az Unióból és kérték vissza a jogaikat, hogy továbbra is az Európai Unió döntsön ezekben a kérdésekben.

 

„Uraim csodálatos napjuk lehet. Korán jött a karácsony – örülhettek. A Brit kormány kicsúsztat 50 millió eurót a kilépési tárgyalások részeként, ami – ha jobban végig gondolnak nagyon fura nem igaz? 2016. június 23-a nem csak politikailag volt fontos, hanem az EU-s költségvetés miatt is. 1973-óta az EU-s költségvetés nettó befizetői voltunk minden egyes évben. Majdnem az összes évben a második legnagyobb befizető és 16%-át fizettük a teljes költségvetésnek. De, természetesen távozunk…(…) Nos, én csak annyit mondok ne számítsanak rá, mert úgy gondolom, hogy hatalmas reakciót vált ki a közvéleménytől ez a rendkívüli pénzösszeg (…)” - Nigel Farage EP felszólalásának részletei, 2017. 11. 29.

 

Az állampolgárok jogi státusza

A magyar fórumokon – és bizonyára más Kelet-európai országok fórumain is – az egyik legégetőbb téma. Hogyan garantálhatja Nagy-Britannia több százezer, vagy akár milliós mértékű európai bevándorlás korlátozását? Az egyik módszer a lakosok összeírása és a kitoloncolás. Ez viszont uniós és belső angol jogot is sértene. A legvalószínűbb ok az összeírásra a brit hatóságok felkészülése a 2019 utáni időkre, amikor a brit állampolgárság és letelepedés jogának megszerzése nem az ott töltött idő függvényében vagy az uniós állampolgárság szerint fog alakulni. Szerencsére ez a téma adott teret a két fél közti legszélesebb együttműködésre, hiszen egyik fél sem akarta az polgárai jogainak csorbulását. Az Unió törekedett a maximális viszonosságra a britekkel, a területén élő több mint egymillió brit jogainak biztosításáért. A jelenleg Egyesült Királyságban élő EU-s bevándorlókra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint eddig. Az ott letelepedők ugyanazokat a jogokat élvezhetik, sőt a közvetlen családtagok (partner/házastárs, gyerekek) is csatlakozhatnak, azonban a tágabb értelemben vett további családtagokra a később érvénybelépő nemzeti törvény fog vonatkozni. A folyamat fölött az Európai Bíróság (ECJ) bábáskodhat, elbírálva az egyes eseteket a saját esetjoga alapján. Ez a pont a keményvonalas Brexitereket a politikai ellenállás felé sodorta.

 

Az észak-ír kérdés

Az észak-ír (vagy csak ír) kérdés Európa egyik legtovább elhúzódó és legvéresebb konfliktusa volt a 20. században, oly mértékben, hogy sokáig a terrorizmus szinte egyet jelentetett az ír merényletekkel, amelynek az 1998-as Good Friday Agreement vetett véget. Ugyan a Brexit-kampány során is felmerült a kérdés, hogy mi lesz az angol jogban „devolúcióként” értelmezett, a brit parlamenttől „származtatott”  vagy „átutalt” jogokkal és limitált „autonómiával” rendelkező területekkel, azonban Boris Johnson vagy éppen Nigel Farage általában gyors hadarással terelte el a témát. Szerintük ugyanis Skócia, Wales, vagy az Észak-Ír területek hűségesen követik és tiszteletben tartják az egységes „brit nép” akaratát, hiszen például Skóciának 2015-ben nyílt már alkalma arra, hogy kilépjen az Egyesült Királyságból, amiből aztán visszatáncoltak és az egységet választották. A Nicola Sturgeon és a Skót Nemzeti Párt által képviselt Skócia ezzel szöges ellentétben az EU része kíván maradni. Hasonlóképp a tárgyalás első szakaszában sokat említett és sok fejfájást okozó észak-ír rész is megtalálta a kibúvót. Az észak-íreket a kormánnyal szövetséget kötő DUP képviseli, mintegy bizonyítva a britek iránti hűséget. Az EU tagállam Írország azonban teljes mellszélességgel, nemzeti ügyként tekintett az Ír és Észak-Ír területek közti határ átjárhatóságára. A kemény határ az EU-ból való kilépés teljesen egyértelmű következménye lett volna. May-t azonban sikerült meghátráltatni, – ironikusan a 27 ország erejével – és engedményekre kényszerült. Észak-Írország – a Brexit esetén – teljesjogú tagja maradhat így az egységes piacnak, megőrizve a szabadhatárokat. Ez a helyzet aránytalan előnyökhöz juttatná Belfastot, a régió központját, és egyfajta átjárót képezne a szigetország és az Unió közt.

eszakir.JPGAz írek átjárója. Kép forrása: Google Earth

A megállapodás Theresa May számára átmeneti nyugalmat jelentett, hiszen látszólag megmentette a belpolitikai szégyentől és biztosította a brit kormány álláspontját a belső és külső ellenzékével szemben.  Azonban a keményebb kilépést támogató toryk, a maradást támogató tory lázadók, a Munkáspárt, és az Alsóház összességében elégtelennek találták a megállapodást, így May lehetett Cameron után az újabb miniszterelnök aki üreskézzel ment haza Brüsszelből.

cnn.JPGTheresa May és Jean-Claude Juncker. Még felhőtlen az öröm. Kép forrása: CNN / Getty Images

 

A bejegyzés saját vélemény alapján készült, törekedve a közelmúlt eseményeinek összefoglalására. Részletes bibliográfiát az egyes témákhoz a szerző emailben tud ajánlani